Magyar igazságügy, 1886 (13. évfolyam, 25. kötet 1-6. szám - 26. kötet 1-6. szám)
1886/26 / 2. szám - A visszaesésről. 2. r.
102 Dr. Balogh Jenő nemüeknek tekintendők. E csoportosítás azonban meglehetős Önkényesen és következetlenül történt és pl. a német particularis törvények tömegében nem találni kettőt sem, mely e tekintetben egymással megegyezne. Mint fennebb már érintettük a legújabb irány e tekintetben az, hogya törvény csak bizonyos speciálisan megnevezett delictumoknál és pedig leginkább csak a vagyon ellenieknél jelöli meg a visszaesést minősítő vagy büntetést fokozó körülmény gyanánt. De ezen intézkedések — mint ezt alább, hazai törvényünk tárgyalásánál, kimutatni megkíséreljük — következetesség tekintetében sok kivánni valót hagynak fenn. Hogy egyebet ne említsünk, pl. a magyar B. T. K. a visszaesésre vonatkozólag csak a vagyon elleni bűncselekmények egy részénél tesz intézkedéseket, teljesen m.e 11 ő z v e e z t a személy e 11 e n i e k n é 1, pl. a testi sértésnél, holott visszaesés esetén a szigorúbb eljárás itt is nemcsak igazságos, de valószinüleg szükséges is volna. III. A B. T. K. életbelépte előtt érvényben volt hazai büntetőjogunknak a visszaesésre vonatkozó intézkedései iránt nagyon nehéz tájékozást nyernünk. Nemcsak azért, mert büntetőjogunk történeti fejlődésének feltüntetése még csak a jövőtől várható, hanem azért is, mert a régebbi időben a visszaesés fogalmának tiszta felismerését és a rokonfogalmaktól való elkülönítését sem az elméleti szakembereknél, sem a bírósági praxisban nem találjuk. Első királyaink törvényei a visszaesést a vagyon elleni bűncselekményeknél minősítő körülmény gyanánt állították fel és szt. István, szt. László és Kálmán decretumaiban a visszaesésben elkövetett lopásra nézve ugyanazon intézkedéseket találjuk, melyeket fentebb, midőn a visszaesés tanának fejlődését ismertettük, a középkori német büntető törvényeknél előadtunk. A későbbi századokban ezen szigorú büntetések a praxis által már bizonyára nem alkalmaztattak, de kétségtelennek tartjuk, hogy egyöntetű praxis a visszaesés tekintetében nem fejlődött, hanem a nélkül, hogy a visszaesés általános minősítő, vagy büntetést fokozó körülmény gyanánt vétetett volna figyelembe, a büntetés az ujabbi bűnelkövetés esetén csak valamivel sulyosbittatott, a nélkül hogy e tekintetben a visszaesés akár a bűnismétléstől, akár a rovott előélettől, akár a consuetudo delinquenditől praecise megkülönböztetett4 volna. Tisztultabb felfogást találunk már az 1843-k i büntető törvényjavaslatban, mely a visszaesést akkor állapítja meg, ha a már egyszer megbüntetett egyén később ugyanazon vagy hasonnem ü bűncselekményt követ el. A hasonnemüeknek tekintendő bűncselekményeket a javaslat 94. és 95. §§-ai taxative felsorolják. A büntetés súlyosbítása abban áll, hogy a törvényben megállapított rendes büntetés visszaesés esetén kétszeres mértékéig felemelhető (93. §.). Büntető törvényünk a visszaesésnek általános minősitő körülmény gyanánt való felemlitését mellőzte s azt csupán a vagyon elleni 4 így még régibb criminalistáink legkitűnőbbje, Vuchetich is összezavarja e fogalmakat, midőn azt irja «leges positivae consuetudinem delinquendi et delicta reiterata gravius puniunt.» Ebből látszik, hogy visszaesés és bűnismétlés közt szigorú különböztetés nem tétetett és másrészt, hogy a visszaesés esetén alkalmazandó büntetés-sulyosbitás mértéke egyáltalán nem volt meghatározva, hanem teljesen a biró bek'ásától függött.
