Magyar Jogászegyleti értekezések és egyéb tanulmányok, 1934 (2. évfolyam, 5-8. szám)

1934 / 5. szám - A kártérítés a magánjogi törvénykönyv javaslatában. [Előadás a Magyar Jogászegylet magánjogi szakosztályának 1933. évi okt. hó 14. napján tartott ülésén]

48 fügige&ztésének arra az esetre korlátozása, ha az elítélt megtéríti a kárt. Egyes javaslatok a feltételes szabadságnaibocsátást is ily feltételihez kötik, nemkülönben a rehabilitációt. A közvetlen kényszer irányában hatnak azok a rendelkezések, melyek szerint egyes javaslatok a szabadságvesztésbüntetésre ítélt munkakeresményének egy részét használják fel a kár megtérítésére. Más esetekben a pénzbüntetést kívánják ily célra fordítani olyankor, ha előrelátható, hogy az elítélt a kárt nem tudja meg téríteni. Ugyanígy rendelik felhasználni egyes javaslatok az elkobzásból befolyó összegeket. Exner szerint egyenesen kötelessége az államnak, hogy gondoskodjék a bűncselekménnyel okozott kár jóvátételéről, ,,mert ha nem sikerül az államnak megóvni az adófizetőt lopástól, testi sértéstől vagy rablástól, akkor legalább az a kötelessége, hogy megtegyen minden tőle telhetőt, sőt hozzon pénzügyi áldozatot is avégett, hogy a bűncselekményből tényleg; előállott kárt jóvátegye." A káirtérités energikus keresztülvitele előmozdíthatlja Exner szerint a bűncselekmények elleni küzdelem eredményességét is. Ferri idézi egy mondását MacchiaoeUi-nek, aki szerint bizonyos emberek szívesebben odaadják egy liter vérüket, mint egy unciát az aranyukból. Amíg Exner csak a büntetés mellett hangsúlyOizza a — kiegyenlítő — kártérítés nagy jelentőségét büntetőjogi szempontból, addig Reinhard von Frank egyenesen arra mutat rá, hogy a büntetés tartalmához hozzátartozik a kiegyenlítés is. Ez a felfogás kiiinduló pontjában ellenkezik Exnerével, akinek véleménye szerint a kiegyenlítést nem a büntetőjogi követezmények útján kell megvalósítani. Kétségtelen azonban, hogy a kiegyenlítés elvét Frank még élesebben hangsúlyoizta, mint Exner. Reinhard von Frank, amikor a bűncselekménynek a sértettet sújtó közvetlen hatásairól beszél, kifogásolja, hogy a büntetőjogi tudomány eddig szinte kizárólag a tettes szempontjából tekintette ia problémákat, elhanyagolva azokat a tekinteteket, amelyek a sértett helyzetére vonatkoznak. Frank kimutatja, hogy a speciális prevenció elvében, mely kizárólag a bűntettes személyét tarUja szem előtt, a XIX. sízáziaid relativizmusán alapuló individuálizmus nyilatkozik meg s poláris ellentéte nem a generális prevenció elve, amint ma általában hiszik, hanem azok az elméletek, melyek a büntetés feladatának nem jövendő bűncselekmények elhárítását tekintik, hanem annak a kárnak kiegyenlítését, melyet a már elkövetett bűncselekmény idézett elő. Frank itt arról a kárról beszél, melyet intellektuálisnak vagy ideálisnak nevez. Ujabb időben alig esik szó róla. Ez a kár a lelki életre hat, egyfelől a sértett mint egyes személy irányában, másfelől közvetlenül a közület irányában. Természetesen nem minden intellektuális kárt lehet kiegyenlíteni büntetéssel. így nem a sértett erkölcsi romlását, de ha nem mindig lehetséges is a közvetlen