Magyar igazságügy, 1888 (15. évfolyam, 29. kötet 1-6. szám - 30. kötet 1-6. szám)

1888/29 / 1. szám

Fölösleges és veszélyes rendelkezések 3 5 séget találnak a «ténybeli tévedés*-ben ; de az általános törvény mellett itt sokszor vita támadna a tévedés elkerülhetőség-e iránt, mely esetet ama szabályok egyenlőnek veszik gondatlansággal ; s vizsgálandó volna az is, hogy az előtt a miért a magánembert büntetni kell, szemet kell-e hunyni, ha közhivatalnok által elkövetett jogtalan letartóztatásról van szó. Mindazonáltal ily kétségek nem merülnének föl a második esetben : az önkényes letartóztatásnál ; s ha a biró előtt bizonyossá válik, hogy a fogoly nem azonos: azon általános szabályban, hogy törvényes rendelet nélkül szabadságától senkit megfosztani nem szabad, fel volnának találhatók a bűnösség elemei, melyet ily esetben a tévedés okából mellőzni nem lehet. így állana kétségtelenül a dolog, ha a 195., 196. s más hasonló szakaszok a tisztviselőt világos védelemben nem részesitik. Ez volt-e hát e rendelkezések szelleme ? Az volt-e czéljuk, hogy tudassák a polgárokkal, miszerint a legigazságtalanabb elfogatás és letartóztatás esetén sincs joguk panaszkodni, ha közhivatalnok teljesítette ? Ezt nem akarom állítani. Csak könnyelműség, meggondolatlanság volt; főképen pedig a szabadelvű újdonságokkal való pompázás szenvedélye, a melyekben azután lényegileg nincs mi szabadelvű sem. így történt, hogy az uj törvény 195. szakaszat betűről bérűre leirták az 1859-iki codex 195. szakaszából : a mint a czikk maga sem volt egyéb, mint szószerinti másolata azon törvénykönyv 187. szakaszának, melyet a nagylelkű Carlo Alberto király 1847 október 30-án adott Piemontnak. Ez az általunk gáncsolt rendelkezések eredete. Nem is támadjuk mi ama nemes fejedelemnek és azon jeles férfiaknak, kik akkoriban bölcs tanácsadói voltak, liberalismusát. Isten mentsen, hogy ily vádakat hozhassanak fel ellenünk. Igen, e kormányzat szabad gondolkozású volt. De mégis absolut kormányzat volt. Liberalismusa pedig megfelelt a kor igényeinek és 25 évvel ezelőtti politikai helyzetünknek. A reform első kísérletei voltak azok, melyet okosan, óvatosan kellett kezdeményezni. Ennek igy kellett lenni, s nem lehet hibáztatni, hogy igy történt. De az akkori reformok, természetüknél és ama kormányzat czélzataínál fogva, úgyszólván csirában maradtak a legjobb fejedelem elméjében s a fokozatos haladásnak voltak szolgálandók. A bajt kizárólag az uj törvényhozók okozták, kik akár tunyaságból, akár tévedésből, akár kedves emlékek iránti kegyeletből, ama reformokat meg akarták rögösiteni. Nem gondolták meg, hogy a büntető eljárás azon biztosítékai, melyek megfelelhettek a még bölcsőjében levő szabadságnak, szegényekké, fösvényekké, anachronismussá lettek, midőn a meglett, szilárdan megállapított szabadság idején is fentartattak. Nem gondolták meg, hogy ama régi codex másolásával az alkotmányos Itáliának oly törvényt adtak, melyet nem vitatott meg parlament. Itt van az egész szerencsétlenség forrása. Történt 3*