Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 9. szám - A lopás történetéből

9. sz. Magyar Jogász-Ujság 111 ebben a magatartásban a Btk. 69. §. 2. pontja alá eső bünsegédi bünrészességet ismerték föl'; a Guria társtettességet állapított meg. Firikey-ve\ egyértelemben (Büntetőjog tára 55. k., 55. 1.) helyeselnünk kell ezt a döntést. A tévedésbeejtés elkövetési cselekedet; aki ily tevékenységet fejt ki — bár másnak vagyoni hasznára — tényálladéki cselekvést fejt ki. JOGÉLET. A lopás történetéből. A lopást a régi időkben kegyetlenül büntették. Az ó- és a középkor legtöbb népénél valósággal a lopás volt a legsúlyosabb bűncselekmény. A zsidóknál Mózes törvénye megengedte az éjjeli tolvajnak a megölését. Ezzel szemben, a nappal elkövetett lopásnak a tettesét nem volt szabad megölni. Egyébként a tolvaj az ellopott tárgy négyszeres értékét volt köteles megtéríteni a sértettnek. Aki ezt az összeget nem tudta meg5zetni, azt eladták. Az egyptomidknál — mint Diodoros irja — volt egy törvény, amely azoknak a mesterségét szabályozta, akik tolvajok akartak lenni; az ilyen egyéneknek föl kellett iratkozniok a főnöküknél, akinek mindennap számot kellett adniok az elkövetett lopásokról, amelyekről a főnök jegyzéket vezetett. A kárvallottak a főnökhöz fordultak, aki közölte velük a jegyzéket s ha a kérdéses lopás arra föl volt jegyezve, akkor a károsult a kárösszeg háromnegyedrészét megkapta, mig egynegyedrész a tolvajokat illette, „mert — mint a törvény mondta — lehetetlen lévén eltörülni a lopás gonosz szokását, előnyösebb volt a károsultra nézve, ha az érték csekélyebb részéről lemondott, mintha az egészet vesztette volna el." Később már büntetéseket szabtak a lopásra, amelyek a lopott tárgynak a minősége, értéke, a használt eszközök minősége, az időbeli, belyi és személyi körülmények szerint, különbözők voltak. A görögöknél a tolvaj az ellopott tárgy értékének a kétszeresét volt köteles megtéríteni; ha azonban az ellopott tárgy nem került meg, akkor büntetést is szabtak ki, ami abban állott, hogy a tolvajt kezén-lábán megkötözték s öt nap és öt éjjel fogva tartották. (Solon törvénye). A rómaiaknál a különböző korszakokban különféleképen büntették a lopást. A Codex Papírianus szerint, az éjjel rajtakapott tolvajt büntetlenül meg lehet ölni. A nappal tettenért tolvajt megbotozták s a sértettnek rabszolgaként átadták. Ha pedig a tolvaj a nélkül is rabszolga volt, megbotozták s a Capitolum csúcsáról ledobták. Ha azonban a tolvaj serdületlen gyermek volt, megfenyítették. Akit fegyveres tolvaj támadt meg, az, ha segítségért kiáltott s a tolvajt megölte, büntetlen maradt. Furtum non manifestum, vagyis titokban elkövetett lopás esetén, a tettest az érték kétszeresével büntették. Ha a törvény által előirt formában eszközölt kutatás után, az ellopott tárgyat valamely házban megtalálták, a lopást furtum manifestumnak nyilvánították s ahoz képest is büntették. A károsult és a tolvaj szabadon egyezkedhetett egymással s ha egyszer az egyezség megtörtént, a károsult többé nem üldözhette a tolvajt. A lopott jószág tulajdonjoga soha sem évült el A Digesták és a Codex szerint, a furtum a delicta pri vata közé tartozott. Azonban ama veszélyek miatt amelylyel a lopás a társadalomra nézve járt, azt a delicta publica szabályai szerint kellett üldözni. Ezen üldözés a rei vindicatio utján történt, ha még természetben levő ingókról volt szó; ha azonban a lopott dolog már nem volt meg természetben, akkor az üldözés a condictio furtiva-íéle actio utján történt. Végül, ha ingatlanokról volt szó, akkor az interdictum recuperandae possessionis-íéle restilucziónak volt helye. Az örökség bitorlását is lopásnak tekintették ebben az időben. A büntetés szempontjából, megkülönböztettek furtum manifestumot és furtum non manifestumot. Az előbbi eset akkor forgott fönn, amidőn a tolvajt tetten érték, vagy, ha legalább is a tett színhelyén fogták el; ez esetben a büntetés az érték négyszerese volt. Furtum non manifestum esete pedig akkor forgott fönn, amidőn a lopás titokban követtetett el s midőn annak a nyomai megvoltak. Ez esetben a tolvaj az érték kétszeresét fizette. Ezenkívül ugy a furtum manifestum, mint a furtum non manifestum esetében, az ellopott tárgyat is vissza kellett adni, vagy pedig annak az értékét külön is meg kellett fizetni. A lopás különös esete volt a rapina, amelynek a tulajdonos akarata ellenére és erőszakkal elkövetett lopást tekintették. Mig tehát a lopásnál nem volt szükséges a tulajdonosnak a jelenléte, addig az a rapinának a lényeges tényálladéki elemét képezte. Ennek a büntetése az érték négyszerese volt, beleértve a lopott tárgyat is. Németországban a Carolina részletesen foglalkozott a lopás bűncselekményével. Akinél valamely lopott dolognak csak egy részét is találták, vagy aki azt eladta, avagy megvette, továbbá aki valamely nagy lopás idején jövedelmén, illetve vagyoni állapotán tul költekezett, az — a törvény szerint — elegendő bizonyítékát nyújtotta bűnösségének és kínpadra vonatott. A lopás büntetése kötél általi halál volt. Azonban az útonállókat kerékbe töréssel büntették. A lopás kétféle volt, u. m.: titkos vagy nyilvános. E fogalommeghatározás azonban eltért a római jog hasonló különbség tételétől, amennyiben a Carolina szerint, nyilvános lopás esete akkor forgott fönn, amid'ün az ismeretessé vált, még mielőtt a tolvaj elérte volna a lakását, azaz: 1. midőn a tolvajt tetten kapták ; 2. ha azonnal üldözőbe vették; 3. ha a károsult vagy más jelenlevő utána kiabálta, hogy ő követte el a lopást. — A lopás továbbá közönséges, enyhe vagy veszélyes volt. Ez utóbbinak a betörés vagy bemászás által, továbbá a sebzésre képes fegyverrel elkövetett lopást tekintették. — A Carolina különbséget tett még kis és nagylopás között. Az előbbi alatt az öt aranyon alóli, az utóbbi alatt pedig az azonfelüli értékű lopást értették. Végül különbséget tett még a törvény az első ízben és az ismételten (másod- és harmadizben) elkövetett lopás között is. Az enyhe, a titkos és a kis lopást az érték kétszeresével, illetve — behajthatlanság esetén — bizonyos tartamú fogházzal büntette a törvény. Ezenkívül a tolvaj a lopott dolgot is köteles volt visszaadni a károsultnak vagy pedig ki kellett vele egyezkednie. A házilopást — mivel az ellen nehezen lehetett védekezni — halállal büntette a törvény, ha az érték na-