Magyar Jogászegyleti értekezések és egyéb tanulmányok, 1938 (6. évfolyam, 21-24. szám)

1938 / Rendkívüli szám

59 volt köteles építeni, hogy azt a megfelelő szolganéppel csakúgy ellássa, mint lóval, ökörrel, tehénnel és aprómarhával. ad 2. Ami a rabszolgasorból kiemelkedés lehetőségét illeti, épen ebben a körben jut leginkább kifejezésre Szent István törvénykönyvének a szelleme. A rabszolgaságból való erőszakos kiszabadulást vagy kiszabadítást nem nézi ugyan el a törvény, sőt igen szigorúan bünteti, de viszont — bizonyára nem ok nélkül — elítél minden olyan törekvést, amely valakinek a rabszolgává tételére irányul. ..Mivel, hogy Istenhez méltó dolog és igen jó az embereknek, ha kinek-kinek az ő szabad szándéka szerint folynak élete napjai, annak okáért a királyi végzésből rendeltetett, hogy ezentúl senki az ispánok, vagy vitézek közül szabad embert szolgaság alá vetni ne merjen. Amit ha ki gőgös merészség ösztönéből tenni bátorkodnék, legyen tudtára, hogy tulajdonából váltja meg; ... De ha valaki eddig szolgaságban tartatván, törvény előtt keres oltalmat és megtalálja, az éljen csak a szabadsággal és aki őt a szolgaságban tartja vala. váltságot ne adjon*'.7 A szabad állapotnak a törvénykönyv e rendelkezésében foglalt jellemzése is elárulja a rabszolgaság fokozatos megszüntetésére való törekvést, de míg a szabad állapotból a szolgaságba juttatás tilalmazva van, addig a rabszolga felszabadításával, mint dicséretes cselekedettel találkozunk. A rabszolga felszabadítása különösen ha azt is figyelembe vesszük, hogy ez az elköltözködés szabadságával is együtt járhatott, kétségkívül a vagyon csonkítását jelentette és ezért fenyegetett annak a jogi lehetősége, hogy a felszabadító utódai az előbbi állapot visszaállítására törekedjenek. A mai jogi nyelven szólva, a felszabadítás az utódok várományát csorbító és ezért az örökség épségének sérelme címén megtámadható jogügylet lett volna. Ezt a veszélyt hárította el Szent István törvénykönyvének 17. fejezete: ,,Végeztük, hogy, ha valaki irgalomból, tanúbizonyság előtt, szabadsággal ajándékozza meg az ő tulajdon szolgáit és szolgálóleányait, irigység mián senki se merje az ő halála után szolgaságra vetni azokat. Ha pedig szabadságot igért és halála gátolván, bizonyságtételt nem szerzett róla, özvegyének és fiának legyen hatalmuk azon szabadságot megbizonyítaniok a szegényeknek a f^rj lelke váltságára tetszésök szerint". A rabszolga felszabadítást a kor szelleme a lélek üdvösségét szolgáló jócselekedetnek tekintette, ami az Árpádkori felszabadító oklevelekben a leggyakrabban kifejezésre jutó motívum.8 ' II. 20. fej. * Békéti: i. m. 8. 1.