Magyar igazságügy, 1888 (15. évfolyam, 29. kötet 1-6. szám - 30. kötet 1-6. szám)

1888/29 / 1. szám

Dr. Óvári Kelemen barátság létesülését s miért kellett, hogy a törzsek közti összetartás szüksége gátat vessen a nőrablással járó erőszakos cselekvényeknek (8. 1.); másrészt meg a szerző sem biztosíthatta magát az iránt, hogy e következtetések helyessége kétségbe ne vonassák, a minthogy tényleg az érintett mozzanatok szorgos szemügyre vétele mellett mind a törzsek közti barátságos viszony létesülése, mind a nőrablással járó erőszakos cselekvények megelőzése más okokra — a törzsek egymásra való utaltságára, illetőleg a rabló és megrablott nemzetségeit érhető súlyos hátrányokból való félelemre vezethetők vissza ; sőt szerző önmaga is néhány lappal alább (15. 1.) a nőrablás következményeit fölemiitvén, az ellenségeskedések megelőzésének indokául, a közbéke mellett, még a magánfelek (nemzetségek) érdekét is állítja oda. • Igen érdekesen s egészen eredeti felfogással fejtegeti Roszner azon módozatokat, a melyek szerint a nőrablásból az adás-vevés szokása bontakozik ki. Gondolatmenete lényegileg ez : a leányrablást, mint sérelmet, a leány nemzetsége köteles volt visszatorolni ; e megtorlás ujabb ellenségeskedéseknek volt szülő oka, melyeknek csakis a sértő által fizetendő compositióval (fejváltsággal) lehetett elejét venni. A sértett fél a compositio összegét tetszése szerint szabhatta meg, melyet a sértő akkor, midőn már a nőrablást az egyezség sikertelensége esetében közbüntettként kezdik üldözni, kénytelen volt elfogadni; ez tette szükségessé a compositio iránti előleges megállapodást a nőrablás véghezvitele előtt. Történt ez adás-vevési szerződés alakjában, melynek tárgyát a sértőnek feje képezte, ezt vette vissza a sértő a sértettől, ki a fölött rendelkezési jogot nyert volna. A compositio hozta tehát a nőrablást először kapcsolatba a békés jogügylettel,* compositionalis jellegű adás vevéssel; a compositionalis jelleg azonban idővel feledésbe ment, minek folytán az adás-vevési szerződés tartalma is megváltozik, tárgyát nem a fejváltság, hanem a leány, illetve a leány feletti jogok képezik, maga a compositionalis jogügylet pedig eljegyzési jogügyletté válik. Részemről azonban szerző felfogásában nem osztozhatom, a jelzett átalakulás módozatait helyesen megfejtetteknek nem tekinthetem. Az adatok ugyanis, melyekkel az őskori szervezet fejlődésének tanulmányozása közben megismerkedni alkalmam volt, azon meggyőződésre vezettek, hogy az adásvevés nem a nőrablásból bontakozott ki, hanem a nőrablás mellett mint egészen önálló, uj fejlemény, uj alapokon létesült, mely mind szélesebb körben érvényesülvén, mind nagyobb erőhöz jutván, utóbb a nőrablást, mint már teljesen szükségtelent, az általa elfoglalt helyből kiszorítja. Ezen adatok segítségével a kérdéses átalakulás módozatait követ* Heusler A. szerint is (Iustitutionen des deutschen Privatrechls. Leipzig, 1886. II. k. 280. 1.) a nőért adott vételár eredeti alakjába-i compositio volt.