Magyar jogász-újság, 1904 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1904 / 3. szám - Észrevételek az 1881. évi LX . törvényczikk 136. 137. 151. 166. 167. és 211-ik §.-aira

3. sz. Magyar Jogász-Ujság 63 Uj intézménynek mutatkozik továbbá a kir. ügyésznek a válóperekben kijelölt tevékenysége és jogköre. Nem uj intézmény, hogy az ügyész, mint felperes lép fel a megtámadási és semmiségi perekben, de egészen uj az, hogy az ügyész most már minden perben felléphet, nem mint ügyfél, hanem ezek mellett is. Ez az újítás az eddig munkával úgyis túlterhelt ügyészi kart ujabb megterheltetéssel fogja illetni. Azonkívül pedig az ügyész ezen perekben nem jelentkezvén mint ügyfél, csupán mint ellenőrző hatóság jelentkezhetik, aminek azonban ép oly kevéssé van értelme, mint nem volt értelme az eddigi házasságvédői intézménynek. A jogszolgáltatásnak abból a meggyőződésből kell kiindulnia, hogy a biróság a peranyag alapján a törvények szerint itél. Nem indokolja a kivételes intézkedést az a felhozott körülmény, hogy a házassági perekben a közérdek praedominaló ; hisz más perek is közérdekűek (gondnokság alá helyezés, statusperek). A tulajdonperek pláne bizonyos tekintetben abszolút hatályúak és még sem alkalmaztatik ellenőrző hatóság azok eldöntésénél. A bűnvádi perrendtartással szemben pedig határozottan visszaesést mutat a javaslat amaz intézkedése, hogy a perek ezen nemében, melyekben az ügyész nem mint felperes lép fel, csupán a házasság fentartása erdekében hozhat fel uj tényeket és bizonyítékokat ; ez az ügyész jogászi lelkiismeretének és szabad felfogásának korlátozását és azon még mindig dogmatikus felfogásnak utóhangját jelzi, mely a házasság felbonthatatlanságának elvében gyökerezik. A javaslat e tekintetben nem barátkozott meg azzal a felfogással, hogy a rossz házasságnak a fentartása ép olyan eminens társadalmi baj, mint az egyébként esetleg jó alapokon nyugvó házasviszonynak könynyelmü felbontása. Ugyanezen felfogásnak jellegét viseli magán a javaslat 674. §.-ának 2-ik bekezdése is, mely a birói kogniczióról intézkedik és amely a perek bizonyos nemére nézve tények és körülményeknek hivatalból való tekintetbevételét csupán a házasság fentartása érdekében engedi meg a bírónak. A 662 §.-ban a javaslat az előkészítő eljárást vezető bírónak jogkörét nem egészen indokolt módon tulos mértékben terjeszti ki, ami az életben a családi életnek sokszor igen fájdalmas módon való megzavarását és háboritását fogja maga után vonni. Az inkvizitórius elvnek ily mértékben való alkalmazása nem igen lesz a nemzeti közfelfogásnak és általános jogérzületnek megfelelő. Szerény véleményem szerint nem találom logikusnak, hogy miután ezen eljárás keretében a bizonyítási eljárás csak ritka esetekben (az előleges bizonyítás eseteiben) fog helyt fogni, a javaslat a nyomozati elvet majdnem azon mértékben kívánja megvalósítani, melyben a BP. azt csak a legszigorúbb esetekben engedi meg, meri a 662. §. tulajdonképen allegorikusán szólva, a házkutatás egy bizonyos nemét állapítja meg. Egyébként a javaslat csak örömmel üdvözölhető minden magyar jogász részéről, mert abban mindenütt a szóbeliség és közvetlenség elvét láthatni megvalósulva minden izében és a nagy épületbe, az organikus perrendtartásba, természetesen és harmonikusan illeszl#edik bele és a perek ezen nemére nézve uj életnek megnyilvánulását, uj erőnek felbuzdulását jelzi. Vajha már nem kellene oly soká annak életbeléptetésére várni és végre is elérhetnők egyszer az oly rég táplált idea megvalósulását. Dr. Kripka Henrik, / nagyváradi ügyvéd. Észrevételek az 1881. évi LX. törvényczikk 136., 137., 151., 166., 167. és 211-ik §.-aira.*) A 151. §. azt rendeli, hogy az ingatlan a kitűzött árverésen a kikiáltási áron alul is eladható. A tapasztalat azt tanúsítja, hogy a 151. §.-nak ez az intézkedése ugy a hitelezőre, mint az adósra, ugy egyéni, mint közgazdasági tekintetben végtelen káros hatású s minthogy az egész végrehajtási törvénynek ez képezi a sarkpontját, nem habozom azon véleményemet nyilvánítani, mely szerint a 151. §. ezen intézkedésének minden korlátozás nélkül való fentartása esetén, jó végrehajtási törvényt nem is lehet alkotni. Az 1868. : LIV. t.-cz. 437. §.-a szerint az ingatlant csakis a második árverésen lehetett a kikiáltási áron alul is eladni, mig az lö81 : LX. t.-cz. eltörölte ezen kettős árverési határnapot és korlátozást és annak helyébe az utóajánlat intézményét létesítette, bizonyára azon intenczióból, hogy hazánk gazdasági helyzete mind jobb lesz és igy ki fog fejlődni az egészséges szerzési konkurrenczia, az árverési verseny, mely az ingatlanoknak értéken alól való elfecsérelését megakadályozza és ha az alapárverésen ez mégis előfordult, az utóajánlat érvényesítése alkalmat fog nyújtani, hogy az uj árverésen az ingatlan a megfelelő árban adassék el. Sajnos azonban, hogy ez a felfogás — talán a kellő alap, viszonyok és előföltételek hiánya miatt — a gyakorlatban nem vált be. A tapasztalat tanúsítása szerint a ritkább esetek közé tartozik, midőn az ingatlan birói árverésen a kikiáltási áron vagy azon felül adatik el, azonban igen gyakori azoknak potom áron való elfecsérelése. És ha ezen gyakran tapasztalt vagyoni devasztácziónak okát keresem, azt egyfelől a nagymérvű szegénységben és az adósban ez által *) Előző közlemény a II. évf. 23. számában.