Magyar Jogászegyleti értekezések és egyéb tanulmányok, 1942 (10. évfolyam, 36-39. szám)
1942 / 36-37. szám - A bűnös szándék és bűnös gondatlanság értékviszonya. [Előadás a Magyar Jogászegylet büntetőjogi szakosztályának 1942. évi február 21. napján tartott ülésén]
6 gaink. Testi sértésnél ez a számbeli eltérés valószínűleg még nagyobb. A statisztikának ez a figyelmeztetése már egymagában gondolkodóba ejt; nem kell-e a gondatlan cselekményekkel szemben a védelmi bástyát magasabbra emelni, erősebbé tenni, mássá átépíteni? Gondoljunk egyben arra, mivé lesz a mai — amúgy csak relatíve nyugodt — közösségi élet, ha embertársaink gondatlanságának fokozódásával és számbeli elszaporodásával lépten-nyomon javainkat sértő vagy akárcsak veszélyeztető gondatlan cselekmények elkövetésétől kell tartanunk. Ha pillanatról-pillanatra ki vagyunk téve annak, hogy a gondatlan soffőr elgázol, hogy a gondatlanul ki nem világított lépcsőházban lábunkat törjük, hogy a lőfegyverrel gondatlanul babráló egyén halálra sebez, hogy a kristályvizes üvegben methylalkoholt tartanak s azt gondatlanul ivóvízként szolgálják fel, ha — amikor biztos és kötelező első segélyre számítunk — az orvos makacsságból vagy elbizakodottságból elmulasztja vagy éppen megtagadja a beavatkozást, ha a tűzveszélyes helyen dohányzó személy könnyelműségből a ház leégését okozza stb. A gondatlanság visszaszorítása s a lehető legkisebb fokra és számra lecsökkentése, vitán felül állóan elsőrendű társadalmi érdek, melynek szolgálatába a büntetőjognak is be kell állania. De mily módon, mily eszközöket alkalmazva oldhatja meg nem könnyű feladatát? Annyi bizonyos, hogy egyetlen büntetőjogi elmélet kizárólagos alkalmazása e kérdésben nem igazít el. Legyen szabad egy kis kitérés során rávilágítanom annak a közismert axiómának a büntetőjogban is érvényes igazságára, mely szerint „veszedelem a homo unius libri", vagy mint a spanyol közmondás tartja: „Diós me libre de hombre de un libro". Mellőzve a messzemenő részleteket, ezúttal csupán arra kívánok ráutalni, hogy más elméleti alapra kell felépíteni a szándékos, és másra a gondatlan bűncselekmények elkövetőivel szemben fellépő büntetőjogot. A szándékos bűncselekményekre általában talál a megtorlási elmélet, mely a rosszat rosszal fizeti 'vissza, eleget tesz az igazságosság követelte kiegyenlítésnek és egyben megvalósítja a normális bűntettes lelkét betöltő bűnhődés utáni vágyat, mely Dante nyelvén szólva oda készteti „ahol kitisztul az emberi szellem, s méltóvá lesz, hogy legyen ég lakója" (Purg. I. 5, 6.). A szándékos bűntettesek viszonylatában az általános és különös megelőzési elméletnek csekély tere nyílik, mert valamely bűncselekmény elkövetésére elhatározott személyt — minthogy erős motívumok terelik a bűnözés útjára — a bármily súlyos bünte-