Magyar jogász-újság, 1904 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1904 / 24. szám - Néhány szó a munkások baleset ellen való biztosításáról szóló törvényjavaslatról

24. ez. Magyar Jogász-Ujeág 501 Az orvosok ujabb megterheltetésének mikénti kellő dijazása expressis verbis nincs kimondva, — csak annyi, hogy a betegsegélyző pénztárak viselik e terhet — már pedig ezek, a mai viszonyok mellett alig, hogy ekszisztálni tudnak. Az orvosoktól mindenkoron megkövetelik azt, hogy foglalkozásuk humánus voltára hivatkozva, igényeiket kellő dijaztatás szempontjából szállítsák alá — megtették, midőn a betegsegélyző pénztárak szolgálatába szegődtek szolgáltatott munkájukkal semmi arányban nem álló díjazásért — most újra megterheltetnek az orvosok — hát legalább részesittessenek azon erkölcsi elismerésben, hogy a vezetésben az őket megillető hely részükre biztosittassék! De nem csak e szempontból kell, hogy orvosok is képviselve legyenek a szervezendő állami biztosító hivatalban, hanem azért is, mert ezen hivatal feladatai között egyike a legfontosabbaknak a balesetes bántalmak létrejöttének, kifejlődésének kellő intézkedések foganatosítása által való megelőztetése — a profylakszis — ennek nagyobb része pedig tisztán orvosi tapasztalatokon nyugvó, csakis orvosi tapasztalat által megszerezhető. A megelőző intézkedések fontos szerepét maga a Tervezet is elismeri, sőt amennyiben mekhanikai óvó intézkedések jönnek szóba, azokra kiváló gonddal ki is terjeszkedik. Az orvosi szempontból fontos profylaktikus intézkedéseket hiába keressük. Legyen szabad e szempontból egy néhány példát felhoznom, hogy azokkal bebizonyítsam, mily fontos teendőkről van itt szó, melyek felismeréséhez, foganatosításához, orvosi szakképzettség feltétlenül szükséges. Németországban a baleset biztosítási kényszer behozatala óta rendkívüli számban felszaporodtak azon balesetes következményes bántalmak, melyeket „a traumás neurosisolc" gyűjtőnévvel illetünk. E bántalmak, mint azt egy másik dolgozatomban1) megvilágítottam, a törvényben kimondott kártérítési igény jogosultság által hozatnak létre, illetve tartatnak fenn. Mind sürgősebben követelik a németországi orvosok, hogy e bántalom óriási szaporodásával szemben törvényes intézkedések létesíttessenek. Egyik részük az ily esetek elintézésére azt ajánlja, hogy azok végkielégítési összeg után kártalanittassanak, másik részük sürgősnek mondja a részleges munkaképességnek törvényben való kimondását. E bántalomban szenvedők mielőbbi munkaképességének helyreállítása szempontjából, úgynevezett foglalkoztató mühelyék, mediko mekhanikai intézetek, külön balesetes idegklinikák lettek Németországban létesítve. !) A traumás neurosisokról. Előadatott a III. elmeorvosi értekezlet 1904. november 26-iki ülésén. Gyógyászat novemberi, deczemberi, 1905. januári számok. Nálunk ez ideig e bántalomban szenvedők aránylag még kis számban fordulnak elő; a törvény életbeléptetésével felszökik ezek száma. A profylaktikus intézkedések tehát már a törvény megalkotásánál teendők meg. De a Tervezetben erről gondoskodás nincsen. A Tervezet a kerületi betegsegélyző pénztárakra bízza a balesetek kezelését. Ezek az említettem bántalomban szenvedők kellő kezelésére ez idő szerint berendezve nincsenek. Ez ideig erre szükség se volt, mivel csak kis számban fordultak elő ily esetek. Kérdem, ki irányítja, indítja meg ez elkerülhetlen profylaktikus intézkedések megtételére a szükséges akcziót, a Tervezet kontemplálta szervezet mellett ? Pedig e profylaktikus intézkedések megtételére nyomban a törvény életbeléptetésekor szükség lesz, mert ha azok nem foganatosíttatnak, ugy a kerületi pénztárak, mint a baleseti pénztár anyagilag súlyosan megterheltetnek. Az e bántalomban szenvedők képezik a kártérítést keresők legnagyobb részét, ezek esnek a kerületi pénztár terhére a Tervezet szerint husz hétig, azon tul a baleseti pénztárra. A kezelő orvos ezekkel szemben teljesen tehetetlen, ha nem állanak a fent emiitett segédeszközök rendelkezésére, mert ezekkel (mediko mekhanikai intézet, foglalkoztató műhely stb.) újra munkához tudja szoktatni a baleseteseket. Vagy vegyünk egy más példát. Az emiitettem traumás neurosisok nem azonnal az elszenvedett baleset után lépnek fel, hanem jóval később, akkor, midőn a sérült már elhagyta a kórházat és visszakerül szük viszonyai közé. A rosszabb táplálkozás, megélhetési gondok, a jövőnek sötét színben való lálása csak egy czél elérése felé tereli gondolkozását és ez a czél: minél magasabb járadék elnyerése ; ezért lesz tüneteiben túlzó, ezért is hanyagol el mindent, mi őt gyorsan újra munkaképessé tenné. Eddigelé, tudta azt, hogy a kerületi pénztár részéről csak husz heti táppénzre van igénye, — amely alig volt elég a legszükségesebb életfentartási anyagok beszerzésére — a husz héten tul nem gondoskodott senki róla, magára volt utalva, összes lelki erejét összeszedte, hogy bántalmának kellemetlen szenzáczióit leküzdje és mielőbb munkába állhasson. Eddigelé, az ily egyéneket könnyű szerrel, kis rábeszéléssel munkába lehetett küldeni. A törvény életbeléptetésével ez megváltozik. Németországi példák ezreivel tudnám azt bizonyítani, hogy a törvény biztosította kártérítés az egyének gondolatkörében oly állapotot teremt, mely létrehozza a traumás neurózisok tünetcsoportjait. Németországban a viszonyok jellemzésére már külön nomenklatúra is képződött. A vágy képzetek (Begehrun«svorstellung) fontos, betegségi állapotokat teremtő szerepe általánosan elismert. E vágyképzetek keletkezése ellen kell tehát küzdenünk éspedig minél korábban a baleset megtörténte után