Magyar jogász-újság, 1905 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1905 / 2. szám - A magánjog és a büntetőjog viszonya a végszükség kérdésében. [5. r.]

32 Magyar Jogász-Ujság IV. évf. a végszükségi állapotot, a beszámithatóságot kizáró okok természetével ruházza fel, s egyúttal pontosan körülírja, hogy a büntetőjog sztmpontjából mi a végszükségi cselekvények tényálladéka. A magánjog és büntetőjog egymásközti viszonyát ezekből a tételes fogalmakból kiindulva kell vizsgálat tárgyává tennünk. Tehát, ha valaki egy egyébként büntetendő cselekvényt követ el (1 alkatelem) azért, hogy valamely más módon el nem hántható (2 alkatelem) és vétlenül (a terhére róvható hanyagság vagy szándékosság nélkül) származott veszélyből (3 alkatelem) menthette meg a saját maga vagy hozzátartozóinak életét (4 alkatelem): büntetés alá nem esik J) A büntetőjogi végszükséggel szemben emelt kifogások közül a legmegfoghatóbb tartalmú mindenesetre az, mely a beszámithatóságot kizáró végszükségnek ugy körét, mint tárgyát túlságosan szűk korlátok közé szoritoltnak mondja. Különösen is áll ez a magyar büntető kodekszre, mely pusztán csak az életet és az életet fenyeqetö veszély esetén ismeri azt el, de sem a becsületet, szabadságot, testi épséget vagy vagyont megsemmisüléssel fenyegető veszélyes helyzetekre — mint ezt más törvényhozások teszikx) — ki nem terjeszti.2) Lényeges megszorítás rejlik továbbá abban is, hogy csak a maqunk vagy hozzátartozóink megmentésére folyamodhatunk a végszükséghez, de nem akkor, ha a veszély másokat, esetleg bár barátainkat vagy jóltevőinket fenyegeti.3) Hogy a végszükségnek ezen szűkre szabott büntetőjogi szabályozása ellen az egészséges jogérzéknek igen sok esetben tiltakoznia kell: ma már körülbelül általános vélemény s a példák hosszú sorával bizonyítható. S habár a büntetőtörvény 80. §-ának tényálladékán túlmenő végszükségszerü helyzeteket kétségkívül enyhítő körülményekként veszi tekintetbe a bíróság a büntetés mértékének kiszabásánál: végeredményben mégis az pl., kit magánosok sze!) Finkey Ferencz „A magy. büntetőjog tankönyve" cz. m. (Budapest, 1902.) 199. lapján a végszükség előfeltételeire nézve a következőket mondja : „A végszükség előfeltételei a Btk. szeriot 1. életveszélyes helyzet, amely a) vétlenül származott s b) a tettes vagy hozzátartozója életére közvetlen veszélyt tartalmaz; 2. hogy az életveszély má^ módon, mint a büncselekvény elkövetése által ne legyen elhárítható." !) Pl. a német büntetörvény az élet és testi épségre ; az olasz a személyt fenyegető súlyos és közvetlen veszélyre; a finn büntetőkodeksz a személy és vagyon megmentésére stb. is kiterjesztik a végszükség tárgyi körét. 2) V. ö. Finkey előbb id. cz. m. 200 és köv. 1. 3) A vagyont fenyegető veszély elhárítására elkövetett bünc-elekmény némileg méltánylást nyer a büntetőtörvény 430. §-ában. Itt azonban, mint fentebb volt is róla szó, kriminális szempontból szorosan véve nincs végszükség, csak egy azzal rokon természetű jogi jelenség. mélyes szabadságától jogtalanul megfosztottak s őrizet alatt tartanak, ha menekülését csak őrzőinek megsebesitésével vagy megölésével viheti keresztül, éppen ugy lesz megítélendő, mint a ki kisebb-nagyobb testi sértést, szándékos emberölést, esetleg gyilkosságot kövelett el; — a ki szomszédjának csürjéröl leüti a fedelet vagy másfelé tereli a tűzveszélyt, hogy a maga sokkal értékesebb házát a tűzveszélytől megóvhassa, egyszerűen gyújtogató lesz s végszükségben elkövetett cselekvényét „végszükséginek nem minősítheti a biró; — ha továbbá valaki esetleg egy életet megmentendő, az ajtó feltörésével hatol be valamely lezárt lakásba, hogy onnan vizet, gyógyszert vagy az éppen szükséges segélynek bármely eszközét kihozza, megszerezze, közönséges betörő tolvajként lesz megítélendő — még ha büntetése kiszabásánál az enyhítő körülményekre a bíróság a lehető legnagyobb súlyt fekteti is. stb. stb. Annyi bizonyos, hogy büntetőtörvényünk álláspontja sok esetben visszás eredményekre vezethet, először is mert tételeinek felállításánál merőben szubjektív szempontokból indulván ki, a beszámithatóságot tulajdonkép azon a czimen zárja ki, mert a végszükségben cselekvőt ellenállhatatlan presszió hatása alatt állónak tekinti s tovább menve éles határt huz a vétkesen és véletlenül előidézett közvetlen veszély között is. Ezzel szemben a magánjogi végszükség összes jellegzetes kritériumai kivétel nélkül objektívek. Másodszor, míg a büntetőtörvény a végszükség körét felelte szü\re szorítja, addig a magánjog casus supremae necessitatisa-széles határok között mozog. A szabályozás ezen szélsőségeiben érintkezik egymással a magán és büntetőjog, s mert a kívánatos összhang helyett ellentétek állnak egymással szemben, önként következik, hogy a fel-felmerülő konkrét esetek jogi elbírálásában is visszatetszést szülő eredmények állhatnak elő. így mindazon jogokban, melyek mint a magyar magánjog is a kártérítési kötelezettség általános alapjául — a különben nagyszámú kivételektől (u. n. kártérítés közvetlen a törvény rendelete alapján illetőleg a „vétlen felelősség" esetei4) eltekintve — a jogellenességet állítják oda: esetleg még a kártérítéstől is mentes marad az a végszükségszerü helyzetben elkövetett cselekvény — tehát valóságfal mint jogszerű jelentkezik — melyet a büntetőjog szükkörben mozgó végszükségi §.-a alapján a bírónak büntetnie fog kelleni 1 Dr. Kolozsváry Bálint, egyetemi m. tanár, kassai jogakadémiai tanár. 4) Helyes szempontból azt kell állítani, hogy a végszükségi cselekvények is maguk után vonják a kártérítési kötelezettséget, tekintettel sajátos jogi természetükre, melynél fogva sem „jogosak"-nak, sem ,|OgelleLesek"-nek nem tekinthetők, s arra, hogy a kártérítésnek alapja nem kizárolólag csak az, a mi jogellenes.