Magyar jogász-újság, 1905 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1905 / 1. szám - Az ügyvédi kamarák mozgalma 1903--ban - Angol kriminalstatisztika

1. 8Z. Magyar Jogász-Ujság 25 jogtudomány nagyrészt kiragadta a nép kezéből. A népés társadalmi élet egyik leglényegesebb alkotó része a népen kivül álló, külön, sajátos, másodrendű intézménynyé lett. A népélet a jogászok érdekében gyámság alá helyeztetett A jogászok ugyan azt fogják mondani, hogy ez a népéletre nézve csak szerencse, de sokan, akik gondolkodnak, más nézeten vannak. Az emiitett tény még nagyobb jelentőséget nyert az által, hogy a „jogászi gondolkozás" és a nép érzelme: nemcsak nem vágnak egybe, hanem alapjában ellentmondanak egymásnak. Amaz formális, a cselekményen alapul, holott ez a fősúlyt gyakran nem a külső cselekmény alakjában nyilvánuló jelenségre, hanem a cselekmény okaira, rugóira, körülményeire helyezik és magát a cselekményt csak a körülmények által előidézett jelenségnek tekintik. Mindkét felfogásnak kétségtelenül megvan a maga jogosultsága; a népies gondolkodási mód azonban velünk született, a jogászit ellenben csak belénk nevelték. Mily gyakran halljuk, hogy valamely fiatal joghallgató büszkén kérkedik : „Már megtanultam jogilag gondolkodni !* Szegény, nem sejti, hogy ezzel tulajdonképpen azt mondja: „Eldobtam magamtól a józan észt és helyette idegen gondolkodási módot erőszakoltam magamra." A szabatos vagy zavaros gondolkodáshoz ennek semmi köze, mert hiszen más tudományágakban, a technikai, ipari és kereskedelmi szakban Jegalább is éppen oly szabatosan gondolkodnak az emberük, mint a bíróság tárgyaló termeiben. Minthogy pedig a jogászok az állam életére mérvadó befolyást gyakorolnak, az idegen gondolkodási mód gyakran összeütközésbe kerül a józan észszel. A józan ész fellázad a gyámkodás ellen, mely elnyomja és sok tekintetben elfogja előle a szabad, egészséges, éltető levegőt, sőt azt néha meg is mérgezi. Ezen nyilvánvalóan nagymérvben egészségtelen viszonyok következményei hol csöndesen, hol zajosabban nyilvánulnak. A nép nem érti meg az igazságszolgáltatást, mely idegen elem a népéletbea. Az, aki magát jogaiban sértve érzi, ösztönszerűleg vágyakozik arra, hogy jogai megvédése érdekében személyesen, saját énjével álljon a sorompó elé. De ettől a jogától egy harmadik személynek, az ügyvédnek érdekében megfosztották. Azt az embert, aki saját személyében a legközvetlenebbül érdekelt fél, egyszerű számmá alacsonyították le, amely fölött két idegen ember, aki az igazi tényállást alig ismeri, meghatározott paragrafusok alapján veszekszik. Az ügyvédek nem azt állítják előtérbe, ami valóban igaz, ami tehát jogos is, hanem azt, ami az ügynek használhat vagy árthat. A legszentebb emberi tulajdonság, a jog és igazságosságra való törekvés, az üzleti ügy színvonalára sülyed alá, melynek eldöntése gyakran a véletlen esélyeitől függ. A látszólag legegyszerűbb ügy végtelen sok időbe, bosszúságba és költségbe kerül és mindez azért történik, amit az ember igaz jogának tart. Csodálkozhatunk-e ezek után azon, ha a laikus ember sok, jogilag teljesen helyes ítéletben súlyos igazságtalanságot lát és ez okból bizalma a bíróságok iránt mindinkább megfogyatkozik. Hány ember helyezkedik már arra az álláspontra, hogy inkább mindent feláldoz, csak perre ne kerüljön a dolog. És ez szomorú, szégyenletes állapot, mely egyúttal súlyos vád az igazságszolgáltatás ellen. Nem lehet tehát csodálkozni azon, ha a leigázott laikus elem alkalmilag a sajtóban feljajdul, sokkal nagyobb csoda az, hogy gyakrabban nem teszi és hogy állapotát türi. — Az igazságügy és belügy különválasztása alkotmányos államoknak egyik lényeges alapfeltétele és alkotmányos garanciája. Az osztrák igazságügyminiszter saját kezében összpontositotta az igazságügyi kormányzat és a belügyi kormányzatnak vezetését, amely a