Magyar Jogászegyleti értekezések és egyéb tanulmányok, 1943 (11. évfolyam, 40-41. szám)

1943 / 40-41. szám

•n esztendős munkásságáról számol be. Nagy meglepetéssel és még nagyobb örömmel olvasom ezekben, hogy a kormány nemcsak az új Btk. és egy új Büntetőnovella tervével foglalkozik, de tervbe vette ,,a jó útra tért szabadultak szociális gondozásának az ed­diginél intenzívebb kiépítését." S mihelyt az államháztartás helyzete megengedi, az utógondozás kiépítése az ú. n. átmeneti otthonok létesítésével fog megtörténni. Ugylátszik tehát, hogy az én óhajom és esedezésem már előre meghallgatást talált, így céltalan és szükségtelen jelen dolgozatom felolvasása is. Bővebb megfontolás azonban arra indított, hogy kegyes engedelmükkel mégis megtartsam felolva­sásomat. Jól tudjuk, hogy a tervektől azok megvalósításáig sokszor hosszú az út. Anélkül, hogy az igazságügyi kormány mai terveire vonatkoz-tatnám szavaimat, — hiszen éppen leg­nagyobb örömmel tölt el az utógondozás intézményes szabá­lyozásának ez a bejelentése — talán mégsem lesz egészen feles­leges ennek az üdvös tervnek a közelebbi indokait az^én egyéni elgondolásomban is bemutatni. Hiszen a legüdvösebb törvények első tervezetei js sokszor évek, vagy évtizedek vitája, propagá­lása után jutnak be a törvénytárba. Nem szükséges példákat idéznem. Az igazságügyi kormány említett gyönyörű elgondo­lását tehát részemről csak hálás elismeréssel üdvözölhetem s ha felolvasásommal egyebet nem érek is el, mint azt, hogy ennek a tervnek népszerűsítéséhez, propagálásához egy porszemmel hoz­zájárultam, máris tökéletesen meg leszek elégedve. Tiszteletteljes kérésünk közelebbi Jndokolásául legyen sza­bad a patronázs gondolat kibontakozását és állami feladattá emelkedését, •— a kérdésnek külföldi megoldását, — a magyar törvény megalkotásának szükségességét és az alkotandó törvény problémáit rövid vázlatban előadnom.. I. A patronázs gondolat kibontakozása és állami feladattá emelkedése. A patronázs gondolatot, vagyis a bármi okból bajbajutott, szánalmas helyzetben vergődő embertársunkon való jóakaratú segítést, így a bűncselekményt elkövető embertársunkkal szem­ben is az emberséges elbánást, annak a helyes, erkölcsös útra vezetését és felebaráti gyámolítását egyszerűbben és megraga­dóbban senki nem tárta az emberiség szeme elé, mint maga az Üdvözítő az irgalmas szamaritánusról mondott gyönyörű példa­beszédében. (Lukács Evangéliuma X. rész, 29—37.) Ki volt a rablók kezébe esett, a vérbe-fagyba otthagyott szerencsétlen ember igazi felebarátja? Nem a pap, nem a levita, akik részvét nélkül elhaladtak mellette s otthagyták az út po­rában, hanem az a szegény, de irgalmas szívű szamaritánus, aki megkönyörült rajta s olajat és bort öntött sebeibe s bevitte a

Next

/
Oldalképek
Tartalom