Magyar igazságügy, 1888 (15. évfolyam, 29. kötet 1-6. szám - 30. kötet 1-6. szám)

1888/29 / 1. szám

Régi magvar házassági jog 2 7 s polgári házasságkötés «a legteljesebb öszhangban fért meg egymás mellett*. Nagy értékű kincscsel gazdagította Roszner házasságjogi tudományunkat munkája második fejezetének azon szakaszaival, melyekben a sponsalia de futuro et de praesenti eredetét, történetét s hazánkban való meghonosulását (12. §.), az egyházi házasságkötés és házasságkötési szertartások (15., 16. §§.), az egyházi kihirdetés történetét (15 —17. §§.), a házasságkötést in forma tridentina, s ezen formának hazánkban való receptióját fejti ki, bő s helyesen értelmezett források segélyével, széleskörű, igazi tudományossággal, oly részletesen s alaposan, mint ezt még senki sem tevé, közben-közben sikeresen czáfolván meg vagy igazítván ki Kováts Gyulának egyben-másban hiányos vagy téves nézeteit, melyeknek a sponsalia de futuro et praesenti meghonosulását s a forma tridentina receptióját illetőleg a házasságkötésről irt munkájában adott tudományos kifejezést. Vannak ugyan ezen szakaszokban is a dolog lényegére nézve egészen irreleváns megjegyzései, melyekkel nem tudok megbarátkozni, mint pl. azzal, hogy «az írásbeliség esküdt ellensége a symbolismusnak», vagy hogy «minden biró azon jogot hozza alkalmazásba, a melyet ismer», vagy hogy a középkor terminológiájára «találóan illik reá Mainenek azon megjegyzése, hogy egy ős műszaki kifejezés rendszerint többféle dolgokat jelent, melyeknek az újkori jogban különböző neveket adunk», vagy hogy régebben «csak tisztesség okából kötötték a házasságot a lelkész jelenlétében» stb. Mindezek azonban korántsem csökkentik a lényegre vonatkozó fejtegetéseinek értékét annyira, hogy azokat a tudomány határozott nyereségeként ne üdvözöljem. Az eljegyzés külön tanát (harmadik fejezet) oly fejtegetési irány nyal nyitja meg szerző, a mely nagyon alkalmas az olvasó ama reményének felköltésére, hogy ezen fejezetben a magyar házassági jog egy igen érdekes és fontos alkatrészének speciális fejlődésével ismerkedhetik meg; de csak pár lapot kell fordítania, hogy e várakozásában csalódjék. Legnagyobbrészt a canonjog eljegyzési tanának töredékes történetét és dogmatikáját kapja itt az olvasó ; ezenfelül megtanulhatja, mily elemek jöttek át abból, forrásszerü adatok tanúsága szerint, a hazai eljegyzési jogba. Minden esetre tanulságos és tudományos becsű ezen fejezet is; de bizonyára munkája feladatának is jobban megfelelt volna s a jogtörténetnek is kiválóbb szolgálatot tett volna, ha a súlypontot a magyar jogfejlésre fekteti s ennek összefüggő képét adja, a mi az általa oly jól ismert források segélyével, legalább az eljegyzés jogkövetkezményeit s felbontását illetőleg, azt hiszem, legyőzhetetlen nehézségekbe nem ütközött volna. A szerződő —az eljegyzést kötő — felekre vonatkozólag meg is kísérelte a fejlődés menetének vázlatát, csakhogy, véleményem szerint, nem