Magyar igazságügy, 1889 (16. évfolyam, 31. kötet 1-6. szám - 32. kötet 1-6. szám)

1889/32 / 6. szám - A büntetőtörvénykönyy 92. §-ához

412 Farkas Lajos A gyakorlati élet egyszerűen ignorálja a kir. ügyészségek számára kiadott s már hivatkozott utasításnak azon parancsát, hogy kötelességük az előnyomozás teendőire a rendészeti közegeket a legsürgősebben megkeresni. Igaz, hogy az utasítás itt parancsol, holott az 1871. 33. t.-cz. 21. §-ában facultative rendelkezik. De kétségtelen, hogy az igazságügyi kormánynak, mint az ügyészség fejének, joga volt a beavatkozást szabályul írni elő. Tény azonban, hogy az utasítás minden szigora daczára is alig találunk oly esetet, hogy az illető kir. ügyészségi tag csak a legenyhébbfelelősségre vonásban részesült volna azért, mert e kötelességét rendszeresen elmulasztotta. Másrészt tartozunk az igazságnak azon kijelentéssel, hogy nem minden esetben kizárólag az ügyészség mulasztása e törvényes kötelesség mellőzése. Része van ebben a kir. ügyészségek mai szervezetének is. A kir. ügyészekre békóként nehezednek az administrationalis teendők s ezek egy egyénnek hivatali tevékenységét teljesen absorbeálják. A kir. ügyészségek tagjainak létszáma nem áll arányban e munkahalmazzal. Elismerjük, ez is közrehat arra, hogy a kir. ügyészségek tagjai a rendőri előnyomozásban az őket megillető teendőkről kénytelenek lemondani. De tagadhatlanul legfőbb része van benne az igazságügyi közegek napi dijainak lefokozását kimondó 2781/1886. sz. alatti, s az ugyanezen szempontra visszavezethető, a kir. ügyészeket a központon kivüli vizsgálati cselekményeknél való megjelenhetéstől visszatartó 31305/1887. szám alatti igm. rendeleteknek. Főleg ezen rendeleteknek kell tulajdonitanunk, hogy kir. ügyészségeink a székhelyükön kivül eső rendőri előnyomozási és birói cselekmények teljesítése, illetve ellenőrzésétől távol tartják magukat és pedig a vizsgálat sikerének nem csekély hátrányára. De nem menthetni ezzel a kir. ügyészségek székhelyén felmerülő bűnesetek nyomozási teendőinek elhanyagolását. Itt már nem szolgálnak akadályul az imént hivatkozott s a kir. ügyészségnek törvény biztosította jogkörét csorbító, financiális szellemű miniszteri rendeletek. Itt már a jogkör teljes feladása csaknem egyértelmű az állam őrszemeként tekintett kir. ügyészek lanyha hivatali működésével. De lélektanilag még erre is találunk magyarázatot. Ugyanis legkevésbbé sem csodálhatjuk a mind átalánosabb uralomra vergődő azon nézetet, hogy, ha a központon kivüli nyomozási és vizsgálati cselekményeknél az állami legfőbb végrehajtó hatalom a kir. ügyésznek megjelenését nem csak hogy szükségesnek nem találja, de azt az idézett ujabb keletű rendeletében egyenesen, perhorreskálja; ugy a büntető jogszolgáltatás elveinek egyenlő érvényesülését tartva mindenben szem előtt, a kir. ügyésznek a