Magyar Jogászegyleti értekezések és egyéb tanulmányok, 1939 (7. évfolyam, 25-28. szám)

1939 / 25. szám - A lengyel kereskedelmi jog vezérelvei. [Előadás a Magyar Jogászegylet lengyel-magyar osztályának 1938. évi november 19. napján tartott ülésén]

8 nagyobb méretű üzemeiknek, így az erdő és kertgazdaságoknak, nem ritkán hasonló berendezésekre van szükségük, és adott esetben a kereskedelmi jog szabályait kellene rájuk alkalmazni; mégsem úgy döntöttünk, hogy 'tulajdonosaikat (kényszerítő szabállyal a kereskedőik osztályába sorozzuk, hanem az ő kezükbe adtuk a döntés jogát, hogy szükség esetén (pl. hitelképességük növelése céljából) magukat a cégjegyzékbe bejegyeztethessék és ezáltal a (kereskedőmillőséget megszerezhessék. Eddig még viszonylag csekély az ilyen kereskedők száma. VIII. Az az alapelv, hogy csak az lehet kereskedő, aki hasznot hajtó vállalkozást folytat, csalk egy ponton van áttörve: a kereskedelmi társaságok, — tehát a részvénytársaság, k. f. t., közkereseti társaság, betéti társaság, a szövetkezet és a nagyobb kölosönösbiztosító társaságok — már formájuk miatt is mindig kekereskedők (Formkaufleute), még abban az esetben is, ha nem nyereség szerzésére törekszenek, hanem más, közérdekű vagy tudományos célokat követnek. Ennek a kivételnek felállításánál a döntő szempont a forgalom biztonsága volt. Aki ker. társaságokkal kerül gazdasági vonatkozásba, bízhasson benne, hogy kereskedővel áll szemben; ne kelljen neki körülményes vizsgálódást indítani annak megállapítása végett, hogy abban a jogi ruhában, amelyet rendes körülmények között gazdasági vállalatok szoktak magukra ölteni, nem rejtőzködik-e más célokat szolgáló intézmény. XI. A lengyöl kereskedelmi törvény, miként a legtöbb külföldi törvényhozás, megkülönbözteti a nagyobb vállalatok tulajdonosait, akiket a cégjegyzékbe való bejegyeztetésre kötelez és akiket ezért bejegyzett kereskedőknek nevez, — a kisebb vállalatok tulajdonosaitól, akiket kiskereskedőknek szokás nevezni. A kodifikációs bizottság tárgyalásai közben fölmerült az a gondolat, hogy a kereskedőminőséget nem (kellene-e csupán a bejegyzett kereskedőknek megadni. Ennek a gondolatnak a külföldi irodalomban — főleg a svájci és német jogirodalomban — számos híve van. Nyomós okok szólnak mellette. Csak a nagyobb vállalatoknál találhatóik meg — szervezetük és élénk gazdasági forgalmuk következtében — azok a sajátságok, amelyek a speciális szabályozást nagymértékben indokolttá teszik. Csak a nagyobb vállalatok képesek, ós csalk ők kötelezhetők szabályszerű ker. könyveket vezetni, csak ezeknek van szükségük olyan széleskörű, de egyúttal a vállalat létét annyira veszéllyel fenyegető, meghatalmazottra, mint a cégvezető. Csak ezeket a vállalatokat lehet megterhelni azokkal a terhekkel amelyek a cég bejegyeztetésével kapcsolatosak, és csak az ő javukat szolgálhatják a cégjegyzék előnyei. Csak ezelk használhatnak céget — ami szorosan összefügg a cégjegyzékkel —, és