Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 2. szám

2. 8Z. Magyar Jogász-Ujság 25 amaz sem: én nem, mert ezt a feltételt nem teljesíthetem, amaz pedig nem, mert ő nem részvényes. Viszont ezt az álláspontot a gyakorlatban keresztülvinni lehetetlen. Teljes lehetetlenség a társaságtól annak vizsgálatát követelni, hogy a bemutatóra szóló részvények minden egyes előmutatója, azoknak csakugyan tulajdonosa-e, avagy azokhoz más czimen és uton jutott-e ; teljes lehetetlen a társasági határozatok érvényességét attól az esélytől függővé tenni, vájjon egyik, vagy másik részvény előmutatója nem-e színlelte csupán részvényesi minőségét. Feltétlenül túlzott tehát a tábla fent érintett álláspontja, mely a részvényeknek a közgyűlésen való szavazás végett való átengedését már önmagában törvénybe ütközőnek és igy a keresk. törv. 174. §-ában szabályozott kereseti jogra alapot nyújtónak deklarálja. A közgyűlési határozatok gyak ri megsemmisítése — a mi ez álláspont folytán beállana — sokkal nagyobb mértékben károsítaná a részvényesek összességét, mint a mily mértékben veszélyezteti érdekeiket a strohmannok szereplése. Ha nem is áll az, hogy a bemutatóra szóló részvény minden birtokosa részvényes, mindenesetre áll az, hogy a bemutatóra szóló papír birtoka legitimáló erővel bír, hogy tehát annak birtokosa tulajdonosnak tekintendő, hacsak más magából a papírból ki nem tűnik. S ha valamely társaság ezen az alapon, t. i. bemutatóra szóló részvények alapján szervezkedik, akkor már szervezeténél fogva teljesen el kell tekintenie a részvényes személyétől s akkor már szervezeténél fogva magára vette annak veszélyét, hogy a papir birtokának legitimáló hatásánál fogva esetleg nem részvényesek is befolyást gyakorolnak majd a társaság ügyeire. Viszont ennek az álláspontnak is megvan a maga észszerű határa ott, ahol az arra vezet, hogy az igazi részvényeseket a strohmannok majorizálhatnák. A törvény nem tartalmaz intézkedést — se részben az alapszabálynak szabad keze van — arra nézve, miként kell az alakuló közgyűlésen (keresk. törv. 155. §. 2. bek.) kivül a szavazatokat számbavenni. A szokásos disposiczió tudtommal az, hogy minden részvény egy szavazatra ad jogot, hogy azonban egy-egy részvényes egy bizonyos maximális szavazatszámnál többet nem gyakorolhat. Ez a korlátozás egész világosan kifejezésre juttatja azt a czélzatot, hogy a részvények összevásárlásával ne lehessen a többi részvényesek befolyását az ügyek intézésére teljesen kizárni. S ebben a pontban a biróság igenis köteles megoltalmazni a részvényest s megadni a kereseti jogot, mert az ily természetű strohmannoskodás — világos — ellenkezik az alapszabályokkal, ha nem is azok betűjével, de mindenesetre azok szándékával. Ha tehát a jelen esetijén is az alapszabályok ily korlátozást tartalmaztak, vagy másként kifejezésre juttatták azt, hogy a szavazatok nem pure et sirnple részvényenkint számoltatnak össze, akkor az elsőbiróság álláspontja helyes, noha tételének formulázása világosság szempontjából sok kívánnivalót hagy fenn. * ** A Btk. 379. § ának szövege szerint nem minden megcsalatott személy fordulhat a büntetőbiróhoz jogsegélyért. Ennek csak akkor van helye, ha a megtévesztés vagy a tévedésbentartás ravasz fondorlat segélyével történt. Magára vessen, a ki hisz annak a hirdetésnek, hogy három hét alatt tíz centiméternyi haja nő a kopasznak, ha ezt és azt a kenőcsöt használja ; vagy aki másféle hazug feldicsérésnek fölül. Az ily egyszerű s könnyen átlátható kápráztatás még ama törvények szerint sem képez büntetendő cselekményt, a melyeknél az a szabályozás alapeszméje, hogy a csalás ,az igazság megsértésének" okából és jogczimén állítandó büntetési sanctió alá. Mikor nyilvánul meg a tettes cselekvőségében vagy nyilatkozatában ravasz fondorlat ? esetenkint, a körülmények mérlegelésével döntendő el. Vizsgálni kell a megtévesztőnek, illetőleg tévedésbentartónak magatartását s a panaszkodónak belátási képességét egyaránt. Ürügy, cselszövény, ármány, alattomosság, mesterkedés, avagy valószínűség látszatával bíró csalárd ráfogás vagy hazug előadás mentől nagyobb arányban, szélesebb mederben s intenzivebben ösmerhetők fel a tettes magatartásában: annál inkább el kell tekintenünk attól, hogy a panaszkodó fél az élet általános tapasztalatain kivül helyezte magát s vigyázatlanságot tanúsított. Természetesen bizonyítási terhet a panaszkodó félre nem róhatunk abban az irányban, hogy ő kellő óvatossággal járt el s a tettes mesterkedésének erélye az, a mi őt eláltatta; kiindulási pontul csak az szolgálhat, hogy a panaszkodó félnek az adjtt viszonyok közt tényleg hinnie kellett, a mi nem volt való, különben az eredmény be nem állott volaa. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a lustaság, hivatlanság, értelmetlenség s az élettapasztalatok negligálását büntetőjogi sanctióval bástyáztassék körül. A törvénynek csak csupán a legislatorius alapgondolatot kifejezésre juttató szövegezése mellett teljesen a biróra háramlik a feladat, hogy a megfelelő eseteket a kriminalitás körébe vonja. Többször hangzott már ítélkezésünk ellen panasz, hogy szűkkeblű az élet igényeivel szemben, különösen ott s akkor, midőn a kisebb gazdasági erővel, csekélyebb életismerettel, fogyatékos, sőt az elemiekkel sem fölérő műveltséggel biró alsóbb néposztályok körében tömegesen előforduló károsításokat büntetőjogilag nem tiltottnak nyilvánítja. Ha ez a panasz alapos volt, ugy ujabb judikaturánkban örvendetes változás észlelhető, már csak annálfogva is, mert a megfelelő esetekben a felek értelmiségi viszonyai tüzetes vizsgálatnak tárgyát képezik.