Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 9. szám - Rodolfo Rivarola

9. sz. Magyar Jogász-Ujság J15 e stúdium iránt. Rivarola érdeme, hogy az argentínai büntetőjogi irodalom virágzásnak indult. Munkája az első s a legalaposabb spanyol szakmunka, amely eddig Amerikában megjelent s amely szerzőjének a tengeren innen is nagy tekintélyt szerzett. Rivarola szerint, bűntett esetén, az egyéni jog, vagy a társadalmi rend megvédése czéljából szükséges az állam beavatkozása. Midőn valamely bűncselekmény elkövettetett, a sértett boszura gerjed s a legborzasztóbb rosszat kívánja a bűnösnek. Ha megengednők neki, hogy a boszut sajátkezüleg gyakorolja, akkor csakhamar olyan elfajulás kapna lábra, amely lehetetlenné tenné a társadalmi életet. Ha az állam a büntetést azon mértékben alkalmazná, amelyben azt a sértett kérné, akkor a büntetés sok esetben olyan kegyetlenségben nyilvánulna, amely magát a társadalmat is sértené. A büntetőtörvénynek tehát figyelembe kell vennie mindazon körülményeket, amelyek a tett elkövetésénél közrejátszottak s tekintettel kell lennie biz nyos méltányosságérzetre is, amely a jobbakban uralkodik s amelyet igazságosságnak nevezhetünk, vagyis : bizonyos arányosságot kell megállapítania a bűntett és a büntetés között. De ez még nem minden, — mondja a tudós szerzőMidőn többé-kevésbbé méltányos vagy önkényes fontol" gatás után eljutottunk ezen arányosságnak a meghatározásáig s midőn a sértő, a sértett és a társadalom érdekeit szabályoztuk, megvalósítottuk a büntetőtörvény közvetlen czélját. De figyelnünk kell a nagyobb fontosságú közvetett érdekekre is. A bűncselekmény valami rossz a társadalomra nézve ; ennek következtében hasznos és szükséges az, hogy a rosfz minél kevesebbszer forduljon elő. Hogyan érhető el ez a czél '? Kétségtelen, hogy csupán a bűncselekmény és a büntetés közötti arányossággal, amely utóbbinak az alkalmazását a bűntettesre nézve igazságosnak tartjuk, — még nem érhető el. A büntetőtörvények, amelyek csak ezen körülményt tartják szem előtt, csupán a rendeltetésére szükséges eszközöket valósítják meg s ebben korunknak csaknem összes büntetőtörvényei megegyeznek. A bűncselekmény tény, hatás s mint ilyen nem vonható ki az oksági törvény alól, amely minden lehetséges hatást szabályoz. Észszerűnek és logikusnak tűnik fel előttünk, hogy ha ama hatást korlátolni, illetve ha a bűncselekményt elnyomni akarjuk, akkor szükséges, hogy annak az okait nyomozzuk s hogy a társadalmi hatalom akczióját ellene felvonultassuk. Mialatt az állam akcziója csupán abban nyilvánul, hogy mindegyik bűncselekményre nézve megállapítja azt a rosszat, amelyet az elkövetett rossznak a kompenzácziójaként szükségesnek tart, azalatt a bűnözés egyes országokban folytonosan nő, daczára a törvények legarányosabb büntetéseinek s legművészibb osztályozásainak. Mik a bűncselekmények okai ? Mik a leghatásosabb szerek azok ellen ? Az ily értelmű kutatások relatíve modernek. Ha a törvényhozó ezekkel előzetesen foglalkoznék, akkor azt csupán bizonyos adatok tudatában tehetné. Ily esetben tényeknek a megismeréséről van szó, amelyeknek a megismerése után a bűnözés által okozott rossznak az orvosszereit kell megállapítanunk. A tények ismerete s a velük szemben szükséges eljárások tudata nem oly kérdések, amelyek általános elvek logikai dedukcziója által a priori megoldhatók volnának. A tudományos megfigyelésre, a tapasztalatra tartozik a bűnözés okainak a megállapítására szolgáló adatoknak az összegyűjtése. Az akaratszabadság hivei hirdethetik, hogy minden emberi cselekmény valamely szabad akaratnak az eredménye ; de ez nem elég annak az állítására, hogy a bűncselekménynek, mint minden emberi cselekménynek, ez az akarat az oka A bűncselekmény nem oly egyszerű tény, amely egyetlen okból eredne; komplex tény, amely az első vizsgálódásra is két, igen nevezetes és eltérő elemet mutat : az erkölcsi és a materiális elemet. A