Magyar Jogászegyleti értekezések új folyam, 15. kötet (86. füzet) (Budapest, 1925)

1925 / 86. szám - A Kir[ályi] Ítélőtábla fejlődése. [Előadás] a Magyar Jogászegylet 1924. november hó 30-án tartott Közgyűlésén

(S jelentett volna egyebet, minthogy a rövid idézésekre vonatkozó parancsok bármely rendes bíró pecsétje alatt kibocsáthatók. Ezúttal azonban annak kifejezője, hogy a királyi helytartó a legelsőrangú bíró. Más szóval megváltoztatása annak a rangsornak, melyet az 1486:LXVIII. tcikk a rendes bírák között megállapított akkor, mikor azt mondta, hogy rendes bírák a nádor, országbíró és a kancellár, ha jelen van, különben a Personalis. A királyi helytartó ennek a rangsornak az élére helyeztetik. Nem volna benne veszély, ha a kancellár bírói joghatóságát gyakorolná s a Personalis vele volna feltételezési viszonyban. Az állandó ügyek a kancellár, mint jelenléti bíró speciális joghatósága alá tartoztak, tehát a királyi helytartó generális joghatóságánál fogva legfeljebb alternative járhatott volna el azokban a Personalis mellett. így azonban a királyi helytartó képviselvén a jelenlétet, a Personalis vele marad íeltételezési viszonyban s a többi rendes bírák a generális joghatóság alá tartozó ügyekben is vele szemben csak alternative járhatnak el. Bármennyire biztosítja is így az 1542. évi országgyűlés a mohácsi vész előtt volt kuriális bírósági szervezetet, bármennyire függetlenítette jogilag a Personalist a királyi helytartótól, ennek domináló szerepét a gyakorlatban meg nem változtatta. A királyi helytartó rendes bírói minőségénél fogva ott lehet a nyolcados törvényszékeken. Legelsőrangú bíró lévén, ő elnököl. A nyolcadokon kívül állandóan elbírálandó ügyekben szintén eljárhat. És bármennyire különös, de tény az, hogy generális joghatóságot csak a helytartó gyakorol s a felhívott intézkedésekben az országgyűlés tulajdonkép már csak elvileg biztosítja a többi rendes bírák generális joghatóságát, már csak a helytartó generális joghatóságához viszonyítva védi a többi rendes bíró joghatóságát. Két ellentétes elvi álláspont, a centralizáció és a jogfolytonosság, szomorú politikai játéka ez, amelynek könnyen kirobbanható következményeit úgy hárítja el a király, hogy még 1542-ben Várday Pál esztergomi érsek, kancellárt nevezi ki helytartójának. Várday él is a hatalmával: egy év alatt 200 napot szentel a törvénykezésnek. A törvény értelmében tanácsát akkor két főpap, két báró és hat nemes alkotja.