Magyar jogász-újság, 1904 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1904 / 2. szám - A feltételes megkegyelmezés a német szövetséges államokban tekintettel a többi államok ez irányu gyakorlatára [1. r.]

52 Magyar Jogász-Ujság Hl. evt. gyaláson van-e, vagy pedig valami más helyen, olyan emberek társaságában, akiket a perrendtartás nem köt, hogy olyasmi történhetik, amit hallanunk kell. A napi­lapoknak a tárgyalás alatt levő perrel szemben tanúsí­tott magatartását, leveleket, melyeket a közreműködő személyek egyike vagy másika kapott, és hasonló dol­gokat beszélnek meg fesztelenül, anélkül, hogy az elnök ez elé akadályokat gördítene, sőt gyakran maga az el­nök az, aki a tárgyalás folyamán rátér az ilyen dolgokra, amelyek gyakran olyan zajosan tárgyaltatnak, mintha csakis ezekről a dolgokról, nem pedig a vádlott bűnös­ségéről volna szó. Pedig a törvény aligha engedi meg ezeket a dolgokat és mindazoknak, akik az ilyen fejte­getéseknél közreműködnek, tudniok kellene, hogy ezzel a törvényes a'apot elhagyták. Erre való tekintettel senki sem veheti rossz néven a szaksajtótól, ha rámutat en­nek az eljárásnak helytelenségére, mely sérti a tárgya­lás méltóságát, sőt magát az igazságszolgáltatást is ko­molyan veszélyezteti. Hogy miről lehet szó a tárgyalá­son, azt a törvény és csakis a törvény határozza meg. Minden elterés nem egyéb, mint önkény . . . Kétségte­len, hogy nemcsak joga, de kötelessége is az elnöknek, hogy az esküdteket illetéktelen befolyás ellen megvédje ; ellenben az ügyész nem jogosult hasonló nyilatkozatok megtételére, amelyek csak illetékes helyről nyilvánít­hatók ; de magának az elnöknek is van alkalma az es­küdtek tanácskozását közvetlenül megelőző rezuméban az esküdtekhez ilyen értelmű figyelmeztetést intézni; ha ezt azonban előbb teszi, jogtalanul jár el és azt a gya­nút kelti, hogy tulajdonképen a sajtó rendszabályozá­sát czélozza, amihez az elnöknek joga nincs." Kodifikáczionális szemle. A feltételes megkegyelmezés a német szövet­séges államokban, tekintettel a többi államok ez irányú gyakorlatára. A mult évi február hóban a német birodalmi igaz­ságügyi hivatal, az előző évekhez hasonlóan, jelentést terjesztett a birodalmi gyűlés elé, melyben a föltételes megkegyelmezés intézményének eredményeit ismerteti. Az 1903. évi jelentés a külföldi államoknak a föl­tételes elitélésre vonatkozó törvényhozásáról is közöl áttekintést, azonkívül pedig azokat az általános elveket ismerteti, amelyek a német szövetséges államokban a föltételes megkegyelmezés alkalmazásánál 1903. évi ja­nuár hó 1-étől érvényben vannak. A jelentéshez csatolt statisztikai táblázatok áttekinthető képét nyújtják ennek az intézménynek, fennállásától kezdve az 1902. év végéig, I. Az 1903. évi január 1-től érvényes általános elvek. A birodalmi igazságügyi kormány az érdekelt szö­vetséges államok kormányaival bizonyos alapelveket ál­lapított meg, melyek a bizonyos tekintetben eddig fen­állott eltérések megszüntetését és a büntetés feltételes elhalasztásának egységes szabályozását czélozzák. Ezek az alapelvek a következők: 1. A büntetés föltételes elhalasztása első sorban olyan elitélteknél alkalmazandó, akik a bűncselekmény elkövetésének idejében 18. életévüket még meg nem ha­ladták. 2. Azokkal szemben, akik már előzetesen szabad­ságvesztés büntetésre Ítéltettek és büntetésüket egész­ben vagy részben már kitöltötték, a büntetés föltételes elhalasztása csak különös figyelmet érdemlő esetekben alkalmazandó. 