Magyar igazságügy, 1888 (15. évfolyam, 29. kötet 1-6. szám - 30. kötet 1-6. szám)

1888/29 / 1. szám

2 Dr. Beck Hugó okozott kárt a vaspálya megtéríteni tartozik, kivéve ha bebizonyítja, hogy a halált vagy testi sértést vis major vagy a megholtnak, illetőleg a sérültnek saját hibája idézte elő; a bányákra és gyárakra vonatkozólag pedig : a vállalkozó szavatol az okozott kárért, ha a megbízott vétkességéből a szolgálati foglalkozás közben valaki életét veszti vagy testi sértést szenved. Ezen törvényes kártérítési kötelezettség szerződésileg sem meg nem szüntethető, sem meg nem szorítható. A kártérítés összegét, a bíró belátása szerint állapítja meg. Ezen törvény nem maradt ugyan jótékony hatás nélkül, mindazonáltal a munkások helyzetén gyökeresen nem segített. A törvény megváltoztatására, illetve javítására irányuló reformjavaslatok egymást érték. Az 1881. évi baleset-biztosítási törvényjavaslat, indokolásában többi közt ezt mondja: «Die Belastung des Verletzten mit dem Beweise eines Verschuldens des Unternehmers oder seiner Beauftragten macht die Wohlthat des Gesetzes für die Arbeiter in den meisten Fállen illusorisch. .... Die Erfahrung hat bis auf die neueste Zeit gezeigt, dass das Gesetz .... regelmássig seinen Zweck nícht erreicht». És azután oda concludál: «Es lásst sich hiernach nícht verkennen, dass der §. 2 des Gesetzes vom 7. Juni 1871 der Absicht, den Arbeiter gegen die wirthschaftlichen Folgen der mit seinem Berufe verbundenen Gefahren sicher zu stellen, nur unvollkommen entspricht, dass unter Umstánden der Arbeitgeber durch die Haftpfiicht in einer übermássigen Weise belastet wird, dass durch das Gesetz statt der gehofften Verbesserung des Verháltnisses zwischen Arbeitsgebern und Arbeitern in weitem Umfange der entgegengesetzte Erfolg herbeigetührt, und im Ganzén eine Situation geschaffen ist, derén Beseitigung im Interessé beider Klassen der gewerblichen Bevölkerung gleich wünschenswerth erscheint». A dolgok ily állásában a törvényhozásnak feladatává vált oly szabályozásról gondoskodni, mely a munkásokat a munka közben ért balesetek gazdasági következményei ellen lehetőleg biztosítja, a nélkül hogy az iparra elbirhatlan terheket róna, és a nélkül hogy a munkaadó és munkás közötti viszonyra kártékony hatást gyakorolna. Ezen czél elérésére két mód ajánlkozott. Az 1871. évi felelősségi törvényt szigorítani, illetve a vállalkozók kártérítési kötelezettségét kiterjeszteni vagy pedig a munkások baleset elleni általános biztosítását szabályozni. Az első nem találtatott czélirányosnak, mert a munkaadóknak az ipar fennállását és fejlődését veszélyeztető megterhelésére vezetett volna, a nélkül hogy a munkásokat minden baleset következménye ellen megvédené. A másik mód vétetett tehát alkalmazásba és megalkottatott az 1881. évi törvényjavaslat, mely szerint a munkásoknak balesetek elleni kényszerű biztosítása, a magánbiztosítás kizárásával, a munkaadó és munkás által teljesítendő díjfizetés és