Magyar igazságügy, 1886 (13. évfolyam, 25. kötet 1-6. szám - 26. kötet 1-6. szám)

1886/26 / 2. szám - A szomszédjogi oltalom. 2. r.

A szomszédjogi oltalom 95 melyből elvitázhatlanul kitetszik, hogy Marcus Tullius napjaiban már számos interdictum létezett és hogy az ioterdictalis eljárás a praetor hivatalos tevékenységének tetemes részét kitette. De bár ebből az is következik, hogy az intcrdictumoknak Cicero korában már jókora multjok lehetett, mégis valószínűbbnek tartom, hogy az interdicta retinendae possessionis csak akkor illesztetének a római perjog keretébe, mikor legalább részben mír az egyoldalú vindicatio váltotta fel a sacramentalis kétoldalú tulajdonüldést. Oly forráshelyek, melyeknek megbízhatóságában kételkedni mi okunk sincs, határozottan a perbeli szerepek elosztásának szükségét a vindicatio-ban emiitik a behozatal oka gyanánt; Gaius IV. 148. ugy szól: «cum ab utraque parte de proprietats alicuius rei controversia est et ante quaeritur uter ex litigatoribue possidere et uter petére debeat, cuius rei gratia comparata sunt U. P. et Utrubb ; hasonló nyilatkozatokat találunk Iustinianus Institutióiban,15 valamint a Digestákban is.16 Már pedig napjainkban alig akad számbavehető tudós, ki még komolyan kétségbe vonná, hogy a vindiciae osztogatása vagyis a praetornak azon határozata, hogy a per folyama alatt melyik fél birtokolhassa és használhassa a res litigiosát, korántsem volt egyértelmű a perbeli szerepek elosztásával,17 tehát nem azt jelentette, hogy már most kizárólag vagy akár csak kiválókép a birtokba helyezettnek ellenfelét terheli a tulajdonnak bizonyítása, sőt, hogy a perbeli szerepek szoros elválasztása, egyoldalú bizonyítási teher és szigorú tulajdon-bizonyitás össze sem egyeztethetők a kétoldalú vindicatio lényegével, hogy inkább a felek által felhozott bizonyítékok viszonylagos súlya döntött, az aránylag erősebb jogé volt a győzelem. E szerint a legis actiók szerinti tulajdonperben teljesen hiányzott az ok és alkalom, mely a források bizonysága szerint a praetor t az ínterd. uti possidetis behozatalára indította. A helyzet megváltozott, midőn a sacramentalis tulajdonper mellett, majd helyette, az egyoldalú vindicatio jött gyakorlatba : akkor a perbeli szerepek előleges szabályozása sok esetben csakugyan szükségessé vált. Egyébiránt bizonyos, vagy legalább is nagyon valószínű, hogy a praetor, már mikor az interd. először felvette edictumába, nem állt meg azon esetnél, mely felvételére indította volt, hanem megkülönböztetés nélkül mindazoknak megígérte oltalmát, kiknek viszonylagosan hibátlan birtoklásuk ellen vis követtetnék el. Az 15 4. Inst. interdict. 4, 15. 1B Ulp. 1. 1. §. 2, 3, uti poss. 43, 17. 17 Mellőzve az itt csak érintendő kérdésnek gazdag irodalmát, pusztán Gaius IV. 16-ra utalok, mely helyre egyébiránt már Eck Doppelseitige Klagen ^1870) 2. §. felhivta olvasóinak figyelmét : . . . . praetor interim aliquem possessorem constituebat eumque iubebat praedes adversario (nem pedig a c t o r i, mint a helynek különben hangzania kellene) dare litis et vindiciarum.