Magyar jogász-újság, 1904 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1904 / 23. szám - A Tervezet tulajdonjogához

462 Magyar Jogász-Ujság III. évf. „A szükségbeli ut irányát és a szomszédos telkek használásának mértékét ugy kell megállapítani, hogy azoknak a telkeknek, a melyeken át fog vezetni a szükségbeli ut, a tulajdona minél kevésbbé legyen korlátozva. A szükségbeli útirány tehát lehető legrövidebb és legfeljebb két öl széles lehet. A szükségbeli utért járó méltányos kártalanítás azon községet terheli, a mely község határában fekszenek a kisajátítással terhelendő ingatlanok." Az 578-ik §., mely arról intézkedik, mi teendő akkor, ha ilyen útnak szüksége, valamely telek tulajdonos intézkedése következtében áll elő, szintén változatlanul fentartandó lenne, ámde miután a § második bekezdésében az első bekezdésre történik hivatkozás és maga e §. különben is csak két bekezdésből áll s a második bekezdésben már hivatkozás történik az első bekezdésre, — a mi szokatlan, mert ily hivatkozás csak ott szokott történni, a hol három vagy ennél is több bekezdés található, a melyek közül csak egyik vagy másik, de nem mindegyikre vonatkozik, valamely későbben felállított tétel, — ezen §. második bekezdése tehát következőképen volna szövegezendő: „Ezen szakasz értelmében engedett szükségbeli utért kártalanítás nem jár, ha csak a felek az ellenkezőben nem állapodtak meg, vagy a jogügylet természete és körülményei az ellenkezőt nem indokolják." A beltelki átjárókra nézve pedig a következő uj §. volna a Tervezetbe felveendő: „Ha valamely beltelek rendszerinti használata, csak egy másik beltelken való átjárás által biztositható s ha ama beltelekhez máskülönben legfeljebb a kültelkek felül lehetne jutni, ugy ezen átjárás és pedig kártalanítás nélkül, — létrehozandó s illetőleg fentartandó. Az átjárás nem csak gyalog, hanem kocsival is meg van engedve, s ezen átjárással összekötött költségekhez, úgymint a kerítés, kapu, ajtó, fentartásához a beltelkek érdekelt tulajdonosai egyenlő arányban tartoznak hozzá járulni s a szokásos házirendet a beltelkek tulajdonosai egyaránt figyelembe venni kötelesek." Ezen uj §. szerint tehát a beltelki átjárók, kártalanítás nélkül volnának megengedendök az érdekeltek részéről, valahányszor a szorosan vett szükség ugy kívánja, vagy ha valamely beltelekhez nem az utczáról, hanem a kültelkek felül kellene máskülönben közlekedni. Kártalanítás nélkül mondjuk azért, mert bármi okból keletkezett ez az állapot, megbe csülhető kárral nem jár, csak megbecsülhetlen kényelmetlenséggel, továbbá az ilyen átjárás, ha ma nem, ugy holnap már a közlekedésnek más eszközeivel és módjával vehető igénybe; nehogy tehát ebből is per származzék, már a törvényben kellene biztosítani egyaránt nem csak a gyalog átjárást, hanem ha egyáltalán lehetséges a kocsi közlekedést is, annyival inkább, mert a közlekedésnek mindkét módja majdan egyenlő alkalmatlanságot okoz ; viszont, ha mégis a kocsi közlekedés, az egyik beltelektől elzáratnék, akkor ezen beltelek használata jelentékenyen lehetne korlátozva. Ezen átjárás kapcsán, miután a beltelkek rendszerint el szoktak zárva lenni kerítéssel, kapuval, ajtóval az átjáró használatával tehát együtt ezek is igénybe lesznek véve s egyszersmind rongálva, természetes tehát, hogy mindazok, a kik ezeket használják a fentartás hoz egyenlő részben beltelekenként hozzájárulni is kötelesek. Közbiztonság s egyéb más szempontokból is a belteleknél a kapuk, az ajtók csukva, sőt elzárva is szoktak lenni bizonyos időben; de más egyéb házi rendszabályok is vannak összekötve az ilyen átjárással, ezeket tehát figyelembe kell venni annak is, a ki különben az egyik átjárást használja. Egy uj §. volna a Tervezetbe felveendő, mely a gyalogutakat szabályozná s ezen §. következőképen hangzanék: „A gyalogutak közül azok, a melyek valamely rendes közlekedési ut megrövidítését czélozzák s tehát kényelmi czélra szolgálnak, csak az összes érdekelt birtokosok közös akaratával tarthatók fenn s ha a birtokosok bármelyike kívánja, megszüntetendők. Azon gyalogutak, amik szükségbeli utat pótolnak, fentartandók lesznek, bármely érdekelt kívánatára s ezeknek szélessége fél ölnél több nem lehet." Ezen § nál a már fentebb elmondottakon kívül csak annyit jegyzek meg, hogy a tapasztalat szerint szükség nem kívánja, hogy fél ölnél szélesebbek legyenek a gyalog utak, nehogy tehát e fölött is viták támadjanak s különböző birói gyakorlat fejlődjék ebből is, — nézetem szerint már a törvényben meg kell határozni a gyalogutaknak azt a szélességét, amin tu) nem kell menni. Minthogy a mezőgazdálkodásnál, mint már jeleztem, elkerülhetlen, hogy különösen keskeny vagy árkos-dombos földekről a terményeket betakarítani, vagy ottan szántani, vetni, szekerezni lehetne a nélkül, hogy a szomszédos ingatlanokon keresztül vagy át ne forduljon a szekér vagy az eke s minthogy kártalanítás daczára is lehetnek szomszédok, a kik különben ezen általános gyakorlatot megakadályozni törekednének, ennek következtében a Tervezetbe felveendő volna még a következő uj §. is: „Minden szomszédos birtokos kártalanítás ellenében tűrni tartozik, hogy szomszédja a szokásos mezei munkálkodás, szántás, vetés és termény betakarításkor szükség esetében az ő kültelkére szekérrel vagy gyalog belépjen."