Magyar igazságügy, 1887 (14. évfolyam, 27. kötet 1-6. szám - 28. kötet 1-6. szám)
1887/27 / 4. szám - Tanulmány a magyar államjogi irodalom ujabb termékeiről
Tanulmány a magyar államjogi irodalom ujabb termékeiről 251 dolgozat, a dolog érdemére nézve olyan, hogy nincs benne köszönet. A XVIII. században szaporodik már ugyan államjogi compendiumaink szíma: de ezek közöl csak egy üti meg némileg az érvényben volt államjog színvonalát: az, melyet Ürményi József, a későbbi országbiró irt, s Lakits egyetemi tanár kivonatolt, de a melyet egy oly előkelő úri ember, mint Ürményi József, abban az időben még nem óhajtott a saját neve alatt kiadni. Rosenmann udvari ágens szerzői neve alatt jelent az meg tehát, mintegy önkéntelen jelzésére annak, hogy a hazai államjog compendiumát megirni magyar államférfira nézve még nem volt a XVIII. század vége felé sem gyakorlatilag ajánlatos foglalkozás. Hasonló tekintetek vezethették azon hazánkfiát is, a ki mint államjogi compendium-szerző már előbb a Grossing irói álnév alá rejtőzik vala. Szegényes és sivár a magyar államjogi compendiumok irodalmának múltja egész a XIX. század közepéig, a legsajnálatraméltóbb mérvekben. Alig hihet az ember saját szemének, ha egyfelől végig fut e dolgozatokon, másfelől pedig visszatekint azon pezsgő alkotmányos életre, a melynek szingazdag élénksége nem egy lelkes észlelőt ragadott már ekkor arra, hogy a hazánk alkotmányossága múltját Anglia alkotmányos életének múltjához hasonlítsa I Igen, de hát azt szoktuk mondani, hogy harczokat vittünk, élet-haláltusát folytattunk századokon át és igy nem maradt időnk a kellő színvonalú rendszeres államjogi compendiumok megírására. Kegyelettel kell, hogy viseltessünk e mentegetőzésnek lélektanilag nemes forrása, de nem egyúttal annak culturtörténelmi értelme iránt is. A háborús láthatár nem gátolta meg Zrínyit a költőt, hogy halhatatlan eposzszal gazdagítsa nemzeti költészetünket. Nem pihent a magyar a béke ölén akkor sem évtizedeken át, midőn Katona, Pray megírták maradandó becsű történelmi, — Bél Mátyás, Batthyány és még mások is egyes konkrét kérdések fölött államjogi monographiáikat, hosszas utánjárást igénylő fáradságos publicistikai munkálataikait. Hát csak éppen a rendszeres, tudományos becscsel biró államjogi compendiumok megírására nézve lett volna elme-zsibbasztó, lélek-tunyitó az időről-időre közeledő csatazaj, s a jóval gyakrabban csak a messze-távolból morajló ágyuszó ? Ne itt keressük e tünet okát: keressük ott, a hol egyes-egyedül akadhatunk rá — keressük azon százados elhanyagolásban, a melynek hazánk főtanodáin, szintúgy mint irodalmi köreinkben az államtudomány (vagy ha jobban tetszik e műszó : a «politikai tudomány*) kitéve volt. Valamint a magánjog tudományát nem lehet ma korszerűleg fejleszteni, kellő fokú közgazdaságtani ismeretek nélkül, s valamint nem lehet a büntetőjog tudományát egyáltalán fejleszteni kellő ethikai és lélektani ismeretek nélkül: szintúgy meddő marad az az államjogi irodalom, a melynek művelői nem színak magukba a kor igényeinek meg16*