politikai alapaxiomákkal homlokegyenest ellenkezik. Ily értelmében a bécsi „Vaterland" ezen kumulácziót veszélyes preczedensnek mondja és ezen kijelentését a következő megjegyzésekkel kiséri: „A jogszolgáltatás függetlensége az államnak legértékesebb java. Ausztriában tulsok alkalom nyilik arra egyes nemzetiségeknek vagy pártoknak kisebb engedmények utján kedvezményeket nyújtani és ezeket ez uton is a kormány részére megnyerni. Az, aki a hatalmi eszközök tömegét egyesíti magában, mindazon eszközökkel rendelkezik, melynek folytán különböző engedmények vagy kompenzácziók utján politikai szükségleteit kielégítendő, magának ez uton kedvezőbb pártcsoportosulásokat, konstellácziókat biztosithat. Nem-e közelfekvő, — mondja az emiitett lap — a veszély, hogy ily engedmények a jogszolgáltatás területén is kerestetnek és nyújtatnak is és hogy bírósági funkczionáriusokkal szemben oly feltevés foghatna helyet, amely a szigorú jognézletekkel és jogrenddel nem volnának könnyen össze' egyeztethetők ? És nem-e igaz az, hogy még a legnaI gyóbb politikai előnyök is nagyon drágán volnának | megfizetve, ha azoknak megszerzése csak egyetlenegy I biró lelkiismeretét is nyugtalanítana és ha a nép csak legkisebb töredékének a törvények részrehajlatlan kezelésébe vetett hitét megingatná? A kormány, amely amúgy is igen sok oldalról a legnagyobb bizalmatlansággal találkozik és gyakran azzal vádoltatik, hogy czéljának szolgáló hatalmi eszközöket nemzetiségi ellenszolgáltatásokkal cseréli fel, nem teheti ki magát azon gyanúnak, hogy Themis templomát is luogo di trafficóként használja fel és azért a kormány jól teszi, ha mérlegelni fojga, hogy az államhatalom egyes ágainak minden alkotmányos államban megkívánt és érvényesített különválasztása egy külön igazságügyminiszter kii nevezése utján külsőleg is kifejezésre juttassék-e." Az osztrák sajtó a „Vaterland"-nak eme kirohanását rokonszenves helyesléssel kiséri és több miniszteri tárczának ezen kummuláczióját ellentétben lévőnek állítják azon alkotmányjogi alapelvekkel, amelyek az igazságügy és közigazgatás különválasztását kivánják meg. — A „Jogtudományi Közlöny" karácsonyi számában C o n c h a Győző egyetemi tanár, a budapesti magy. kir. tudományos egyetemen a politika tanára, a legutóbbi képviselőházi házszabályváltoztatásra nézve pro és kontra felhozott érvekkel foglalkozva, a kérdést a közjog és alkotmányjog szempontjából vizsgálja és eszmefejtésének során végül azon kérdést veti fel, hogy minő közjogi helyzettel kerülünk szembe, ha az országgyűlés valamelyik háza a határozathozatalra fennálló virtuális jogát aktuálissá akarja tenni. E felvetett kérdés megoldásához a következőképen vezet: A kérdés az lesz, van-e erre föltétlen szükség ? Ha van szükség, de a jogszerű mód hiányzik a határozathozatalra, szabad-e a jogszerű módot mellőzni ? S itt merül föl a további kérdés. Csak a jog-e az országgyűlés viselkedésének a legfőbb szabálya ? Ha föltétlenül szükséges, hogy az országgyűlés határozzon és jogszerű módon nem határozhat, a vitás kérdés már kisiklott a jog szabályai szerint való megoldás köréből s I átsodortatik az életnek a jog által körül nem irt, csak erkölcsi mérlegelés alatt álló terére. Azt ugyanis az alkotmányjog előre általában meg nem szabhatja, minő események és különösen mikor fognak a jövőben beállani s ehhez képest azt sem, kell-e és mikor ily előre nem látható eseményekkel szemben az országgvülésn°k határoznia Törvényeink között csakis az 1715 : VIII. t.-czikknek 3. s-a s az ezt határozottan megerősítő 1741 : XXII t.-cikk rendelkeznek ily előre nem látható esemény tekintetében, midőn kimondják, hogy az ellenségnek az országba ütése, vagy kitört háború okából az országgyűlés helyett az úgynevezett „Concursus regni", vagyis i bamar összegyűjthető országgyűlési tagok is megajánlhatják a háborúra szükséges adót.