Magyar igazságügy, 1891 (18. évfolyam, 35. kötet 1-6. szám - 36. kötet 1-6. szám)
1891/35 / 1. szám - A kisérlet-tan áttekintése
Carrara passiv alanya hiányzott. De a későbbi tettek ezen téves iránya nem menti a tolvajokat azon cselekmények politikai beszámításától, melyekért már az első sorozatban felelősek lettek. Hamis kulcsokkal erőszakot tettek házam kapuján és benyomultak lakasomba, hogy megsértsék az ezüstön való tulajdoni jogomat. Ez a jog létezett. Az első cselekmények alkalmasak voltak arra, hogy e jogomat tényleg megsértsék, mert az ezüst, akár itt akár ott, megvolt. Tulajdoni jogom tehát amaz első időszakban veszélyben forgott. Azért büntetendő kísérlettel van dolgunk. Mint távoli kísérlet pedig azért lesz büntetendő, mert a cselekmények nem érték a bevégzés passiv alanyát. De azért büntetendő kísérlet marad. Esztelenség volna, ha a tolvajok, kik már a zárak megsértése és a lakásba lopási szándékkal való benyomulás által is bűnösek lettek a lopás kísérletében, büntetlenekké válnának az által, a mit később tettek, holott ezen többlet nem az elállás kedvéért történt, hanem azon megátalkodott czélzattal. hogy a bűntett teljesen bevégeztessék. Másik példa. Az ember, kit a gyilkos megölendő volt, már előtte való este meghalt. Ennélfogva mindaz, a mit a gyilkos az éjjel a végből követett el, hogy a házba, illetőleg a szobába bejuthasson, az első tettől az utolsóig, vagyis a tőrnek a hulla mellébe mártásáig, egy jogilag lehetetlen, mert jogi objectivitas nélküli delictum véghezvitelére irányult. Ugyanis nem létezett többé az élethez való azon jog, melyet sérteni akart. Tegyük fel ellenben, hogy positive bizonyítva van, hogy az áldozat, mikor a gyilkos a házba hatolt és a szobába lépett, még élt. Álljunk meg e mozzanatnál. Tegyük fel, hogy a gyilkost, mikor fegyveresen az ágyhoz közelitett, valaki feltartóztatta. Mi lesz a gyilkossal? Bizonyára nem fogjuk büntetlenül hagyni; azt fogjuk mondani, hogy gyilkossági kísérletért felel, áldani fogjuk azt, a ki megállította és a gondviselést, mely amaz ártatlant megmentette. De tegyük, hogy a gyilkos nem lett feltartóztatva. Látták az áldozat mellett, a mint reahajolt, hogy keresztül szúrja ; ezt rémületében szivszakadás fogta el, vérömlés következett, és szörnyet halt. A gyilkos azonban nem vette észre ezen eseményt s az áldozatot ép-egészségesnek hivén, hasába döfte a tőrt. A bonczolás minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy ez az ember a tőrszurástól teljesen független okból halt meg. Akár halálos volt ama hasba-döfés, akár nem, — bizonyos, hogy a halált nem idézte elő; bizonyos, hogy mikor a gyilkos a tőrt villogtatta, holt ember fölött villogtatta. Mi lesz e második esetben a gyilkossal ? A védelem a bevégzési mozzanatnak utóbb bekövetkezett lehetetlenségét visszavonatkoztatja az előzményekre és azt hozza fel, hogy holt embert megölni lehetetlen, hogy tehát képtelenség egy holt ember megölésének kísérletét állítani. Erre én a?t felelem, hogy elesik a meghiúsult emberölés vádja, mert a subjectiv be-