Magyar igazságügy, 1892 (19. évfolyam, 37. kötet 1-6. szám - 38. kötet 1-6. szám)

1892/37 / 1. szám

54 Dr. Schwarz Gusztáv Ezt mesterkélt és a tényeknek meg nem felelő felfogásnak tartom. Nem tagadom, hogy lélektani szempontból, ha ugy tetszik, az: ilyen határozatlan tartalmú akaratot is még «akaratnak> lehessen nevezni. El tudom képzelni, hogy az üzletfönök, ki a levelezője által elébe tett leveleket látatlanba aláírja, ez által gondolatban elfogadja, «akarja > azt, amit levelezője irt, bármi legyen is — ő belenyugszik az ismeretlenbe ; hogy az árverési vevő, ki az árverési terembe lépés az árverésen részt vesz, miután a feltételeket már felolvasták, belenyugszik e feltételekbe, elfogadja tels quels, bár nem ismeri; hogy az, ki másnak általános felhatalmazást ad, előre elfogad mindent, mit a meghatalmazott tenni fog, bár e cselekvése jövő tartalmáról előre mit sem tud — a másiknak kezébe adja akaratát, irányítsa ahogy neki tetszik. Mondom, ez igy lehet, de nem szükségképen igy van, sőt, merem mondani, rendszerint nincs igy. Mindenki, ki a fenti cselekményeket végzi, rendszerint «valamit »képzel ezen előtte ismeretlen alatt is. A főnök nem tudja, mi all az elébe tett levélben, de azért ez ismeretlen X mégis bizonyos előtte ösmeretes határokon belül mozog, és hasonlóan van a többi felhozott esetekben is. De ha a levél, mely a főnök képzelme szerint a rendes üzleti körben mozog, valóságban valami esztelen elhatározást, valami indokolatlan becsületsértést stb. tartalmaz r akkor joggal fogja mondhatni, hogy ezt nem «akarta» A civiljogi következményt ugyan ilyenkor is köteles lesz magára venni, de nem mert ama levél tartalmát akarta, hanem d a czára. annak, hogy nem akarta. Hasonlóan vannak a felek a szerződés subsidarius hatásaival is. Hiszen ők is, ha szerződést kötnek, rendszerint tudják, hogy ebből mindenféle jogi következniények előállhatnak, amiket nem ösmernek ; rendszerint ebben a tudatban kötik az ügyletet. De ez ismeretlen következményekről is rendszerint valami bármi általános képet alkotnak, legalább azt a negatív képet, hogy e következmények nem lesznek olyanok, melyek számításaikat meghiúsítják. És hogyha ebben a feltevésben csalódtak, ha később e hatások kedvezőtlenebbek mint képzelték : lehet-e még akkor mondani, hogy e hatásokat, ugy a. mint vannak, akarták ? Példa százával kínálkozik. Valaki uzsorás ügyletet köt és azt hiszi, hogy az ő ügylete nem esik az uzsoratörvény alá; egy kereskedő többedmagával kölcsönt vesz fel és azt hiszi, hogy ő csak a megfelelő hányad fizetésére lesz köteles; valaki háromszoros árban adja el a lovát és nem tud a laesioenormis tilalmáról — lehet-e e felekre mondani, hogy a bekövetkező hatást, ugy amint beáll, akarták ? Igaz, tudniok kellett volna, hogy a hatás esetleg más is lehet, mint minőnek képzelték. De itt nem azt kérdjük, mit kellett volna tudniok, hanem mit tudtak? És ha tudatában voltak is annak, hogy a jogkövetkezmény esetleg más lesz, mint képzelték; lehet-e még ez esetben is mondani, hogy e <mást» akarták? Ez Grotius mondására