Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 22. szám - Pedro Dorado

22. sz. Magyar Jogász-Ujság 2U9 spanyol kriminálista, aki a kriminálszociológiai iskola hívének vallja magát. Dorado — mint látni fogjuk — elveti a felelősség s tagadja a beszámithatóság elvét, bizonyos föntartással. Van felelősség, de szétoszlik az e^ész társadalomban. Vannak büntetések, de azok nem büntetések, hanem preventív, gyámolító és egészségügyi eszközök. Dorado szerint nincs egyéni felelősség ; erről beszélnünk sem lehet. Felelősség nélkül pedig nincs beszámithatóság. Cs-ak a szabad akarat, az abszolút szabad akarat hivei fogadhatják el és magasztalhatják a felelősséget. Sokan, kik meggyőződésből lettek deterministák — mondja Dorado — olyan alapon indulnak el, amelyben a beszámithatóságot és a felelősséget keresik. Ez azonban nem logikus eljárás, mert hogyan lehet megtalálni azt, ami nincs ? A determinizmus az első okoknak a tagadása s az összes jelenségeknek a szolidaritása. Hogyan engedhető meg tehát egy önkényes és teremtő oknak a létezése ? De a determinista büntetőjogászok — mondja Dorado — is illogikusak és helytelenül gondolkoznak, mert az összeegyezhetetlennek az egybekapcsolására törekszenek s mert a régi fogalmakat akarják kiegyeztetni az ujabb fogalmakkal. Elhagyták a régi elveket, amelyek a társadalmi tanokat kormányozták, hogy felkarolják a társadalmi determinizmus, együttműködés és szolidaritás modern eszméit s hogy — a csere daczára is — azt állíthassák, miszerint az uj eszmékből is ugyanazon következtetéseket vonják le, mint a régiekbői. Az uj irányok szerint minden bűntettesben nem valamely cselekménynek a szabad szerzőjét, nem is az egyszerű szerzőjét kell tekintenünk, hanem azt áldozatnak, szerencsétlennek, gyengének kell tartanunk. A következmények problémája szintén megváltozik: nem azt kell büntetni, aki azt megéidemli, mint ahogy a régi doktrína tanítja, hanem azt kell pártolni, védeni, gyámolítani, gondozni, akinek arra szüksége van. Töröljük ki a szótárból a „büntetés" szót s helyettesítsük azt a „bánásmód" kifejezéssel. Nem tehetünk különbséget az elmebetegek és az épelméjüek között, amint azt Liszt, Tarde, Alimena teszik ; nem lehet megkülönböztetni a veszélyes és be nem számitható (elmebeteg és hipnotizált) bűntetteseket az egyszerűen beszámítható bűntettesektől. De minő alapon kérnek az előbbiekre pártfogást és védelmet, az utóbbiakra pedig büntetést és fenyítést? Nem ugyanaz az elmebetegek és az épelméjüek helyzete ? A bűncselekmény épen ugy végzetszerű, önkéntelen s az akaratnál erősebb okoknak az eredménye az egyiknél, mint a másiknál; az egyik épen ugy megérdemli a rész\ étet, mint a másik. Logikusan a szabad akarat doktrínájában csak a fenyítő büntetésnek van helye: szerintünk (t. i. Dorado szerint) pedig logikusan a tiszta determinizmusban csak mindenki számára való védelmet adhatunk: a bűntettes és az elmebeteg részére épen ugy, mint a gyermek és a beteg szára ára. Nem konkretizáljuk, — mondja Dorado — hogy mely cselekmények bűnösek és melyek nem ; nem kutatjuk, hogy milyen legyen azoknak a kisebb vagy nagyobb büntethetősége. Ezek helyett azt kell vizsgálnunk, hogy a bűncselekmény okai milyen hatást gyakoroltak, gyakorolnak vagy gyakorolhatnak minden egyes alanyra; továbbá, hogy minő körülmények ösztönözték a bűntettest a bűncselekmény elkövetésére s végül, hogy minő orvosszerekkel lehetne ezen okokat és körülményeket megszüntetni. Ez okból, amint a régi büntetésben az orvosszer csak akkor volt alkalmazható, amidőn valami rossz követtetett el, ugy a preventiv büntetésben is, azonnal helye van a büntetésnek, mihelyt a kárnak az okai ismeretesek lettek s mielőtt maga a kár beállana A jövő igazságszolgáltatása — Dorado szerint — ez: a preventio, nem pedig a represszió; a hygiénia, nem pedig a chirurgia, vagyis nem gyomlálni, hanem orvosolni fog a jövő igazságszolgá'tatása. Nem lesznek ítéletek, nem lesz irreális