Magyar Jogászegyleti értekezések és egyéb tanulmányok, 1938 (6. évfolyam, 21-24. szám)

1938 / 21. szám - A törvénykönyvek és a bírósági eljárások fasiszta reformja. [Előadás olasz nyelven a Magyar Jogászegylet 1937. évi április hó 7. napján tartott ülésén]

A törvénykönyv az ellentétes és szembenálló irányok közt a középutat választotta, a büntetőrendszert a bűncselekmény egyszerű szándékos voltának elvére alapítván és lényegében a törvénykönyv egész dinamikáját a büntetésnek, mint a bűntettes megjavításának és mint jogkövetkezménynek klasszikus alapelveire építvén fel, amelyet szigorúan és pontosan adagolnak, a tettes által végrehajtott bűncselekmény által elkövetett és az erkölcsi és társadalmi rend ellen irányuló törvénysértés súlyosságához mérten. Továbbá beható és figyelmes gond arra, hogy ne sértsék meg a büntetöjogszabáilyal azokat a jogokat, amelyeket úgy értékeltek, minit a hatalmilag szabadnak és az állammal szembeni alávetettség mindennemű kötelékétől szabaddá tettnek tekintett állampolgár ősi jogait — jellemezte a büntetőtörvénykönyv szabályait, amelyek szükségszerűleg az államban akkor túlsúlyban lévő tisztára liberális politikai helyzetet és politikai felfogást tükrözték vissza. Az új büntetőtörvénykönyv ezzel szemben kapcsolatban van az Olaszországban a fasiszta rendszerrel megnyilatkozó eltérő politikai eszmetannal. Visszatükröződik benne a tekintély elvén felépülő és hierarchikus államfelfogás és az állami kapcsolatba foglalt bárminemű értékek teljes védelme. Éppen, mert fasiszta elmélet szerint az állam az őt alkotó egyének és csoportok összetételeként jelentkezik, külön célokkal és érdekekkel, amelyeknek összeütközés esetében alá kell rendelni az egyéni és együttes célokat, az új törvénykönyv végletekig menő harcot jelent a bomlasztó elemek ellen és különösképpen a politikai természetű bűncselekmények ellen, amelyeket a demoliberális elmélet, téves értékelés alapján, ha nem is éppen előzékenységgel, de bizonnyal túlzott türelemmel nézett, különösképpen Olaszországban. Társadalmi szempontból a fasiszta törvénykönyv állást foglal azok között az uralkodó tudományos irányok között, melyekre röviden utaltam, anélkül azonban, hogy az egyiknek, vagy másiknak alaptételeit teljes egészükben követné. így megerősíti a büntetés hagyományos elméletét, amely a társadalmi védelem alapeszköze marad és az embernek tudatos indokokból eredő szabad akaratelhatározási 'képességének alapelvét, de egyidejűleg tág teret nyit a kísérletezés eredményeinek, különösen számot vetvén azokkal a személyi és környezeti tényezőkkel, amelyek a bűnözés együtthatóit alkotják. A bűnözés élet-lélektani meglátása az egyéni veszélyesség felértékelésére vezetett, mert amint a nagy jogász Mortara Lajos mondotta, az együttélés törvényei megsértésének a fokát nem annyira az egyéni akarat és a képesség feltételei, hanem a bűntettes veszélyessége határozzák meg. Mindezt számba vette az