Magyar jogász-újság, 1905 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1905 / 1. szám - A telekkönyvi előjegyzés reformjához

1. sz. Magyar Jogász-Ujság 5 vagy értéktelenségéről. Fájdalom azonban, nálunk ínég mindig igen sok érdemetlen embert tesz nagygyá a kritika hiánya és még mindig jobban uralkodik nálunk a kímélet, a jóindulat, a pajtáskodás, sokszor pusztán a névnek és a viselt hivatalnak a tekintélye, nemhogy minden téren találkozhatnánk az őszinte, bár természetesen lehető legtárgyiasabb, az arra érdemesnél azonfelül a lehető legjobb indulatú birálattal. Nem mindenkivel szemben akarunk természetesen egyenlő mértéket alkalmazni. A derék törekvés irányában a kíméletes, buzdító bírálat lesz helyén, amely a legjobb akarattal figyelmeztet a látható gondosság ellenére is észrevehető hibákra és hiányokra — hiszen a bírálatnak nem az a czélja, hogy sújtson és elriasszon, hanem, neveljen és buzdítson, elismerve, az igaz érdemet ország-világ előtt. A legmagasabb mérték alkalmazása ott van helyén, ahol az iró a legnagyobb igényekkel lép föl munkája és személye tekintetéből, bár, magától értetik, itt is csak a tudás tárgyias fegyverével szabad támadni és védekezni. Azt azonban a jogászság föltétlenül megkövetelheti, hogy valamely munkának igazi értékéről hivatott szakemberek informálják, nem pedig az illető kiadóknak sokszor a szerző készítette reklámhiradásából. Ezen az uton lesznek nálunk nullákból „országos hirü," „nagy nevű," „tudós" jogászok és ezen az uton sülyed az irodalom müvelésének nemes és eszményi czélja üzleti stréberkedéssé olyanok kezében, akiket a legridegebb szigorral távol kell tartani az irodalom szent berkeiből. Szóval: jogi irodalmunk erősödik, izmosodik. Ahhoz azonban, hogy a tökély felé haladjon, mellőzhetetlen a komoly, az igazságos és méltányos, szigorú, minden melléktekintettöl, ment állandó, éber bírálat. Jogi szaklapjainkra ebben ez irányban szép és valósággal áldásos hivatás vár, amelyet, reméljük, örömmel fognak betölteni. Dr. Márkus Dezső. kir. ítélőtáblai biró. A telekkönyvi előjegyzés reformjához. A Tervezet az előjegyzés intézményének szabályozásában az eddigi jogot kivánja bizonyos korrekcziókkal fentartani. (Ind. II. 166. old.) így különösen azt, hogy dologjog átruházására irányuló kötelmi igény telekkönyvi bejegyzésnek képezhesse alapját, a Tervezet általános szabályként el nem ismeri. A Tervezetnek csupán általános szabályát tartva szem előtt (Tervezet 541. § „Előjegyzésnek helye van a jogváltozás törvényszerű előfeltételeinek valószínűsítése alapján"), a különbség a bekeblezés és az előjegyzés között nem a bejegyzéshez megkívánt tényállásukban, hanem azonos tényállásuk különböző fokú bizonyítottságában rejlik. Bekebelezéshez a jogváltozás előfeltételeinek bizonyítása szükséges, előjegyzés a jogváltoztatás előfeltételeinek már valószínűsítése alapján is engedélyeztetik s így ugyanazon tényállás, mely bizonyított volta esetén bekebelezéshez vezet, puszta valószínűsítése által előjegyzést eredményez. Az előjegyzésnél szereplő „valószínűsítés" része a bekebelezéshez szükségelt bizonyítás teljességének. Ami a teljes bizonyításhoz még hiányzik, az igazolási eljárásban nyer utólagos pótlást. A bizonyításnak ily kettészakitása és részenkint megvalósulásával kapcsolatos a bekebelezés jogszerző hatályának is szétszakítása, lépésenkint való megvalósulása. Azon feltevés alapján, hogy a hiányos bizonyítás pótolást fog nyerni, a bizonyítással beállandó teljes joghatály bizonyos vonatkozásaiban előlegeztetik, anticzipáltatik. Az előjegyzés által interimisztikusan biztosíttatik, sőt feltételesen megadatik az előjegyzett jognak az a hatály, amelyet az igazolás folytán majdan a bekebelezés erejére emelkedő bejegyzés — az igazolás visszaható erejénél fogva az előjegyzés időpontjától kezdve nyerni fog. Külsőleg szembeötlőltritérium, hogy a bekebelezés, mint jogszerzés, a fél egyoldalú kérelme alapján is előáll, az előjegyzés csak az ellenfél nyilatkozata, vagy ezt pótló birói határozat után válik bekebelezéssé. II. Amennyiben akár eddigi jogunk, akár a Tervezet megállapodott volna az előjegyzés ily térre szorított szabályozásánál, az előjegyzésnek nem lenne messzebb menő jelentősége, minthogy az eljárásnak képezné technikus segédeszközét. A telekkönyvihatóságnaknyujtana latitude-őt a bizonyítás teljessége tekintetében engedékenységre, megengedvén a bizonyítékoknak részenkint való produkálhatását, miért is ez esetben az előjegyzés szabályozása bátran az eljárási szabályok körébe volna utalható. Azonban már eddigi jogunk s még inkább a Tervezet szabályozása túlmegy az előjegyzés intézményének ily szük czélzatu szabályozásán. Az előjegyzés és bekebelezés tényállásának (a „törvényszerű előfeltételeknek") teljes azonossága eddigi jogunk s a Tervezet álláspontjából ily mereven nem vitatható. III. Az általános szabály áttöréseinek tárgyalása előtt azonban megvilágítást igényel, mik a jogváltozásnak azon törvényszerű előfeltételei, melyeket, mint bizonyítandó, vagy mint valószinüsitendő feltételeket a Tervezet a bekebelezésnél és az előjegyzésnél, elvileg, egyaránt megkíván.