Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 19. szám - A tortura Osztrák-Németalföldön a XVIII .században

Magyar Jogász-Újság VII. évf. Az igaz, hogy a józan ész és az emberiesség nem sokat nyertek a tortura eltörlésével, mert az istenitéletek és a bírósági bajvivások ugyanolyan kegyetlenek s talán még abszurdabbak voltak, mint a tortura. A XII. században Jó Károly egyik gyilkosát tortura alá vetették Térouanne-ban, mert vonakodott mngnevezni a czinkostársait. Galbert krónikás e tényt minden meglepődés nélkül emliti. Mindazonáltal ezen korszak irói ritkán emlitenek tortura esetet. De alaposan megváltozott a helyzet, midőn az accusatorius rendszert az Egyház és a királyi jogtudósok hatása folytán az inquisitorius rendszer váltotta föl. Ez időben támadt föl a római jog Bolognában s terjedt el folytatólagosan Olasz-, Franczia- és Németország egyetemein s a XV. században nálunk, a louvain-i egyetemen is. A római jog ezen renaissance-sza — hathatósan pártfogolva az uralkodóktól, akik abból hasznot húztak — a XIII. századtól kezdve nagy hódításokat kett. A XVI. században már egész Nyugat-Európában diadalmaskodott. A titkos tanácskozás képezi az uj rendszer sarkkövét ; többé nincs nyilvános tárgyalás; a tanukat zárt ajtók mögött a megbízottak hallgatták ki, nem pedig a birák; ez utóbbiak, nem lévén előttük más a jegyzőkönyveknél, gyakran nem is volt lehetséges biztossággal megállapitaniok a tényállást; nem tudtak meggyőződést formálni maguknak. Ekkor, hogy lelkiismeretüket megnyugtathassák, a vádlott beismerését igyekeztek kicsikarni. Innen származott a bűnvádi eljárás koronája, a mely Brabantban is általánossá tette azt, — aminek a nyomait a XVIII. századig megtaláljuk — hogy nem lehet halálra ítélni azt, aki a bűncselekményt nem vallotta be. Azonban — csodálatos következetlenségként — ha ezen vallomás nem következett be önként, akkor minden eszközt fölhasználtak annak a kicsikarására: egyáltalában nem haboztak ravaszul tőrt vetni a vádlottnak ; midőn ez sem vezetett eredményre, fenyegetésekkel, ha pedig ezeknek sem volt sikerük, kényszer alkalmazásával igyekeztek megtörni a vádlott ellenkezését. A római jogászok állal gyártott eszközhöz fordultak, a melynek a használata soha sem tűnt el egészen. Az inquisitorius rendszer csakhamar elterjedt s a XIV. század vége felé a torturát már egész Franczia-, Német-, Spanyol- és Olaszország bíróságai alkalmazzák. Bitka az olyan per, amelyben nem alkalmaznának torturát; kevés egyén volt kivéve alóla joggal, de még kevesebb tényleg. Németalföldön a tortúra a XIII. század vége felé jött szokásba a bíróságok előtt. Gand város 1297. évi szokásjogában már említve, 1433-ban pedig megújítva ta'áljuk ; a Maestricht város 1413. évi privilégiumaiban pedig, mint általános szokást, találjuk leirva; ugyanúgy emliti a Saint Trond város 1417. évi privilégiuma is. A XV. század kezdete óla a tortura előkelő szerepet játszott a németalföldi bíróságoknál, aminek a bizonyítékait megtalálhatjuk a régi bírósági levéltárakban Azonban meg kell jegyeznünk, hogy azt 1750 előtt álta'ános törvény nem S2abályozta. A Caro'ina részletesen körülirta ugyan annak a használati módját, de maga a Carolina Németalföldön nem birt kötelező erővel s a II. Fülöp büntető rendelete irta első izben körül a tortura alkalmazásának a németalföldi tartományokban