Magyar igazságügy, 1886 (13. évfolyam, 25. kötet 1-6. szám - 26. kötet 1-6. szám)

1886/26 / 2. szám - A visszaesésről. 2. r.

A visszaesésről igy a rendőrileg történt megbüntetés alapján a visszaesés súlyosabb büntetése sem lesz alkalmazható. Még kevésbbé oszthatjuk a Curiának azon felfogását, — mely most már az Ítéletek egész hosszú sorában jutott kifejezésre15 —• hogy ha azon egyén, ki rablás, zsarolás, lopás, sikkasztás vagy orgazdaság büntette vagy vétsége miatt már két izben meg volt büntetve, később két vagy több lopási vétséget követ el, akkor ezen több vétség a 338. §. a 1 a pján egy bűntetté egyesittetik és vádlott nem két vagy több lopási bűntettben, hanem csak a lopás bűntettében mondandó ki bűnösnek. E felfogást főleg azért tartjuk teljesen helytelennek, mert nyilt ellentétben áll a törvénynyel. B. T. K.-ünk 338. §-a egyáltalán nem ad jogot a bírónak arra, hogy több vétségből egy büntettet alkosson. Ezt egyedül és kizárólag csak a 335. §. engedi meg, de ez meg a jelen kérdés tárgyát képező esetekben nem alkalmazható, mert itt mindegyik vétség a 338. §. alapján ugyanannyi bűntetté alakul át s ezáltal eo ipso kizáratik a 335- §• alkalmazása, mely csak ott foghat helyt, a hol több vétség által eltulajdonított tárgyak értéke összefoglalva 50 frtot meghalad. A hol az illető delictumok már magukban véve büntettet képeznek, a 335- §• soha sem alkalmazható. A kérdéses esetben tehát szerintünk a 338. §. alapján u g y a nannyi lopás büntette állapitan dó meg, a hány lopási vétséget vádlott elkövetett. Az az érv, melyet ezzel szemben a Curia felhoz, hogy t. i. ^ugyanazon körülmény vádlottnak sem terhére, sem javára többször be nem számitható», — igénytelen véleményünk szerint, már azért sem találó, mert a visszaesést a lopásnál maga a törvény is kétszer számítja be a vádlottnak, t. i. : először a vétséget bűntetté változtatja, azután a bűntett rendes büntetése : a börtön helyett, fegyházat szab ki. De ha szigorúnak találnók is e többszörös súlyosbítást, szerintünk ez soha sem mentheti fel a birót azon kötelességétől, hogy a törvényt alkalmazza, már pedig a Curia akkor, midőn több bűntettből egyet alkot, a törvény fölé helyezkedik. Végül meg kell említenünk B. T. K.-ünk 49. §-a második pontjának azon intézkedését, hogy a lopás, rablás, zsarolás, sikkasztás, orgazdaság, csalás és gyújtogatás bűntettébe illetve vétségébe visszaesők feltételes szabadságra nem bocsáttatnak. Ez intézkedés intenciója kétségtelenül az, hogy a most felsorolt bűncselekményekbe visszaesőket megfossza egy oly kedvezménytől, melyben más bűntettesek részesíthetők. De részünkről azon meggyőződésben vagyunk, hogy a törvényhozás itt túllőtt a czélon. Ha a feltételes szabadságra bocsátásnak az a czélja, hogy közvetítse az átmenetet a letartóztatásból a szabad életre, hogy a letartóztatottat hozzászoktassa a szabadsághoz, ugy annál inkább alkalmazni kell ezt a visszaesőknél, mert nekik még inkább szükségük van 15 Ez értelembea határozott a kir. Curia 1881. évi 3346. sz. (Bűnt. J. Tára II. köt., 183—188. 1.), 1883. évi 5119. sz. (Bünt. J. Tára VI. köt., 371 — 372. L), 1884. évi 7Ó67. sz. (Bünt. J. Tára IX. köt , 270. 1.) és 1885. évi 4597. sz. a. kelt Ítéleteiben (közöltetett a Jogtudományi Közlöny 1885. évi 42. sz.). A Curia e felfogáfát igen behatóan kritizálta dr. Illés Károly a Bünt. J. Tára II. köt., 32132—9. lapján.