Magyar jogász-újság, 1906 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1906 / 1. szám - Részletek a japán családjogból

26 Magyar Jogasz-Ujsag V. e*r. házhatók. Épen ezen oknál fogva érthetetlen a japán törvényhozásnak a nőkkel szemben megnyilvánuló ama különös kedvezése, mely kimondja, hogy hulemenők hiányában a leánylemenők részesülnek a családfői jogokban. Sőt, ha sem végrendeleti, sem törvényes örököse a családfői hatalomnak nem volna, ugy ez az özvegy örökébe megy át. Sorrend tekintetében a leánygyermekek után, de a testvérek és szülők előtt következnek. Annál érthetetlenebb ezen intézkedés egy oly országban, hol az emberekben szinte megrögződött azon felfogás, hogy a nő csak anya és feleség lehet — mivel az európai államoknak ezen családi szervezettel rokon intézménye — a „fidei commissum" — hitbizományi főségéből a nőket teljesen kizárja. Maga a jog azonban, annak gyakorlása tekintetében egész más módon nyilatkozik meg a férfi birtokában. Különösen áll ez a házassági jogban. Az állambölcseség ugyanis a családfő által meglehetős intenzív befolyást enged magának a családban. Mihelyst a nő asszonynyá lesz, — ha annak előtte családfő lett volna is — férje oltalma alá kerül — annak hatalmába jut. Ezen hatalom azonban már az ősöktől kapott tradiczióknál fogva, de különösen a törvényhozásnak a Mimpóban feltalálható intencziója szerint is kell, hogy a nőkkel szemben megfelelő gyöngédséggel alkalmaztassák. Látjuk tehát, hogy bár a japán jog a nőt ugyanolyan jogokkal ruházza fel, mint férfit, mindezek a gyakorlatban legtöbb esetben illuzóriussá válnak : vagyonával a házasság pillanatától kezdve nem rendelkezik, férje hozzájárulása nélkül kölcsönt fel nem vehet, vagyonát nem forgathatja, ingót ingatlanná, vagy fordítva ingatlant ingóvá nem tehet, ajándékot nem adhat, azt el nem fogadhatja, szerződést, melylyel személyes szabadsága esetleg korlátoztatnék nem köthet, szóval cselekvő képessége legtöbb esetben csak írott malaszt, mely gyakorlatilag végtelen keveset ér. Sőt férje beleegyezése nélkül még csak perbe sem léphet. A nő jogi cselekvőképességének korlátozásával ugyan már a „Code Napóleoniban is találkozunk, azonban a franczia megszorítás közel sem oly abszolút kizáró természetű, mint a japán jogban. A „Code Napóleon" szerint a hitves csak férje írásos beleegyezése mellett vállalhat kötelezettségeket, férje engedélye nélkül még hozománya felett sem rendelkezhetik. Mignonban ezen vagyonjogi korlátozás a japán jogban feltétlen, addig a franczia jogban a férj vonakodásával szemben a bíróság döntéséhez lehet apellálni. Egy államban, — mely igényt tart arra, hogy kultur és jogállamnak tekintessék — nem engedhető meg, hogy egy szabad ember — a nő — hatásköre a törvény hozzájárulásával a lakásra s konyhára szorittassék. Japán nagyarányú kulturfejlődésében valóságos foltként tűnik fel, ezen szinte barbár módra való megszorítása a rendelkezési képességnek, melynek azonfelül még csak nem is czélja a férfiak érdekének megvédései avagy valamelyes jogcsorbitás. Az osztrák jogban fel, található mérsékelt korlátozási joga a nő rendelkezési képességének talán még indokolható volna a törvényhozás azon intencziójával, hogy a nő rendelkezési képességének bizonyos fokig való megszorítása saját érdekükben szükséges. Ezen elvnek azonban oly széles kiterjesztése, mely az önvédelem lehetőségét is kizárja a rendelkezési jognak a nő saját vagyonában való béklyókba szorítása által, — semmiféle gyakorlati czéllal nem indokolható, barbár jogérzetre vallana. Épen ez okból a „Mimpó" módot ad a hitvesnek, hogy mihelyst vagyonát férje gazdálkodása által veszélyeztetve látja, perrel követelhesse rendelkezési jogának férje rovására leendő visszaállitását, Sőt közszerzeméoyi vagyon léte esetén kívánhatja a megosztást is. Látjuk tehát, hogy ebben az irányban a törvény az asszonyt még hathatósabb védelemben részesíti, mint az európai államban, hol a férj rendelkezési joga csak a legritkább esetekben korlátozható. S ha a japán jog látszólag talán nagyon is kiterjesztené a férj hatalmát a vagyoni igazgatás tekintetében, gondoskodik másfelől arról is, hogy ezen nagy hatalom senki kezében visszaélésekre alkalmat ne adhasson. A férj neje vagyonát annak hozzájárulása nélkül el nem idegenítheti, zálogba nem adhatja, sőt bérbeadási joga is csak rövidebb időszakokra terjed ki. Viszont neje minden hitelezőjével szemben, minden terhes szerződésben a saját vagyonával felelős, s vele szolidárisnak tekintetik. A magyar jog, bár szintén ismeri a férj vagyoni rendelkezésének megszüntetését visszaélés esetén, vagyonjogi felelősséget azonban neje kötelezettségeivel szemben saját tulajdona rovására nem állapit meg. A házasság a nő családfői joga tekintetében is lényeges változásokat hoz létre — a család fejét annak feltétlen urát, férje hatalma alá kényszeritvén. Ha csak külön szerződésben mást nem állapítottak meg, tartozik hatalmának gyakorlását férjének átengedni s igy a család tulajdonképeni fejévé egy idegen embert tenni. A „Nyufu" (házasság) megfosztja tehát az asszonyt „trónjától". Ha a nő házassága előtt várományosa volt ezen hatalomnak, ugy már ezen jog is férjére, mint leeendő urára ment át. A családfőségnek ezen a mukojoschi (vő) általi, bár nem formális elfoglalása lényeges változásokat létesít a családrendben. A vő adoptáltatik a családfő által — annak nevét veszi fel. Ha ez nem történt volna meg, ugy az uj férj s vele együtt családjának tagjai is egy idegen ember családfősége alá kerülnének. Látnivaló tehát, mily lényeges változásokat idéz elő a házasság. A nő még ha szerződésileg családfő maradna is, minden tekintetben férje gyámkodása alatt áll. Férje tiltakozhatik a családföségről való lemondás ellen ; mint nejének ura, intézi a család vagyonának sorsát, beleegyezése nélkül neje mitsem tehetvén önálló jogi cselekvőképesség hiányában. A családi vagyont, annak részeit nem forgathatja, szerződéseket nem köthet, kötelezettségeket nem vállalhat térje hozzájárulása nélkül. Élén áll tehát egy kis államnak, de egy szűkebb értelemben vett család fejének hatósága alatt. Általában a „Mimpo" következetesen alkalmazza azon elvet, hogy a nő mindenkor egy férfi gyámkodására van utalva, legyen az családfő, családtag, házas vagy özvegy. Ha szülői jogait, mint özvegy gyakorolná, ugy tanácsosul melléje egy a család által kijelölt férfi osztatik be, kinek hozzájárulása nélkül olyast nem tehet mi férje életében annak hozzájárulásához volt kötve. A japán jog a maga kodifikált alakjában meglehe-