3. A kiszabott szabadságbüntetés tartama a fölté­teles halasztás engedélyezését elvileg nem zárja ki. 4. A föltételes halasztás engedélyezéséről az ítéle­tet kimondó bíróságnak nyilatkoznia kell. 5. A halasztás tartama az elévülési időnél rövi­debb tartamban, még pedig az olyan büntetéseknél, melyek 2 év alatt évülnek el, legalább egy évben, az olyan büntetéseknél ellenben, melyek csak hosszabb idő után évülnek el, legalább 2 évben állapítandó meg. Ad 1. alapelv. Ámbár első sorban a fiatalkorú bűnösök veendők figyelembe, a 18 éven felüli elitéltek sincsenek elvileg kizárva a kedvezményből. Ezt az elvet egyéb­iránt már eddig is követték a legtöbb szövetséges ál­lamban. Ettől eltérőleg csak Badenben nem vették figye­lembe az 1901. év végéig a felnőtteket, ellenben Ham­burgban és Schwarzburg-Sondershausenben az volt az elv, hogy a fiatalkori és felnőtt bűnösök teljesen egy­forma elbánásban részesitendők. Hamburg az 1. alap­elvhez hozzájárult, épségben hagyva a szenátusnak azt a jogát, hogy esetről-esetre a felnőttekkel szemben gya­korolhassa a föltételes megkegyelmezést Ami a föltételes elitélést a külföldön illeti, a belga­franczia törvények (1888. május 31-iki, illetve 1891. már­czius 28-iki törvény) a fiatalkori és felnőtt bűnösök kö­zött különbséget nem tesz. Ugyanez áll Massachussetsre (1878., illetve 1880 óta), Luxemburgra (1892. máj. 10-iki törvény), Genfre, Waadtra és Tessire (1892., illetve 1897. illetve 1900. évi törvények) és Portugálra (1893. jul. 6-iki törvény) nézve is. Ellenben meghatározott korhatárt állapit meg : Ma­gyarország (1892. évi tervezet szerint, a 20 életévet), Neuenburg svájczi kanton (az 1891. évi február 12-iki törvénynyel a 25 életévet); ismét más államok, mint pél­dául Anglia (1887. aug 8-iki Probation of first offenders Act.) és az ő példájára a következő angol gyarmatok is : New-Seeland és Queensland (1886.), déli Ausztrália (1887.), Kanada (1889 ), Viktória (1890.) nyugoti Ausz­trália (1892.) és déli New-Wales (1894), nemkülönben Norvégia is (1899. május 2-iki törvény) azon különös méltánylást érdemlő körülmények között, amelyeknek fenforgása esetében a feltételes elitélés alkalmazandó, kifejezetten megemlítik a tettes fiatal korát. Ad 2. alapelv. 1903. január 1-éig a legtöbb államban főképen első izben elitéltek részesültek a büntetés föl­tételes elhalasztásának kedvezményében. Szászországban nagy súlyt helyeztek arra a körülményre, vájjon az illető nem volt-e már hasonló bűncselekmény miatt elő­zőleg elitélve. Az előző Ítélet nemére vonatkozólag nem mindenütt tettek különbséget. Lippe fejedelemségben csak azokat az elitélteket vették figyelembe, akik még szabad­ságvesztésbüntetésre nem lettek elitélve. Ismét más államokban a szabadságvesztésbüntetés kitöltése volt irányadó. Azokat, akik már „ültek", elvből, vagy leg­alább rendszerint kizárták a feltételes halasztás kedvez­ményéből (elvből: Badenben, Schaumburg-Lippében, Lübeckben ; rendszerint: Bajorországban, Württemberg­ben, Hessenben és Szász-MeiningenbeD). A 2. alapelvben foglalt szabályozás által a feltéte­les megkegyelmezésnek az a jelentősége, hogy a bűnöst az első íogságtól megmentse, lényegében fönmaradt ugyan, de ez még nem meríti ki teljesen a jelentőségét ennek az intézkedésnek. Annak kijelentése által, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom