Magyar jogász-újság, 1904 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1904 / 23. szám - Részletek bíróságaink 1903. évi ügyforgalmából

23. sz. Magyar Jogász-Ujság 483 csekélységért halálra ne verettessenek ; ez náluk az emberi jogoknak fő védpaizsa. — Teljes ülés a Curián. A kir. Curia polgári szakosztályai 1904. évi (leczcmber hó 23-ik napján d. e. 10 órakor Szabó Miklós elnöklete alatt teljes ülést tartanak. Tárgy : Megvitatás* és eldöntése a kir. Curia ellentétes polgárügyi határozatainak fenforgása alkalmából felmerült következő vitás elvi kérdésnek: „Ingatlan haszonélvezetére vezetett végrehajtás esetében, midőn az ingatlan a függő termés beszedésének vagy a bérösszeg esedékességének napjától számított egy év alatt el nem árvereztetik és az 1881 : LX. t.-cz. 212. §. végbekezdése nyer alkalmazást: ezen végbekezdésben foglalt rendelkezéshez képest zárgondnoki kezelés utján bevett és letétbe helyezett összeg csak azon hitelező követelésének a kielégítésére forditandó-e, aki a haszonélvezetre végrehajtást vezetett, vagy pedig a törvény ezen rendelkezése akként értelmezendő, hogy ez a rendelkezés csak feltételesen áll, ha a haszonélvezetre a végrehajtót megelőzően már a tkvi rendt. 130. §. b) pontjához képest zálogjogot nem szerzett, ha tehát a haszonélvezetre megelőző rangsorban zálogjogot nyert hitelező van, a bevett jövedelem felosztása az 1881 : LX. t.-cz. 210. §. második bekezdése szerint eszközlendő e. Előadó: Illés Jenő, a kir. Curia birája. LAPSZEMLE. A kölni esküdtbíróság előtt nem rég egy bünpert tárgyaltak, amelynek kimenetele az általános jogérzetet kielégítette ugyan, amennyiben egy 26 év előtt hamis szakértői vélemény alapján hamis eskü miatt fegyházra ítélt ember az esküdtek ítélete folytán visszanyerte polgári becsületét, de ez a pör az újrafelvételi eljárás folytán felmentett egyének kártalanítására vonatkozólag sok tanulságot nyújtott. Ennek kapcsán írja — e tanulságokat illetőleg — a „Hamburgé1 Nachichten" : Az újrafelvételi eljárás folytán felmentett egyénei kártalanilásáról szóló 1898. évi május 20-iki német törvény 4. §-a szerint ugyanis az Ítélkező bíróság hivatalból tartozik megvizsgálni, vájjon az egyes esetekben fennáll-e a kincstárnak kárta'anitási kötelezettsége. A bíróság tartozik ebben a kérdésben az Ítélettel egyidejűleg határozni, határozatát azonban nem hirdeti ki nyilvánosan, hanem csak később kézbesitteti a felmentett egyénnek. Az emiitett törvény 1. §-a, nemkülönben az ártatlanul letartóztatottak kártalanításáról szóló uj törvény szerint is, a bíróság csak abban az esetben állapithatja meg a kincstár kártalanítási kötelezettségét, ha az újrafelvételi eljárás folyamán az elitélt ártatlansága kiderült, vagy ha alapos gyanú már nem forog fenn ellene. Azt, vájjon ezek a törvényes feltételek fenforognak-e, hogy tehát a kincstár kártérítési kötelezettsége indokolt-e vagy sem, az ítélő bíróság, vagyis a három hivatásos bíróból álló esküdtbíróság állapítja meg, nem pedig a laikus birák. Az ilynemű határozathozatalra való illetékességnek átruházása az esküdszék hivatásos bírói tagjaira már logikai okokból is elhibázott rendelkezésnek látszik. A hivatásos bírákat ugyanis nem illeti meg a ténykérdésben való ítélethozatal, melyet a törvény az esküdtek hatáskörébe utal. Minthogy pedig az esküdtek tanácskozása titkos és a törvény szigorú kötelességükké teszi, hogy a tanácskozás folyamát és eredményét titokban tartsák, a hivatásos birákból álló bíróság nincs is abban a helyzetben, hogy megállapíthassa, mily módon jött létre az esküdtek meggyőződése, vájjon a vádlottat azért mentette-e fel, mert a bizonyítékokat nem tartotta eléggé meggyőzőknek vagy pedig azért, mert ártatlanságát bebizonyitottnak tekintették. Az ítélő bíróság tehát a kártalanítási kötelezettség indokolt voltára vonitkozólag hozandó határozatánál nélkülözi a törvényszerű feltételek