Magyar igazságügy, 1887 (14. évfolyam, 27. kötet 1-6. szám - 28. kötet 1-6. szám)
1887/27 / 2. szám - Szóbeliség és Írásbeliség
Szóbeliség és Írásbeliség.* Dr. GYŐRY MIHÁLY-tól. (Első közleméíiy.) A percselekmények megjelenést alakjával kezdem elmélkedéseimet, mert ez a német peres eljárás sajátszerűségének gyökere. Szóbeliség — írásbeliség ! ez volt a polgári eljárás átalakítása körüli harczban a küzdő pártok jelszava. E mellett a «szóbeliség»-et és az «irásbeliség»-et sokan ellentétes peralakitó elvek* Jelen dolgozatot a következő sorok kíséretében vettük : Tisztelt szerkesztő ur ! Az értekezés, melyet figyelmébe ajánlani szerencsém van, nem az én munkám. Egy perrendtartási essay-gyüjteményből vettem, melynek czime : «Vortráge über die Reichscivilprocessordnung, gehalten vor praktischen Juristen im Frühjahr l879», von Dr. Adolf W a c h, ordentlichem Professor der Rechte in Leipzig (Bonn, 1879'. A «Magyar Igazságügy* olvasói közül néhánynak nem nyújtok vele újságot, mert ezek mindjárt elolvasnak mindent, a mi szakmájuk köréből a könyvpiaczra kerül ; közönségének egy másik része azért nem fogja olvasni, mert nem olvas fordításban olyant, a mit eredetiben elolvashatna; egy harmadik csoport már eleve nem vár tőle semmit, mert mit tud a német a szóbeliséghez ? Szerkesztő ur dolga megítélni, váljon mindezek daczára megérdemlik-e e lapok a nyomdafestéket ; merészség volna tőlem, ki már több év óta nem érintkeztem a «jogászvilág» embereivel, e tekintetben véleményt mondani vagy tanácscsal szolgálni. Azonban azt hiszem, hogy az itt közölt észrevételek nagyobb részét magára veheti a magyar perrendtartási tervezet is s magukra vehetik különösen annak némely kritikusai, kiknek ama dolgozatban semmi sem elég szóbeli, elég közvetlen, elég franczia. Vidéki ismereteim semmiségének tudatában, a világért sem merek arra gondolni, hogy ezeknek a tudósoknak tán nem a legvilágosabb fogalmuk van a per czéljairól ; hisz ők olvasnak mindent. De reám nézve, megvallom, meglepő volt, hogy egy híres német professor, ki nem olvas ugyan mindent, de sokat, oly homlokegyenest eltérő gondolatokat hirdet amaz intézményekről. Hogy engem meggyőzött, az — tudom — nagyon kicsi dolog ; hogy ama kritikusokra hasson, nem szorult az én tolmácsolásomra. Azonban vannak e kiváló körön kivül is magyar emberek, kik érdeklődni mernek codificatiónk sorsa iránt. Ezeknek az én társaimnak a szegénységben, szól e gyenge dolgozat ; ezeknek, a gyöngébbeknek a kedvéért irtam ki a magyar tervezetekből a párhuzamos helyeket. Nagyon örülnék, ha szerkesztő ur szives volna e munkácskát közölhetőnek találni. Polgári nevem nem tartozik a dologra, s ha a szerkesztőség némi mentesítéséül azt tetszik hinni, hogy alá kell irni a közleményt, ugy kérem, használja azon ismeretlen irodalmi nevet, mely alatt néha meglátogatom. Igaz híve Dr. GYŐRY MIHÁLY. 6 Magyar Igazságügy 1887. XXVII. 2.