pozitív törvények uralma alatt pedig odaveszszük a törvényes elemet is. E három közül csupán az elsőről állithatjuk azt, hogy szabad akaratnak az eredménye. Mig Robinson magánosan élt a puszta szigeten, elhatározhatott minden elképzelhető emberölést, rablást és erőszakot, de az bizonyos, hogy materialiter lehetetlenné volt téve neki ama bűncselekményeknek az elkövetése és hogy abban az időben még akarata ellenére is a világ legbékésebb embere lehetett. De ha bizonyos, hogy a bűncselekménynek a tettes önkéntes és szabad akaratától különböző okai is vannak, vájjon nem volna e lehetséges o!y társadalmi vagy erkölcsi okoknak a fenforgása, amelyek az akaratnak cselekménynyé való átváltoztatásába befolynak ? Tegyük fel, hogy egy embernek alkalmat adunk arra, hogy a rábízott közpénzeknek a hűtlen kezelése által magának nagy vagyont szerezhessen. Ezen manipuláczió valamely pénzügyi müvelet, vagy pedig adminisztratív cselekmény alakjában történhetik. Az eredmény az lenne, hogy az illetőnek vagyona az állam kárára néhány millió pesoval gyarapodnék. Világos, hogy egy becsületes ember ennek még a gondolata által is sértve érezné magát. De megrögzik agyában a szerencse eszméje. Egy nyomorult embert, aki meggazdagodott a csalások hosszú sorozata folytán, amelyekről mindenki tud, de amelyeket senki sem tud bizonyítani, védelmébe fogad a társadalom, amely kultuszt űz a gazdagságból; oly nagy a társadalmi romlottság, hogy az üzlet és a lopás közötti határok gyakran nincsenek is definiálva és sok ember amaz erős meggyőződéssel lop, hogy hiszen ő csak üzletet kötött; a btk. nem beszél üzletekről és a birák meg vannak győződve, hogy csupán a lopással kell foglalkozniuk. Jgy tehát a bűncselekmény megakadályozására szolgáló leghatalmasabb eszközök eltűnnek : nem találunk sem a büntetéstől, sem társadalmi megvetéstől való félelmet; mivel akadályozhatjuk meg tehát a pénzügyi müveletet avagy az adminisztratív cselekményt ? Hogyan van az, hogy egyenlő körülmények között az egyik ember ellentáll a kísértésnek s megelégszik ama nemes elégtétellel, hogy a próbát kiállotta, a másik pedig nem óvakodik attól s érzi gazdagságának a súlyát, egy harmadik pedig a legnagyobb mértékben megelégedett s egy csepp lelkiismeretfurdalást se érez ? Vannak-e csakugyan természeti okai a bűncselekménynek ? S van-e befolyása erre a szocziális médiumnak ? E kérdésekre igennel felelhetünk, csakhogy ezeknek az okoknak a meghatározása s a szocziális médiumnak a befolyása még nincs tisztázva ; ugyanezt mondhatjuk mindegyiknek az akczió-eszközeiről is. Ez a modern tudomány kutatásának a nagy mezeje. Manapság mindazon elemeket vizsgáljuk, amelyek a fizikai vagy az erkölcsi rendben közreműködnek a bűnözés problémájának a megoldására. Széleskörű nyomozások tárgyát képezi a bűncselekmény megmagyarázására szükséges előzmények megismerése, ilyenek: a bűntettes agya, koponyája, fizionomiája, idegrendszere, izmai, szokásai, neveltetése, irása, családi élete s mindenünnen halljuk, hogy bizonyos anomáliákat találtak, amelyek a bűntettesek uj osztályozására vezetnek. Vájjon korunk czivilizácziójának a csillogó külseje alatt nem volna egy meglepően szerencsétlen vagy nyomorult világ, amely így ismeretlen marad azok előtt, akik a felszínen élnek ? Mi a paraziták, elmezavartak, bűntettesek, csavargók, prostituták, koldusok, vagy — mint Sergi nevezi — emberi degenerácziók ezen világa, ha nem a társadalom krónikus sebe, amelynek az orvoslása az államra van bizva ? A bűnözés ily súlyos mérvű rossza ellen a jó büntetőtörvényhozás nem lehet teljesen haszontalan eszköz. Lesznek bűntettesek, akiket semmiféle büntetési nem se képes megfélemlíteni, ha akár erőszakos szenvedélyeik uralma alatt, akár pedig mintegy foglalkozásszerűen követték el a bűncselekményt; de ugyan ki számlálhatná meg azokat, akiknél a büntetéstől való félelem eléggé hatalmas zabola gonosz hajlamaiknak a fékentartására ?