megállapításához szükséges alapot. Ha már most a hivatásos birák a ténykérdés tekintetében az esküdtekkel ellenkező álláspontot foglalnak el, ez káros következményekkel jár, amelyek alkalmasak arra. hogy a bíróság tekintélyét aláássák. A fentebb emiitett esetben ez tényleg megtörtént. Az esküdtek tanácskozásából ugyanis, mely csak négy perczig tartott, azt lehetett következtetni, hogy az esküdtek egyhangúlag meggyőződtek az elitélt ártatlanságáról, a hivatásos birák ellenben határozatukban az államkincstár kártérítési kötelezeti ségét nem állapították meg, mert az elitélt ártatlansága tekintetében az esküdtekkel nem voltak egy nézeten, hanem továbbra, is meg voltak győződve a vádlott bűnösségéről. Ilyen ellentétet egy és ugyanazon bíróság igazságszolgáltatásában az általános jogérzet nem érthet meg. Az újrafelvételi eljárásban fölmentett egyének kártalanításáról szóló törvény ezen hiányán olyképpen lehetne segíteni, hogy az esküdtekhez még egy pótkérdés lenne intézendő, abban az értelemben, vájjon az eljárás az elitélt ártatlanságát beigazolta-e vagy legalább azzal az eredménynyel járt-e, hogy a vádlott ellen alapos gyanú többé fenn nem forog. Az esküdtek által ezen pótkérdésre adandó válasz alapján döntené el azután a hivatásos birákból álló bíróság, vájjon az állam kártérítési kötelezettsége fennáll-e vagy sem. A „Figaro" irja az alábbi — a főkérdésben nálunk is aktuális — megfigyelést: „Ha egy hosszú ideig tartó per után végre-valahára jogerős vagy előlegesen végrehajthatónak nyilvánított ítélet hozatott, ugy a pernyertes peres fél még mindig nincs abban a helyzetben, hogy az ítéletet kihirdetése után rögtön végrehajtassa, hanem még arra kell várnia, hogy az ítélet írásba foglaltassék s neki az igy írásba foglalt ítélet kézbesittessék. Amig azonban ez megtörténik, addig elmúlnak gyakran hetek, sőt még hónapok is. Nyilvánvalóan törvényes biztosíték volt a polgári" perrendtartás azon szakaszában, mely szerint a bíró a kihirdetett ítéletet indokaival együtt, a mennyiben az a kihirdetés alkalmával még nem volt Írásba foglalva, egy hét alatt a kiadóba tartozik áttenni. Ez a garanczia arra irányul, hogy elkerültessék a felekre nézve az Ítélet irásbafoglalásának okadatlan elhalasztása. Ezt a törvény szellemében rejlő czélt gyakorlatilag azonban még sem érték el. Eltekintve attól ugyanis, hogy a birák nem veszik mindig figyelembe a polgári perrendtartásnak fent emiitett szakaszát, ennek értéke még azért is kétséges, mert a kihirdetett Ítéletek írásba foglalása a kiadó által gyakran hosszú időre elhalasztatik, különösen azért, mert az ítéleteknek gyors elkészítését az ügyeknek igen nagy felhalmozódása legtöbbször lehetetlenné teszi. Olyan törvény vagy miniszteri utasítás pedig, melynek az a joghatálya volna, hogy a kiadóhivataloknak egy bizonyos idő alatt az Ítéleti kiadmányokat ki kell adniok, nincsen, ugy, hogy ezzel a biró lelkére kötött utasításnak azon czélja, hogy az ítélet meghatározott idő alatt kiadassék, teljesem meghiusittatik. A hátrányok sokszor a legkárosabbak, amelyek a peres feleket az itétet kiadományozásának késedelme miatt érhetik. Hogy ezen visszás állapotnak eleje vétessék, annak éppen nem kellene nehézségekbe ütköznie. Hogy a bírósági kiadóhivatalok az Ítélet elkészítésével késnek, annak főoka abban rejlik, hogy le kell másolni az ítélet indokait is, melyeknek terjedelme a felső bíróságoknál egész kis brosúra. Az Ítélet végrehajtására nézve az ilyképen indokolt Ítéleti tervezet teljesen értéktelen, elegendő s sokkal megfelelőbb volna a felek megjelölése, a rendelkező rész leírásával kapcsolatban. Az ítélet lemásolása később is történhetnék, melyre a végrehajtható Ítélet rendelkező részének birtokában a nyertes felnek sürgős szüksége nincs is. Nagyon ajánlható volna továbbá, ha azon perekben, melyek a járásbíróságoknál döntetnek el és amelyeknél a gyors végre-