Magyar Jogászegyleti értekezések és egyéb tanulmányok, 1934 (2. évfolyam, 5-8. szám)

1934 / 5. szám - A kártérítés a magánjogi törvénykönyv javaslatában. [Előadás a Magyar Jogászegylet magánjogi szakosztályának 1933. évi okt. hó 14. napján tartott ülésén]

orvoslás, mégis lehet iszó sokszor kártalanításról; így bár a büntetés dacára is meigniaradihiait az alsóbnrendűség érzése, azonban a büntetés kiszabása a sértettre nézve mégis öt erősítő hatalmat jelent, nevezetesen azt, hogy a jog .segítőtársa. Amikor iái büntetés a tettest megalázza, a sértettben elégtétel érzését kelti, ami nem egyéb, mint megalázáisok kompenzációja útján előálló örömérzet. Ezzel kikapcsolódik a boisszúérzet ós a vele járó káros következmények. A m(falazásról mondottak állanak a haragra is. Pévedés azt hinni, hogy a műveltség mai fokán nem kellene tartani a bosisizú gondolatéitól. Épen a terjedő amerikanizálódás emlékeztet Lymdh bíróra, akinek tengerentúli tetteiről gyakran adnak hírt az újságok. Ha az állam azért büntet is, hogy a magán bosszúit kizárja, ezzel nem áldozza fel a bűntettest más bosszú'rzetének. hanem azért teszi, hoigy kiegyenlítse azt a kárt, amely részint a megalázásból vagy a haragibó] eredő rosszérzésen, részint ennek következményein alapul.1 Bármily különböző nyomon jár is a két nagy kriminalista, abban megegyezik, hogy mindkeltő hangsúlyozza a kiegyenlítés jelentőségéi a bűncselekmény tekintetében is. A kártérítés lényegi' szerint nem is egyéb, mint kiegyenlítés. Hogy mi a célja ennek a kiegyenlítésnek, az osak további kérdés; egy másik kérd •? az. mi legyen a feltételv annak, hogy a kárt ne az viselje, laíki elszenvedte, vagyis hogy kiegyenlítés jöjjön létre. Mind a cél, mind a feltétel kérdése osak másodlagos a lényegihez képest, és sem a cél, sem a feltétel nem lehet olyian, ami ellenkezik a kártérít.\ lényegével. Addtig. amíg a jogalkotó kártérítést akar szabályozni, nem rendelhet olyant, ami ellenkezik a kártérítés lényegével: a kiegyenlítéssel. A cél tehát nem lenét döntő jelentőségű. Különösen pedig nem lehet olyan célt tűzni a kártérítés számárai, ami a szabályozást olyan irányba terelné, alhol a jog hordozói elvesztik a tájékozódást és nem tudják megérteni a jog szabályait, így nem lehet döntő jelenitősége a megelőzés céljának sem.2 Hogy még egy pillanatig a kriminalitásnál maradljunk: természetesen azzal, hogy a kiegyenlítés jelentőségét hangsúlyozza. Frank még nem nem állítja azt, hogy nem a tettes, nem a bűncselekmény elkövetője áll a büntetőjogi megítélés homlokterében. Csak az egyoldalúságtól kívánja megóvni a tudományt és a törvényhozást. A büntetőjog világában az egyén, mint tettes nem egy másik egyénnel áll szemben elsősorban, hanem az összeség1 Feslgabe für Philipp Heck — Max Rümelin — Arthur Benno Schmidt 1931. Reinhard von Frank: Vom intellektuellen Verbrechenschaden. 2 Ellent Marton Géza: Az objektív felelősség elve a magánjogi törvénykönyv javaslatában. Magya.r jogászegylet] értekezések és egyéb tanulmányok, 1933. évi I. évif. 1. száma; Verschuldensprinzip, Verursachungsprinzip, 1926. Martnnnuk a/. Angyal-emlékkönyviben legújabban megjeleni idevágó mélyreható tanulmánya előadásunk megtartásakor még nem állolt rendelkezésűink re. 4