Magyar igazságügy, 1888 (15. évfolyam, 29. kötet 1-6. szám - 30. kötet 1-6. szám)
1888/29 / 1. szám
Az olasz büntetőtorvénykönyv tervezete 45 Helyébe fegyházbüntetés lépett, melyet az jellemez, hogy a fegyencz másoktól állandóan elkülönittetik, «a mennyiben ezt testi erkölcsi állapota elviselhetlenné nem teszi*. A halálbüntetés eltörlésével az előző tervezetek, a bűntett indokához képest, két párhuzamos büntetést indítványoztak. E megkülönböztetés itt a 42. szakaszban jelentkezik ilykép : «ha börtönnel vagy fogházzal járó bűncselekménynél az inditó ok nem volt gonosz, a biró börtön helyett államfogházat és fogház helyett elzárást tartozik ugyanazon tartamban kimondani.*19 Azon hozzáadással, hogy földmives-ipari gyarmatok (17. szak ) és föltételes, visszavonható szabadon bocsátásnak is legyen helye, az ir mintájú progressiv rendszert is lehetővé akarják tenni. Ennek fő jellemvonása a következő fokozatok alkalmazásában áll : 1. teljes elkülönítés éjjel nappal, mi által uj, erkölcsös embert akarnak alakítani ; 2. közös munka, éjjeli elkülönítés mellett, azon különös czélból, hogy munkás képeztessék ; 3. közvetítő fogság iparos munkával, mely szabad emberekkel való érintkezés által ismét társadalmi viszonyokra nevelné és becsületes polgárrá képezné a bűnöst; 4. ideiglenes szabadonbocsátás, mely biztositéka volna a szabad polgárok társaságába való visszatérésnek, miért ís19 Azt mondhatná valaki : «Ezzel a büntetések megkülönböztető ismérveinek infamiájához tértek vissza!* Mire azt feleljük: Nem mesterséges infamia jurisról van van itt szó, hanem olyanró1, mely természetes, magában a cselekvésben rejlik, smelyet a törvényhozó figyelmen kivül nem hagyhat. Ezen infamiát nem annyira a cselekmények anyagi minősége szüli, mint a bűntettben fekvő aljasság s mely elkerülhetetlen szükséggel befoly a büntetésre, mint a reatum egyenértékére. Minthogy immár a gonoszság oly egyes tény, mely a cselekvőnek gyanítható akaratából és czélzatából tűnik k', választást kell engedni a birónak, ki «hic et nunc» a cselekmény erkölcsisége fölött itél, a becstelenitő és a nem becstelenitő büntetés között. A törvényhozó csak a cselekmény objectivitására, külalakjára, rendes megjelenésére ügyeljen. A törvény tehát pl. hamisítás, csalás, erőszakos nemi közösülés, gyilkosság esetében — az ezekben jelentkező aljas érzület miatt — a becstelenitő börtönbüatetéssel fenyegessen ; sajtóvétségeknél, párbajnál, és politikai bűntetteknél, melyeknél nincs szó alacsony gondolkozásról, nem becstelenitő elzárást rendeljen a törvény. Ez általános vagy objectiv eriterium, mely más alakot ölt, ha a különös, subjectiv vizsgálatra térünk át ; ily esetekre nézve föl kell hatalmazni a birót a büntetés átváltoztatására. A sajtóvétségek, melyeket némelyek helytelenül kiváltságban kívánnának részesiteDÍ, a párbaj, a provocatio és az impetus, úgyszintén a politikai, büntettek , nem látszanak becstelenitő büntetéssel suj tandóknak ; de mégis fordulnak elő ezeknél körülmények, melyek a legalávalóbb gondolkozásra vallanak, milyent az orgyilkosságnál és a rablózsarolásnál (ricatto) szoktunk föltételezni ; holott ellenkezőleg oly reatumoknál, melyek ugyanily elemeket mutatnak, bizonyos környülállások némileg menthetőnek mutatják a gonosz szándékot. Azt mondjuk tehát : Ha két büntetési nemet fogadunk el, és azokat a r<mdesr a cselekmény külső oldala által adott büntett-jelleg szerint alkalmazzuk, ugy engedjük meg a birónak, hogy ellenkezően járjon el, ha az egyes eset vizsgálatánál más indok derül ki, mint a melyet a törvényhozó föltételezett.