kötelező szabályait. Már a burgundi dinastia korszakában történtpk bírói tévedések a tortura alkalmazása körül3), azonban daczára ezen szomorú jelenségeknek, jogtudósaink — nem ugy, mint a rómaiak — nem vették észre az égbekiáltó igazságtalanságot s nem akarták belátni, hogy mily kétes értékű az ily vallomás. E kegyetlen abszurdum a XVIII. század végéig uralkodott. A hóhérok képzelőtehetsége termékeny volt; tuczatszámra találták föl az olyan eszközöket, amelyekkel minél nagyobb fájdalmakat okozhattak a vádlottaknak, anélkül azonban, hogy az életüket kioltották volna. A Grillandus, Jousse, Döpler és mások müveiben olvashatjuk ama számta'an eszköznek a leírását, amelyet Franczia-, Olasz- és Németország hóhérai föltaláltak, hogy azokkal a rómaiak által divatba hozott eszközöket helyettesítsék vagy tökéletesbitsék. E borzalmas eszközöket Európa több múzeumában szemlélhetjük, igy pl. az anversi Steen-féle múzeumban, a hágai „Gevangenpoort" ban, a nürnbergi kastélyban s az ugyanottani germán múzeumban, a regensburgi múzeumban, stb. Jó, hogy a hajdankor véres igazságszolgáltatásának ezen hiteles tanúi még megvannak néma ékesszólásukkal. A mai belga tartományokban, Wielant szerint, csak hurt lehetett használni a torturánál; csakhogy a birák önkénye csakhamar más módokat is meghonosított. A tormentum ignis-nél szétfeszítették a vádlott lábait s szorosan összekötötték húrral; majd a talpait bekenték zsírral s a tűzhöz tartották.4) Egyes birák még raffináltabb módot eszeltek ki: a vádlott lábaira zsiros czipőt húztak; a tüz megkeményítette a lábbelit s összezsugorítván a bőrt, iszonyú kínokat okozott. A tormentum, aquae nél a kezeket és lábakat vasgyürübe futó húrral kötözték össze s a hurt szétfeszítették oly módon, hogy a test csak azokon függött; ezenkívül a vádlott orrát fogóval csipkedték s minél több vizel nyelettek vele.5) Az estrapade (zuhantás) is gyakran jött alkalmazásba ; e torturánál, amelyet Németországban „Regina tormentorum"-nak neveztek, a vádlott kezeit a hátára kötözték „8"-as alakú csomóban s azután a testét csigahenger segélyével a levegőbe emelték ; minél vékonyabb volt a hur, annál élesebb fájdalmat okozott. Ha a várt hatás nem következett be elég gyorsan, akkor a hóhér ide-oda rángatta a levegőben lógó testet s ezenkívül néhányszor ráütött a vádlott veséjére vagy pedig amenynyire csak lehetett, szétfeszítette a vádlott lábait, avagy többé-kevésbbé nehéz súlyokat kötött azokra. Gandban gyakran kínpadra fektették a vádlottat, kezeit hátára 8) 1486-ban Rotterdamban bizonyos Dirksz Elias nevü egyént lopással vádoltak ; tort ira alá vonatván, beismerte a bűncselekmény elkövetését; azonban alig kelt föl a kinpadról, rögtön ártatlanságát hangoztatta s kijelentette, hogy csupán az elviselhetetlen kínzásoknak a hatása alatt vallott. Nem ítélték halálra. Néhány évvel később kiderült az igazság, a szerencsétlen Dirkszet rehabilitálták s a holland bíróság tetemes pénzbitságra ítélte a rotterdami esküdteket. 4) Döpler : .Theatrum poenamm." 286. I.) 5) Döpler, u. o. L. még Damhouder; „Praclica eriminalis', 1570-iki anvers-i kiadás, 81. 1., ahol egy metszet a tortura most leirt nemét teszi szerrlélhetővé. Sokszor a vizbe meszet tettek vagy a helyeit eczetet, olajat vagy vizelletet használtak. (L. Cannaert : Bijdragen tot de kennis van het oude strafrecht", 274. 1.)