Magyar igazságügy, 1886 (13. évfolyam, 25. kötet 1-6. szám - 26. kötet 1-6. szám)

1886/25 / 1. szám

rZsőgöd Benő 20. folytatás. De lege ferenda — lássuk elsőbben is épen Zlinszky véleményét. Az olyan szabályozást (Graubündteni törv., de csupán a rendelk. jog szempontjából), mely szerint egyedül a törvényes örökösödés czimén szállt javak tekintessenek öröklött vagyonnak, ő is elveti. Erre nézve az indokok valóban mellozheíók. Más oldalról azonban mai jogunk determinatióit szintén nem fogadja el, hanem a Schaffhauseni codex alapján, s azt (1818. §.) szószerint átvéve, ajánlja a következő meghatározást : Öröklött vagyon a hagyaték az a része (értéke), melyet az örökhagyó törvényes örökösödés utján, vagy osztályrészének előleges kiadása folytán kapott, ugy az a vagyon is, melyhez végrendeleti intézkedés folytán jutott, amennyiben ezt törvényes öröklés utján is megnyerte volna. A mi a hagyatékban e vagyonon felül létezik: az szerzemény.-3 Nem egy nehézséget rejt e propositio, ha annak keresztülvitelét próbáljuk. Vegyük például azt a legegyszerűbb esetet, hogy az apa két fia közt egész vagyonát végrendeletileg felosztá, s azután egyik közülök mag nélkül elhal. Iine, ha ági örökösödésre kerül a sor (hitvessel, anyával, anyai féltestvérrel szemben), a vagyon eredetének kérdése még azon másikkal lesz tetézve, hogy mennyit kapott volna abból az elhunyt törvényes örökösödés utján ? Ha már ugy veszszük az esetet, hogy az e1halt fiu az atyjától ennek éltében is kapott egyet-mást, a mit törvényes örökösödés esetén referálni tartózhatott volna, akkor már négy ily előzetes kérdés van : a vagyon eredeti kérdése t. i. hogy mit örökölt tényleg e fiu az atyjától ? hogyan viszonylik ennek értéke az atya hagyatékához ? tartozott volna-e conferálni törv. örökösödés esetén ? és mi lett volna igy az osztályrésze ? Atalában nehéz kritérium az ^osztályrészének előleges kiad á s a« is. Első tekintetre hajlandók lennénk ezt a collatióval kapcsolatba hozni, s mindazon adományokat ide vonni, a melyek conferálás alá esnek. Pedig nem igy van. A Schaffh. codex, a mely egyébaránt a collatio (Einwerfung) intézményét is a zürichi törvkből átvette (1811—1815. §§.), Vermögensherausgabe alatt valami egészen különöset ért, t. i. az egész vagyonnak (földmivesek közt hazánkban is előforduló) kiadását, mihez azon következést fűzi, hogy ha az csupán egyik gyermeknek történt, ez abból a többinek egyenlő osztályrészt tartozik átengedni (verb. gleichzustellen, 1898. §.) Ilyesmit a mi mai hazai jogunk nem ösmer, és előreláthatólag nem is fog Ösmerni, amennyiben az EE. szerint az életben kiadott vagyon vagy collatio alá esik (Ért. 46 — 55. §§,), a midőn egyedül beszámításnak, de nem visszapótlásnak is van helye (52. §. 4. kezd.), vagy megtámadás és visszakövetelés alá (Ert. 98—108. §§.), ám csakhogy ez már nem a törvényes örökrész, hanem csupán a köteles rész (törv. osztályrész) t. i. amannak fele erejéig. Első ellenvetés e szerint e kritérium ellen, hogy az olyan minősítésen épül, a mely a hazai jogvilágban ösmeretlen. Másik további : hogy a szerint eképen, a collatio alá tartozó, s igy tetemes életbéli adományok is kiesnének a visszaszállási rend alól. Különben az»osztályrészének előleges kiadása* (igy Vajkay is 123 23 Pályám. 335 old. Foglalkozott a Schaffh. törv. e szakaszával már előbb (1875.) Vajkay K. Németjogi tanúim. 123 sk. old.