Magyar igazságügy, 1890 (17. évfolyam, 33. kötet 1-6. szám - 34. kötet 1-6. szám)

1890/33 / 1. szám

64 Dr. Kiss Mór sajátjával bánik el (die Sache nicht als eigene Sache behandelU in. 1.) Az eddig adott meghatározás szerint — folytatja Savigny (119. 1.) — az tekintendő birtokosnak, a ki a detentiót önmaga részére akarja birni, de nem az, ki azt más részére gyakorolja. Sőt inkább, ezen utóbbi esetben az tekintetik birtokosnak, a kinek részére (für welchen) a tulajdonjog gyakoroltatik. Ámde a birtok ugy tekintetik, mintha jog lenne és így az elidegenítésre is alkalmas. Ez okból a tulajdonképeni, az eredeti birtokos a birtoklási jogot átruháztatja arra, ki az ő részére a tulajdonjogot gyakorolja, tehát a kit az eddigi fogalomme^határozás szerint nem is lehetne birtokosnak tekinteni. Ennek megfelelőleg a detentión és animus dominin nyugvó eredeti birtokon kívül (ausser dem ursprünglichen Besitz) még származékos (abgeleileter) birtok is létezik, mely valamely más személy eredeti birtokán alapul. Ezen származékos birtok minden különbözősége az eredetitől, melynek fogalma meghatároztatott, az animus possidendiben rejlik; a detentio tekintetében mind a kettő tökéletesen egyenlő Az animus possidendi ugyanis, melyet az eredeti birtoknál mint animus dominit kellett elgondolnunk, a származékos birtoknál az eddigi birtokostól átruházott jus possessionisra irányul. így péld. a creditor jogi birtokosa a zálognak, habár ő nem is akar tulajdonjogot gyakorolni. Az adós ugyanis, ki a dolog teljes birtokával rendelkezett, a detentióval együtt a jus possessionist is ő rá ruházta. A származékos birtokot azonban semmi esetre sem szabad ugy értenünk, mintha az minden esetben előfordulhatna, midőn azt valamely valódi birtokos létesíteni szándékozik. Mert az a birtok eredeti fogalmától való eltérést rejtvén magában, csakis ott vehető föl, hol a tárgyi értelemben vett jog kifejezetten elismeri8 (positiv abnormitas). E birtok sajátossága tehát abban rejlik, hogy valamely korábbi birtokos az ő jus possessionisát a tulajdon nélkül ruházza át. E szerint az apprehensio (detentio megragadása) itt is ép olyan, mint minden más esetben, e bizonyos határozott akarással (bestimmtes Wollen) kell itt is egyesülnie, ez azonban csakis a jus possessionis megszerzésére kell hogy irányuljon. Nem is lehetséges tehát itt az az akarat, melynél fogva a dologgal, mint tulajdon dolgunkkal akarnánk elbánni (animus domini), mert ezen esetekben kifejezetten elismerjük egy másik személy tulajdonát.9 Négy ilyen esetet ismer el a római jog, melyek közül kettőben soha sem ruházható át detentio birtok nélkül. Ezek: d) az emphyteuta, b) a záloghitelező birtoklása. 8 L. Savigny 119—121. 1. 9 U. o. 282. 1.