Magyar jogász-újság, 1905 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1905 / 2. szám - A bizonyítás terhe a jelenlegi jogban és a Tervezetek szerint. [2. r.]

2. BZ. Magyar Jogász-Ujság Só más, mint az elsőbiróság előtt az ítélettel megszakított tárgyalás folytatása, amely folytatott tárgyalásoknál a felebbezési bíróságot az elsőbiróság cselekményei általában nem kötik : még kevésbé kötik tehát, nemcsak ebből az okból, hanem a felebbezés jogi természete szerint is, az elsőbiróságnak akár ténybeli megállapításai, akár jogi kijelentései. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítás terhének a kérdése csak mint jogkérdés merülhet fel, de szük határok között. Az 1893 : XVIII. t.-cz. 197. §-a szerint ugyanis a íelebbviteli bíróság ítéletében megállapított tényállás a felülvizsgálati eljárásnál is irányadó, szóbeli eljárás utján megállapított tényállás mellett pedig rendszerint közömbös az, hogy kit terhelt a bizonyítás, elég az, ha a tényállás a felülvizsgáló bíróságot rendszerint kötelezőleg meg van állapítva. Csak abban az esetben, ha és amennyiben a íelebbviteli bíróság a bizonyítási terhet valamely jogszabály helytelen alkalmazásával, vagy mellőzésével másra rótta, mint akit a bizonyítás tulajdonképen terh°l és ha a bizonyításra nem kötelezett félre ebből hátrány származott, nyúlhat hozzá a felülvizsgálati bíróság a bizonyítás terhének kérdése czimén a íelebbviteli bíróság ítéletéhez s állapithatja meg, hogy valamely ténynek a bizonyítása nem azt a felet terhelte, akire ezt a terhet a felebbviteli bíróság rótta, hanem a másiü felet, állapíthatja meg, hogy valamely tény valóságára vagy valótlanságára nézve az egyik fél javára vélelem szól és vonhatja le ezeknek a megállapítása után azokat a jogi következtetéseket, amelyek aztán a felebbviteli bíróság megtámadott Ítéletének egészben, vagy részben megváltoztatására, vagy feloldására vezethetnek. 6. §. A bizonyítás terhe az ujitott perben. A perújítás szabályait ugy a rendes, mint a sommás eljárásra nézve jelenleg az 1868: LIV. és az 1881: LIX. t.-cz -ek szabályozzák. Az 1893: XVIII. t.-cz. ugyanis perújításra vonatkozó rendelkezéseket nem tartalmaz (a 222. §. utolsó bekezdése nem tartozik idei, ugyanezen t.-cz. 13 §-a szerint pedig a polgári peres eljárás szabályai, melyek nem kizárólag a sommás eljárásra vonatkoznak, a sommás eljárásban alkalmazandók, hacsak a jelen törvényből más nem tűnik ki. Egyébiránt a jelen tanulmány tárgya egyedül a bizonyítás terhének a kérdése lévén, elegendő ezen a helyen fejtegetni az 1881 : LIX. t.-cz. 69. §-át, az 1868: LIV. t.-cz. 320. §-ának azzal az intézkedésével kapcsolatban, amely szerint az ujitott perben az eljárás a közönséges szabályok és elvek szerint történik, s mindkét fél minden követelését, ellenkövetelését és bizonyítékait ép ugy előadhatja, mint az alapperben tette, vagy tehette volna. Az 1881 : LIX. t.-cz. 69. §-a pedig azt mondja ki, hogy perújításnak van helye 1. az ítéletnek jogerőre emelkedésétől számított félév alatt, ha a fél a perben a miatt lett ügyvesztessé, mivel az ügyvéd a döntő ténykörülményeket kellő helyen felhozni, vagy tagadni, vagy a rendelkezésére bocsátott bizonyítékot előadni elmulasztotta, 2. az itélet jogerőre emelkedésétől számított 10 év alatt, ha a pervesztes fél lényegileg a per tárgyára vonatkozó olyan uj bizonyítékot hoz fel, melyet az alapperben nem használt, 3. szintén 10 év alatt a 1868 : LIV. t.-cz. 321. és a jelen törvény 73. §-a esetében. A leglényegesebb, mert a gyakorlatban előforduló csoport e között a három közül a második. A harmadik csoport, tulajdonképen csak a második csoportnak egyik válfaja, mert az esküt tevő fél ellenében az alapperben nem használt uj bizonyítékokkal kell kimutatni az 1868: LIV. t.-cz. esetében büntető uton az 1881 : LIX. t.-cz. 73. § a esetében pedig az ujitott polgári perben „az ellenfélnek vagy másoknak a büntető törvényekben tilalmazott cselekményét." Ez a három csoport egyébként a sommás eljárásban csak a legritkább esetben találhat alkalmat, mert az 1893 : XVIII. t.-cz. 100. §-ának 1. bekezdése kimondja, hogy fő-, pót-, becslő- és felfedező eskünek, valamint az 1868: LIV. t.-cz. 172. §-ának a1., és e., pontja értelmében a magán okirat Írásának és aláírásának valódisága iránt megítélhető eskünek a sommás eljárásban nincs helye: a sommás eljárásban az eseteknek csak azon körére szorítkozik ez a 3. csoport, amikor az idézett törvényhely 2. bekezdése alapján a felek abban állapodtak meg, hogy valamely döntő ténykörülménynek bebizonyítása valamelyik félnek, vagy egy harmadik személynek esküjétől tétessék függővé. Az első csoportnál a perújítás megengedhetősége két pozitív kellékhez van csatolva, amelyek egyike az alaki, másika az anyagi jog körébe vág. Az alaki jog körébe vág az, hogy az ügyvéd mulassza el az állitást, a tagadást, vagy a bizonyíték felhozását, az anyagi jog körébe pedig az vág, hogy ez a mulasztás anyagilag döntő ténykörülményre vona'kozzék, A perújítás megengedhetősege ettől a két kelléktől függ, amelynek a bizonyítása a perújítást kérő felet terheli. De ha ezen az alapon a perújításnak helyt adtak, a jogvita alapját képező ténykörülmények tekintetében a bizonyítási teher ugyanakként oszlik meg, mint az alapperben. Nem így az esetek 2. csoportjában. Ennek a csoportnak a jellegzetes vonását az képezi, hogy az alapperbeli ítéletekben megállapított tényállás a perújítást kérő fél által az ujitott perben felhozott uj bizonyíték által megdöntessék,