Magyar igazságügy, 1889 (16. évfolyam, 31. kötet 1-6. szám - 32. kötet 1-6. szám)

1889/32 / 6. szám - A büntetőtörvénykönyy 92. §-ához

A parlament tagjainak büntetőjogi oltalma 407 vagy igy vagy amúgy nyilatkozott a képviselőházban, a könnyű testi sértés tényálladékát képező tettleges bántalmazást intézne ; az nem a 163. §-ban megállapított országgyűlési tag elleni erőszakot követné el, s nem három évig terjedhető börtönnel, hanem könnyű testi sértésről szóló 302. §. szerint hat hónapig terjedhető fogházzal büntettetnék, könnyű testi sértés vétsége miatt. Mindezekből nyilvánvaló, hogy a törvényhozói hivatás függetlensége és szabadsága büntetőtörvénykönyvünkben nem részesül a büntetőjogi oltalom azon mérvében, melyre az, a közérdek s alkotmányjogi fontosságánál fogva, méltán igényt tarthat; különösen nincs oltalomról gondoskodva oly sértések és támadások ellen, melyek a 163. és 262. §§ ban felállított ismérvekkel nem bírnak ugyan, de melyek a képviselői hivatás szabad gyakorlatát mégis megtámadják, mert ezen hivatás gyakorlata alkalmából s e hivatás gyakorlata indokából követtettek el. Miként a mentelmi jog a képviselőnek sérthetetlenséget és felelősségre nem vonhatást biztosit azért, a mit hivatása gyakorlatában a házban mond vagy tesz : ép ugy a büntetőtörvénynek is sérthetetlenséggel kell a törvényhozói hivatást körülvenni oly sértések és bántalmazások ellen, melyek a képviselő ellen törvényhozói hivatása gyakorlása alkalmából intéztettek ; miként az egyiknek felfelé, ugy a másiknak mintegy lefelé kell a törvényhozó hivatását jogtalan támadások ellen biztosítani. Nem elég tehát fokozottabb büntetőjogi oltalomban részesíteni" a képviselőt oly támadás ellen, mely őt hivatása gyakorlatában éri vagy ellene hivatása gyakorolhatásának megakadályozása czéljából intéztetik-, de büntetőjogi oltalmat kell a képviselőnek adni oly megtámadások ellen is, melyeknek inditó oka a hivatás gyakorlatában rejlik. Igen messze vezetne ugyan, ha a törvényhozói hivatás szabadsága és függetlenségének alkotmány- és büntetőjogi oltalmára a külföld alkotmányos államai részéről nyújtott biztosítékok részletesen felsoroltatnanak; de a bizottság mégis kötelességének ismeri, a t. ház figyelmét némely külföldi törvénynek a büntetőjogi oltalomra vonatkozó intézkedéseire felhivni. Nem akarunk Anglia példájára utalni, hol a parlament és ennek tagjai ellen elkövetett merényleteket, mint kiváltságtöréseket, a százados szokás szerint maga az illető ház torolja meg érzékeny fogság- és pénzbüntetésekkel; nem azért, mert habár az ilyen önbiráskodasi hatalom fentartása ott, hol azt a százados gyakorlat létrehozta, igazolható, de azért ilyen privilégiumnak manapság hazánkba való átültetését, mint hazai jogfejlődésünkkel és gyakorlatunkkal merő ellentétben állót, a bizottság legtávolabbról sem tartja kontemplálandónak. Egyet azonban bizonyít Anglia példája s ez az : hogy a törvényhozói hivatás szabadsága és függetlensége a legalkotmányosabb országokban is erős oltalmi garancziákkal van körülvéve.