és pedáns casuistica s nem lesz egyforma és előre megállapított kritérium. Ezek helyett lesznek: körülményes gondoskodások, a magatartásra vonatkozó előírások, álmeneti és módosítható szabályok, mint amily módosithatóak az orvosnak az előírásai, mert határozottan az orvostanban kell megtalálnunk az uj igazságszolgáltatásnak a mintáját. Erre nézve már sok bizonyítékunk van; a javító intézetek, az elmirai intézet s a büntetőjogászoknak a régi büntetési rendszer eltörlésére irányuló törekvései ékesen szóló bizonyítékai ennek. A büntető igazságszolgáltatás missziójának tehát — Dorado szerint — teljesen az orvos működéséhez hasonlónak kell lennie. Dorado elveti a tiszta determinizmus álláspontját; hasonlóan helyteleníti .jelenlegi alakjában* a hasznossági elméletet s az olasz iskola, jelesül: a Ferri és a Garofalo elméletét. A társadalmi védelmet csak ugy helyesli, ha az nem brutális és boszuálló módon, nem vak és erőszakos s az alsóbbrendű lények által megvalósított módon történik, amint azt — szerinte — az olasz büntető jogászok akarják. Dorado is elismeri a társadalmi védelmet, de azt kívánja, hogy az „értelmes, öntudatos, a rosszat és ellenszereit egyformán ismerő s minden helyesbítésre és tanácsra képes* legyen. Ettől azonban — szerinte — a Garofdlo tana nagyon is messze jár, mert nemcsak brutális, hanem következetlen is. A társadalmi védelemnek, az egyén szerint, esetről-esetre erőszakosan kell változtatnia a bűncselekmény súlyosságát s a bűntettes veszélyességét. Vájjon ki tagadná, hogy Ferri és Garofalo nagy súlyt fektetnek a szándékra, amelylyel a cselekmény végrehajtatott s azt kívánják, hogy a büntetés a szándék fokához képest legyen többékevésbé kemény Az ilyen büntetési kritériumnak a megengedése — Dorado szerint — a legostobább ellen mondásra vezet s az nem engedhető meg a következő okokból: 1. A szándék csupán mutató jele annak, hogy mit tehet a bűntettes De nem tekinthetjük azt oknak. Két egyén bűncselekményt követ el; az egyik gonosz szán| dékkal, a másik öntudatlanul. Helyes: a cselekmény ugyanaz, a kár hasonló. Mindkettő egyformán veszélyes lesz. 2. Elvetni a szabadságot mint a felelősség alapját s elvetni — mint Ferri tette — az értelmességet, hogy azután a szándékba kapaszkodjunk bele, helytelen dolog. Beccaria, Carrara s az egész klasszikus iskola vájjon nem a szándékra alapították rendszerüket? Sohasem tartották büntethetőneK a szándék nélkül elkövetett cselekményt. Szándékról és indító okokról beszélni: az erkölcsi szabadság elismerése. 3 Ha — az iskola bevallása szerint — nehéz dolog egy pillanat alatt eltekinteni a századok folytán lelkünkbe oltó t előítéletektől, akkcr miéit ne lehetne elhinni azt, hogv maguk a pozitivisták, midőn minden vétkességnek az eltörlését állítják, nem tesznek egyebet, minihogy azt (t. i. a vétkességet) a szabadságról a szándékra viszik át? Csupán napjainkban tekintik a bűncselekményt beteges jelenségnek. Még nem vethetjük le az oly hosszú idő óta uralkodó értelmi ruhát: a bűncselekménynek erkölcstelen cselekményként s a bűntettesnek akaratosan perverz emberként való tekintését. De, ime, megjelenik a társadalmi védelem és a reakczió elmélete s reakcziót kezdünk minden elmebeteg vagy épelméjű, zsengekoru vagy felnőtt jogsértő ellen. A szerencsétlenség és a világosság ezen rokonsága kétségkivül sérti emberies és igazságérzetünket. S mivel ezen érzelemtől maguk a pozitivisták sem tudnak szabadulni, ugy segítenek magukon, bogy egy bizonyos okot keresnek, amelynek az alapján azután különbséget tehetnek a bűntettesek cselekményei között s ezen ok csak a spiritualiszták belső emberében : a szándékban s az indító ukokban található. „Az egyetlen lényeges különbség ezen harmonizálók és metafizikusok között — mondja Fioretti — a következő : míg egy részük a tudatos akaratot ugy tekinti, hogy azt semmiféle ok sem előzte meg, vagy eredményezte, I addig a pozitiv irány többi hivei az akaratot az ok-