Magyar igazságügy, 1887 (14. évfolyam, 27. kötet 1-6. szám - 28. kötet 1-6. szám)

1887/27 / 6. szám - A sértett fél indítványára büntetendő cselekmények felállításának indoka

4io Dr. Balogh Jenő A büntetendő cselekmények e csoportjának megkülönböztetése két főindokra vezethető vissza : 1. kímélet a sértett fél, illetőleg hozzátartozói iránt; 2. azon körülmény, hogy egyes bűncselekmények oly kevéssé sértik a jogrendet, hogy megbüntetésük csak akkor szükséges, ha a sértett rájuk súlyt helyez és megbüntetésüket kivánja. Ez a két szempont az, melyekre a törvényhozásoknak ide vonatkozó összes intézkedései végeredményben visszavezethetők. Vizsgáljuk őket egyenkint: A) Az első indokra vonatkozólag kétségtelen, hogy habár a büntetési jog az államot feltétlenül megilleti, sőt egyúttal kötelesség gyanánt is terheli, habár e szabály szerint az állam tartozik minden büntetendő cselekményt még a sértett akarata nélkül is üldözni: mégis ezen általános szabály alól bizonyos esetekben okvetlenül kivétel teendő. Egyes büntetendő cselekményeknél az állam az által, hogy hivatalból megindítja a bűnvádi eljárást, csak növelné azon szerencsétlenséget, azon csapást, melyet már maga a büntetendő cselekmény a sértettnek okozott és halálossá tenné ama könnyű sebet, melyet a bűntett az áldozaton ejtett. Az állam, ha már nem tudta megvédeni a sértettet a büntetendő cselekménv elől, nem teheti, hogy most a sértett akarata nélkül még inkább növelje annak szerencsétlenségét, nem akarhatja azt, hogy annak még nagyobb kárt okozzon. Azon correctivum, hogy ezen esetekben az eljárás nyilvánossága kizáratnék, nem nyújt mindig menedéket a bűnvádi eljárásból a sértettre háramló bajok ellen. Mert egyrészt az eset többnyire ilyenkor is kiszivákereset marad, csupán ennek indítása lesz függővé téve a sértett akaratától, 2. a köz keresetet itt nem a sértett, nem valamely magán egyén, hanem a rendes közvádló hatóság : a királyi ügyészség indítja meg é? képviseli s a sértett fél működése nem á'l másból, minthogy az indítványtétel által kijelenti, hogy azon joggal, mely szerint a bűnvádi eljárás megindítását megakadályozhatja, élni nem akar. Törvényünk pedig a tulajdonképi magánkereset alá tartozó vétségeket Trivatklagedelicte) nem is ismeri. Ujabban Schniere r («A büntetőjog általános tanai* cz. müve 236. 1. és a «Büntetőtörvény magyarázata* cz. m. 2. kiadás 1885. 220. lap) a «magán i n d i tványi, inditványbeli büntettek és a magán indítványra üldözendő* büntettek kifejezéseket használja. Szerintünk ez elnevezések egyike sem tökéletesen helyes. Az előbbi kettő azért nem, mert nyelvileg mintegy azt jelentik, hogy a büntetendő cselekmény valamely magán indítvány megtételében áll, (magán inditványi bűntett), hogy a büntetendő cselekményt épen a magán indítvány megtétele képezi ; az utóbbi megjelölést pedig azért nem fogadhatnók el, mert a kérdéses büntetendő cselekmények nem általában, bármely magán indítványra, hanem csupán a sértett fél indítványára üldözendők. Dr. Kautz Gusztáv («A magyar büntetőjog tankönyve* 340. lap) a sértett fél indítványára büntetendő cselekményeket emlit. Ugyanezt használj a tervezetünk indokolása is. Ez elnevezés fő hiánya, hogy hosszú és nehézkes és ezért szorítja ki a másik rövidebb, bár helytelen elnevezés. Kautz az egyedüli hazai íróink közt, a ki különbséget tesz az «Antragsdelicte» és «Privatklagedelicte» közt, utóbbiakat a * magán kereset alá tartozó büntettek* kifejezéssel jelölvén meg. (I. m. 341. 1.) Körösi (A magyar büntetőjog tankönyve 428. 1.) a «sértett fél indítványára üldözhető büntettek és vétségek*-ről szól. Werner (A magyar büntetőjog általános elvei 278. 1.) a «magán inditványu bűncselekmények* elnevezést tartja a leghelyesebbnek, holott ez sem nem magyaros, sem az eszmét nem fejezi ki jól.