Magyar igazságügy, 1888 (15. évfolyam, 29. kötet 1-6. szám - 30. kötet 1-6. szám)

1888/29 / 1. szám

Régi magyar házassági jog konkrét eljegyzési-esetekre vonatkozó hazai történelmi emlékeink, már sehol sem olvassuk, hogy még valósággal pénzen vettek volna feleséget» s most mégis nemcsak Szent László törvényében «egyik maradványát látja azon kornak, midőn a házasságkötés még valóságos adásvevés volt», hanem még azt is valószínűnek tartja, hogy Szent László idejében még gyakoriak voltak az ilyen kényszerházasságok, vagyis az olyanok, melyekben a leányok valóságos vételárért adattak másnak feleségül. Igénytelen vélekedésem szerint a törvény értelme ez. Senkinek sem szabad, a vételár elvesztésének terhe alatt, keresztény személyeket, férfi vagy nőt, zsidók részére rabszolgákul eladni, s a zsidók csak azért, mert zsidók, a megvett keresztény rabszolgákat sem szolgálatukra nem alkalmazhatják, sem keresztény rabszolganőikkel házasságra nem léphetnek. Vagyis e törvényben a valláskülönbség akadálya érvényesült; s ha ennek okán még a keresztény szolgákkal sem léphettek házasságra a zsidók, nehéz elgondolni, hogy ezt szabad állapotú keresztény nőkkel megtehették volna. Arra, hogy a valláskülönbség házassági akadály volt, s nem ennek ellenkezőjére, következtethetni Kálmán királynak az izmaelitákra vonatkozó törvényeiből is. Ugy Szt. László, mint Kálmán király törvényei (Szent László I. k. 9. f., Kálmán I. k. 46—49. f) nem hagynak fenn kétséget, hogy az izlam vallású izmaeliták a legszigorúbban kényszeritettek a keresztény vallás felvételére s mohamedán szokásaik elhagyására ; s ép ezen czél biztosabb elérése végett rendelé Kálmán törvénye, hogy az izmaeliták leányaikat csak magyarokhoz adhassák férjhez ; mert a magyar csak keresztény nővel léphetvén házasságra, az izmaeliták, már csak leányaik férjhez adhatása kedvéért is, kénytelenek voltak a keresztény vallásra térni. Kevés része a munkának sikerült oly remekül, mint a házassági kötelék telbontásáról szóló utolsó fejezetének első szakasza, melyben a házasság felbonthatatlansága dogmájának a közönséges és magyar egyházjog, a germán és magyar világi jog szerinti fejlődését szakavatottan, rendszeresen és világosan és egész helyes irányban tárgyalja. A másik szakaszban (309—312. 1.) az el nem hált házasság felbontásának történetét csak az egyházjog álláspontjából fejti ki, mig a magyar jogot illetőleg megelégszik azzal, hogy utal egyszerűen a házassági elhálás fontosságára, a nélkül hogy ezen fontosság mibenlétét határozottan feltüntetné ; mig ellenben magát az el nem hált házasság felbontásának kérdését, tisztán a magyar jog szempontjából hallgatással mellőzi. A munkához függelékül 100 darab, tudtommal eddig kiadatlan, okmány van csatolva, melyek a házassági akadályok alóli felmentés, a coelibatus, az eljegyzés és házasságkötés s az ezekre vonatkozó valamint kötelélo perek, s egyszersmind az egyházi fegyelem, az ellenreformatio és az egész cultura történetének szempontjából kiválóan érdekesek és igen fontosak. — — — —