Magyar jogász-újság, 1904 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1904 / 3. szám - A szabadalmi tanács hatásköre és latens korlátai [1. r.]

66 Magyar Jogász-Ujság m. évf. nek;" az első és második fok döntését nem Ítéletnek, hanem „határo>;at"-nak és a felebbvitelt nem „felebbezés"-nek, hanem „felfolyamodás" -nak nevezi, holott a megsemmisítési és megvonási perek szabályozásánál alkalmazott terminológia, a polgári perekben használt „kereset." „ítélet" és „felebbezés" kifejezéseket használja. Kétséget nem szenvedhet azonban, hogy ez a körülmény a dolog lényegét nem érinti. Az, hogy egy eljárás peres-e vagy sem, nem az alkalmazott terminológiától, hanem az eljárás valódi mibenlététől függ. Már pedig ez az eljárás elsősorban is épugy coniradictorius, mint a megsemmisítési és a megvonási perben. Az eljárást megindító kérelmet a szabadalmi hivatal birói osztálya a szabadalomtulajdonosnak adja ki esetleges nyilatkozatának előterjesztése végett; e nyilatkozat, — minthogy a birói osztály a megállapítási ügyekben az ügyviteli szabályok 27. §-ánál fogva a sommás eljárás felebbviteli szabályai szerint jár el az ügy elsőfokú elintézésénél, — az előkészítő iratnak felel meg. A sommás eljárás felebbviteli szabályai nyilván peres eljárást szabályoznak, kétségtelen tehát, hogy a megállapítási eljárás is peres eljárás, mert nem lehet perenkivülinek tekinteni oly eljárást, amely peres eljárási szabályok szerint folyik le. A nyilvános szóbeli tárgyaláson a megállapítást kérő és a szabadalomtulajdonos közvetlenül és szóbelileg tárgyalnak; tényállításaik, jogi nyilatkozataik jelentőségének, valamint a felvett bizonyításnak mérlegelése tekintetében a bíróságra nézve a sommás eljárás általános szabályai irányadók, mert hiszen a felebbviteli szabályok e részben azonosak az elsőfokú eljárás szabályaival. Határozait mindkét fok ő felsége, a király nevében hozza és az elsőfokú határozat elleni jogorvoslat épugy 30 nap alatt adandó be és a tanácshoz intézendő, mint a megsemmisítési vagy a megvonási perekben s a tanács teljesen azonos módon alakult ülésben dönt ugyancsak az előadó — esetleg társelőadó -- előadása alapján, mint a kifejezetten „pereseknek" nevezett megvonási és megsemmisítési ügyekben. A jogerőre emelkedett határozat, minthogy a törvény 57. §-a a tanács határozatát „jogérvényesnek" mondja, — a felek közti viszonyt végleg szabályozza : tehát jogot deklarál és ennélfogva kétségtelenül ítélet erejével bír s a felek jogviszonyaiban, különösen a bitorlási perben, a res judicata hatályát gyakorolja. Sem a törvény, sem az ügyviteli szabályok nem adnak módot arra, hogy a jogerősen elbírált megállapítási kérdés — kivéve természetesen az igazolásnak, a perújításnak és a semmiségnek a sommás eljárás általános szabályaiból hallgatólag elfogadott eseteit, ujabb elbírálás tárgyává tétessék. Az eljárás, mely a felek közti jogviszonynak végleges birói megállapítására irányul s a felek kontradiktorius tárgyalásán alapszik: peres eljárás. Ezekkel az egyedüli lényeges mozzanatokkal szemben, semmiféle jelentőséget sem lehet az alkalmazott terminológiának tulajdonítani és pedig annál kevesbbé, mert ez a terminológia egyáltalán nem czélzatos, sőt kimutathatólag a puszta véletlennek a müve. A szabadalmi törvényjavaslat ugyanis a megállapítási eljárást tényleg nem kontemplálta kontradiktoriusnak. E törvényjavaslatnak e részben mintául az 1892. évi májusi első osztrák szabadalmi törvény-tervezet szolgált, amely az egyedüli törvénymü volt és maradt a magyar törvényen kivűl, amely a megállapítási per jogintézményét meghonosította. Ennek a törvénytervezetnek a nyomán a mi törvényjavaslatunknak is az volt az intencziója, hogy a megállapítási eljárás, mint perenkivüli eljárás, a kérelmező által megindittatván, hivatalból folytattassék s hogy abban maga a szabadalomtulajdonos részt se vegyen. Minthogy általános perjogi alapelv szerint, senkinek a jogáról nem lehet az érde kelt fél meghallgatása nélkül hatályosan dönteni, kétségtelen, hogy a javaslatban kontemplált eljárás folyamán hozott határozat legfölebb a kérelmező tájékoztatásául szolgálhatott volna, de a felek közti jogviszonyt birói ítélet erejével nem állapíthatta volna meg, jogot sem statutálni, sem deklarálni nem lett volna hivatva, hanem talán egy igen tekintélyes szakértői vélemény jellegével birt volna, amelyet csak addig tekintett volna irányadóul pl. a büntetőbíróság, mig oka nem lett volna feltételezni azt, hogy e vélemény immár megváltozott. Ily konstrukció mellett érthető, hogy az eljárás megindítására irányuló beadványt, — amelyet az ellenféllel (a szabadalomtulajdonossal) a bíróság nem is közölt volna, — nem nevezte a javaslat „keresetnek," hanem csak „kérelemnek" s ennek megfelelően az arra hozott határozatot sem „ítéletnek," hanem csak egyszerűn „határozatnak," valamint a felebbvitelt is „ felfolyamodásnak. " A megállapítási eljárás ilyetén szabályozását azonban a képviselőház közgazdasági bizottsága nem találta helyesnek s e törvényjavaslatról szóló jelentésének az 56. §-ra vonatkozó passzusában javaslatba hozta a megállapítási eljárásnak kontradiktoriussá tételét. Ehhez képest egy pótlás beszúrását indítványozta a bizottság, amely szerint a megállapítási kérelem egyik példánya a szabadalomtulajdonosnak kiadandó azzal, hogy arra esetleges nyilatkozatát a szabadalmi hivatalnál beadhatja. E pótlást a bizottság kifejezetten azzal indokolja, hogy „a megállapítási kérdés a kontradiktorius eljárás elvei szerint oldassék meg."