Magyar Jogászegyleti értekezések és egyéb tanulmányok, 1939 (7. évfolyam, 25-28. szám)

1939 / 25. szám - A lengyel kereskedelmi jog vezérelvei. [Előadás a Magyar Jogászegylet lengyel-magyar osztályának 1938. évi november 19. napján tartott ülésén]

5 ket tartalmaznak, amelyeknek iparszerü folytatása tesz kereskedővé. Az ilyen 'lista lehet hosszabb vagy rövidebb, de bizonyos mértókig mindig tökéletlen. A német HGB-ben is találunk ilyen felsorolást. EnneSk szerkesztői azonban tudták e felsorolás tökéletlenségét és ezért felállítottak egy generális klauzulát, amelynek segítségével azt is kereskedővé lehet minősíteni, aki ugyan a törvényben felsorolt ügyletfajták egyikével sem foglalkozik iparszerűleg, de olyan vállalatot folytat, amely minősége és terjedelme folytán kereskedelmi szellemben berendezett üzemet követel meg. A svájci jogban egy soklkai egyszerűbb és általánosabb definíciót találunk. A törvény azt kötelezi a cégjegyzékbe való bejegyeztetésre, aki kereskedelmi, ipari, vagy más kereskedelemszerű foglalkozást folytat. Ennek a definíciónak hibája, hogy a kereskedelmi és ipari foglalkozás, de főleg a kereskedelemszerű foglalkozás" fogalmai nem egészen világosak, és gyakorlati alkalmazásuk során igen sok nehézség merülhet fel. A lengyel jog mégegyszerűbb definíciót ad. Kereskedőnek azt nevezi, aki hasznot hajtó vállalatot (Erwerbsunternehmen, Erwerbsgewerbe) saját nevében vezet. Ez a definíció nemcsak, hogy egyszerű ós világos, de mentes minden kasuistikától ós ötletszerűségtől is. Fogalmilag egységes és ezért tudományos szempontból is megnyugtató. A lengyel törvényikönyv érzésem szerint nem tett egyebet, mint hogy levonta a kereskedelmi jog évszázados fejlődéséből nyerhető tanulságokat. A kereskedelmi jog eredetileg csak a kereskedelemre — a pénz és áruforgalomra — vonatkozott. Később kiterjesztette hatáskörét más, a kereskedelemmel csak lazán öszszefüggő, vagy attól félreeső területekre is, és pedig a közvetítés minden fajára (bizományos, ügynöki, alkuszi ügyletek, bankügyletek), az árúszállításra, a szállítmányozásra és a raktárügyletekre; sőt később még az ipari termelésre és a színházi vállalkozásra is, stb. A gazdasági tevékenység e számos ágának, amelyeket jogi értelemben vett ,,kereskedelemnek" neveztek, meg kellett keresni egységes kritériumát is. És az utóbbi időben valóban utat kezdett törni az a meggyőződés, hogy csak a vállalat fogalma lehet ilyen egységes kritérium. A modern kereskedelmi jog, habár meg is tartotta eredeti nevét, mégis olyan területet ölel fel, amely sokkal tágabb, mint amit a köznapi szóhasználat, ,,kereskedelemnek" nevez. Olyan területet, amely a vállalatok legnagyobb részét — ha nem is valamennyit — már most is magába foglalja. És ha az érvényben lévő jogrendszerek a kereskedő fogalmát szűkebbre is szabják, ha bizonyos vállalatokat e fogalomból ki is rekesztenek, — ezt az eljárást, amely különben sem logikailag, sem gazdaságilag nem igazolható, csakis a történelmi fejlődés figyelembevételével lehet