Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 4. szám

VII. évfolyam. Budapest, 1908. február 15. 4. szám. MAGYAR JOGÁSZ-UJSÁG A JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYOK MINDEN ÁGÁT FELÖLELŐ FÉLHAVI FOLYÓIRAT. JOGI SZEMLE. 1901. év április 1-én lépett életbe a kiskorúak kényszerneveléséről rendelkező porosz törvény s évről-évre a törvény hatálya alá vont kiskorúakat illetőleg (évente április 1-től márczius 31-ig terjedő időre) a porosz igazságügyminiszter kimutatást hoz nyilvánosságra. Amiként elődei, ugy e statisztikai kimutatásnak ezen kötete is (I9ü5 —1906*) nemcsak számokban, de a kényszernevelés számos egyéb kérdéseiben és vonatkozásaiban rendkívül gazdag anyagot nyújt az érdeklődőknek. A törvény fennállásának 5. évében kényszernevelés alá utalt 36 OoO kiskorú közül a szóban lévő időszak utolsó napján 30.659 állott még kényszernevelés alatt; ehhez járult az 1878. márczius 13 iki törvény alapján ugyanide utalt 6796 kiskorú Az összesen 37.455 tanítvány nevelésének költségeire az 5 év alatt 2 1 millió márkát adtak ki, ugy, hogy minden egyes növendékre évente 180 márka esett. A dolog természetében fekszik, hogy a törvény első évében legtöbb növendéket kapott az intézmény. Ezen szám a későbbi években nem is éretett el; 1905 ben számuk 6633 volt, amelyből 4375 fiu és 2261 leány. Az előző években is a fiu növendékek száma a leányokét körülbelül még egyszeresen meghaladta. A kényszernevelés alá való utalás okát az esetek legnagyobb részében az említett törvény 1. § nak 3 pontja adta meg. Ez a teljes erkölcsi rom'ás megakadályozása. Százalékban kifejezve ez alapon utaltatott be a növendékeknek 65°/o-a a legutolsó évben, 1904 ben 63 9%, 1902-ben 57'3°/o- Ezzel szemben az elzüllés megelőzése érdekében történt beutalások száma 18% ról 15%-ra csökkent. A részletekbe tovább nem terjeszkedhetvén, csak röviden a tanulságra akarunk kitérni, amelyet Németországban a törvény alkalmazásából levontak. Jellemző, hogy ez irányban a legtöbb oldalról pesszimizmussal találkozunk. Nyugat-Poroszország tartományi főnökének jelentése szerint a kényszernevelés erkölcsileg bukott leányoknál csaknem kivétel nélkül eredménytelen. Ezeknél főképpen a nagy koruságukig terjedő őrizetben tartásról lehet csak szó. Hasonlóan panaszkodik a pozeni tartományi főnök, aki azt mondja, hogy az idősebb leányokat rövid időközönként egyik intézetből a másikba kénytelen továbbítani, mint •) Az elöz5 négy évre vonatkozólag 1. Koblrausch , Vier Jabre Fürsorgeerziehung in Preussen*- Zeitschrift lür clie gesamte Strafrechtewissenschaft. XXVI. kötet, 702 oldal. javíthatatlanokat, ugy, hogy ezeknél a kényszernevelés száraz alakisággá sülyed. Ezzel szemben egy helyen találkozunk egy intézeti igazgató abbeli kijelentésével, hogy „javithatlan és menthetetlenül elveszett" kifejezéseket a kényszernevelés intézményének ismernie nem szabad. Hogy vájjon ezen intézménynyel szemben peszszimizmus, vagy optimizmus indokoltabb-e, hogy általában minő befolyást gyakorol az intézmény a fiatalkorúak kriminalitására, vagy akár az általános kriminalitásra is, ezt, a német viszonyokat illetőleg, megítélni a törvény hatályának rövidsége miatt, kétségtelenül időelőtti. Annyi azonban bizonyos, hogy a kényszernevelés, a veszélyes, vagy legalább is antiszocziális hajlamokkal bíró kiskorúak megőrzésének formájában kétségtelenül kívánatos, mert elvonja azoktól a lehetőséget, a büntetőtörvénynyel összeütközésbe jutni. Hogy azonban javítja e és erkölcsileg erősiti e annyira a növendékeket, hogy kényszernevelésük befejezése után az életbe bocsáthatók legyenek, erkölcsi épségüket ott megtartani képesek lesznek-e, ezt csak majd hosszú évek múlva lesz alkalma a német kriminálpolitikának megállapítani. Mindaddig azonban, mig az ellenkezőt számadatok nem bizonyítják, higyjük és reméljük a kedvező eredményt. * Az osztrák polgári perrendtartás ez év január hó 1 én ünnepelte 10 éves jubileumát. Bármennyi csodálója is volt és van külföldön, magában saját hazájában tökéletessége iránt több oldalról a kétely szava hallszik. A modern perjognak megvalósulni látszott ideálja, a gyorsaság — egy osztrák biró kijelentése szerint — az osztrák perrendnek ütközőpontja és hibája lett. „Minden jogeset rohamlépésben intéztetik el. A tanukhoz a kérdések a kérdező fél és a bíróság valóságos küzdelme közepette intéztetnek. A pernek minden individualizácziója elvész és sablónmunkává sülyed. Az, hogy a felek képviselői talán másodízben is felszólaljanak, alig elképzelhető dolog. Ilyenkor a bíróságot félre nem ismerhető kétségbeesés és boszankodás fogja el Minél komplikáltabb egy jogeset, annál melegebben ajánlja a bíróság a feleknek az egyezkedést. Minden biró attól tart, hogy kevés elintézett ügyet, hosszú pertartamot, vagy talán hátralékot mutathatna ki". Mindezen reflexiók, ha talán túlzást is tartalmaznak, bizonyára tartalmaznak némi igazságot is. Hogy a bírákban megvan a talán túlságba is vitt igye-