Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 5. szám

5. sz. Magyar Jogász-Ujság 63 okokból a mérlegnek vagy egyéb adatoknak közlését, ugyszinte a társasági könyveknek és iratoknak felmutatását bármikor elrendelheti; s ha a nyereség és veszteség mikénti felosztása iránt megállapodás nem történt azt a bíróság határozza meg (137. §.). Számadást a társaságtól ő nem követelhet. Hiszen ő neki a társaság gal semmiféle jogviszonya nincs, lévén ő maga is tagja a társaságnak; ő csak a többi tagokkal áll jogviszonyban, s csak azoktól követelhet a társas viszonynak megfelelő magatartást Helyesen mondja a törvény is (107. §.), hogy a kilépő tag illetményét ,,a többi tagoknak" áll szabadságukban kiszolgáltatni, s nem a társaságnak. De nem követelhet számadást a betéti társaság kültagja a többi tagoktól sem. Az ő jogait a törvény szigorúan körülírja : ha ő a végkiegyenlitéskor részére megállapított összeggel nincs megelégedve, a bírósághoz fordulhat, mely peren kivüli eljárás utján, esetleg szakértő meghallgatása mellett, megállapítja ezt az illetőséget. Ha a bíróság e végből a mérleg, könyvek, okiratok bemutatását szükségesnek tartja, bizonyára el fogja rendelni; de mindez még nem számadás és nem számadási per. Alkalmazva már most a nemo plus juris elvét mindezekre, kétségtelen, hogy amihez magának a kültagnak nincs joga, ahhoz még kevésbé van joga a kültag magánhitelezőjének1): vele szemben a társaság többi tagjai nincsenek számadási viszonyban, ők a számadás iránti felhívásnak eleget tenni nem tartoznak, őket a hitelező felhívási perrel számadástételre nem szoríthatja. A Curia, illetőleg a tábla ellenkező döntése jogilag tarthatatlan, mert a származékos jogszerzőnek a harmadikkal szemben több jogot enged, mint amennyi a jogelődnek volt. "Vájjon azonban tényleg védtelen-e a hitelező az összejátszás ellen, mely az adós tag és a többi társasági tagok között oly önként kínálkozik ? Vájjon oly erőszakos magyarázata volna-e a törvénynek, ha azt állitanók, hogy a magánhitelező, aki az adósának kiutalt illetőség összegét kevesli, jogosítva van adósa jogán a keresk. törvény 137. §-ában megszabott perenkivüli el járást igénybe venni és a vagyonilletőséget a bíróság által megállapittatni ? Azt hisszük, a törvény szellemében járunk el, ha a hitelező részére ezt a jogot vitatjuk: mert a törvény azt akarja, hogy a társasági tag magánhitelezőjének módjában álljon az ő adósát megillető egész pénzösszeget a maga kielégítésére fordítani s ehhez képest módot kell neki nyújtani arra is, hogy ez összeg nagyságát hitelesen megállapittassa. Csak azon nem mehetünk tul, — kifejezett jogszabály hiján — amin tul a tagnak magának a joga sem terjed ; s ezt a határt mindenesetre átlépi az az álláspont, amely i) így C. is : 1891. febr. 12. 861. sz. a többi tagokat a hitelezővel szemben szám adásra kötelezi, mert ilyet végkielégítése tekintetében tőlük maga a kilépő tag sem követelhet. A társaság feloszlását helyesen fogta fel a Curia egy most eldöntött esetben1) ugy, hogy az ipso jure áll be a keresk. törv. 98. §-ában felsorolt esetekben s hogy ebből folyólag a feloszlást nem kell előbb a bíróságnak itéletileg kimondani, hanem arra, mint már megtörtént tényre bárki incidentaliter is hivatkozhatik. Azok az esetek, melyekben a feloszlás bekövetkeztéhez birói ítélet szükséges, a keresk. törvény 100. §-ában vannak — és pedig csak exemplificative2) — felsorolva. V Az ügyvédi rendtartás 54. §-a megengedi, hogy az ügyvédi jutalomdijat és az idővesztés kárpótlását az ügyvéd és megbízója szabad egyezkedés utján határozhatják meg; de az ilyen előleges egyezkedés érvényességét ahhoz az előfeltételhez köti, hogy ez az egyezkedés okiratba foglaltassék. Á törvény ugyan ügyvédi jutalomdijat és az idővesztésért járó kárpótlást említ; a joggyakorlat azonban ezt a terminológiát nem tette magáévá s bíróságaink is az 'ügyvédi költség megállapításánál a készpénzkiadásokon felül nem állapítanak meg külön ügyvédi jutalomdijat s külön idővesztési kárpótlást, hanem az ügyvédi munka díjazásánál az ügyvédi jutalomdijat és az idővesztési kárpótlást az ügyvédi munkadíj fogalma alá vonják. Az alábbiakban tehát az ügyvédi jutalomdíj és idővesztési kárpótlás helyett ügyvédi munkadíjról fogunk szólani. Az ügyvédi rendtartás most idézett 54. § a nem tesz különbséget abban a tekintetben, vájjon az előleges egyezkedés az ügyvédnek vagy a megbízó félnek biztosit-e előnyöket; a törvény egyszerűen az ügyvédi munkadíjra vonatkozó minden előleges egyezkedés érvényességét okirat kiállításához köti. Ebből okszerüleg az következik, hogy az előleges egyezkedésnek okiratba foglalása az egyezkedés érvényességének nemcsak akkor előfeltétele, ha az ügyvéd előre meghatároztatni kívánja munkadijának nagyságát, hanem akkor is, ha az ügyvéd felével előzetesen abban állapodik meg, hogy bizonyos ügyvédi munkáért egyáltalában vagy valamely meghatározott esetben nem igényelhet felétől munkadijat. S mégis legfelsőbb bíróságunknak a legújabb időig (1906. decz. 13 8253/1905. sz.) az volt az állandó gyakorlata, hogy az ügyvédi rendtartás 54. §-a nem alkalmazandó akkor, amikor az ügyvéd megbízója javára valamely jogról lemond, különösen, ha megbízójával abban állapodik meg, hogy a reá bizott ügyben díjazást akár feltétlenül, akár J) 1907. decz. 18. 1290/907. sz. 2) V. ö. C. 1899. márcz. 7. 157 sz.; budapesti árués értéktőzsde vál. bírósága 1892. febr. 18. 142. sz.