Magyar igazságügy, 1886 (13. évfolyam, 25. kötet 1-6. szám - 26. kötet 1-6. szám)

1886/26 / 2. szám - A szomszédjogi oltalom. 2. r.

A szomszédjogi oltalom határa ? K. az előbbi kérdésre (ellentétben Iheringgel) igenlő választ ád, arra alapitva határozatát, hogy ily joggyakorlás a tulajdonosra nézve gazdaságilag értéktelen, a szomszédra nézve pedig káros. Ezen indokolás által elébe vág ugyan a nagyon is alapos vádnak, hogy a jog és erkölcs parancsolatait összezavarja, de viszont észrevétlenül veszélyes lejtőre lép, melyen feltartóztathatlanul azon eredményhez kell jutni?., hogy végre minden joggyakorlást megtiltson, ha az, ki ellen annak éle fordulna, kimutatja, hogy az reá nézve káros, mig a jogosultnak ezen vagy azon okból nem lesz belőle valóságos haszna. A második kérdésre vonatkozólag ő is megkülönbözteti a közvetlen és közvetett áthatásokat, de a köztük vonandó határ kijelölésében (23. 1.) ép oly kevéssé szerencsés, mint a közvetett áthatásoknak adandó név megválasztásában ; immissióknak nevezi az áthatásoknak ezen osztályát, mintha az a másik osztályba tartozó áthatásokra nem ép ugy vagy még inkább ráillenék és a rómaiak által tényleg nem egyaránt alkalmaztatott volna közvetlen és közvetett áthatásokra ? Az elviselendő és a visszautasítható közvetett áthatások közti határvonal kijelölésénél Ihering elméletéből indul ki ugyan, de úgymond (30. 1.) «annak szélesebb alapokra való fektetése, részletez és e által hiszszük a helyes utat kimutathatni;» hogy programmjának a részletezést illető pontját betartotta, azt készségesen elismerem, de az I. elméletéhez képest szélesebb alapokat nem sikerült K. dolgozatában felfedeznem. K. dolgozatának további folyamában még a magyar ipartörvénynek a szomszédi viszonyra vonatkozó rendelkezéseit taglalja és ez alkalommal több érdekes kérdést vet fel, mikre többnyire természetesen és talpraesetten válaszol (csak azon kérdés — nemleges — eldöntésével — 42—43. 1. — váljon a szomszédok még az ipartörvény életbelépte előtt felállított ipartelepek ellenében a szomszédjogban gyökerező igényeiket érvényesíthetik, nem tudok egyetérteni). Mi K. értekezésében jótékonyan hat az olvasóra, az azt átlengő természetes gondolkodás, a benne visszatükröződő gazdag életismcet és éles jogászi ítélet, végre az ízléses, választékos előadás. Viszont meglepő oly komoly irónál, ho gy a római jogi forrásokból, melyekből e kérdés körül is oly sokat tanulhatni, közvetlenül dolgozatának egyetlen egy helyén (11. 1.) merített, hogy az idevágó hazai dolgozatok közül \Yenzel-ét — a jelentéktelenebbektől amúgy is eltekintek — nem is emliti, és a hogy a régibb magyar, valamint a hazai judicatura teljes mellőzését kissé elhamarkodva oly szavakkal indokolja, hogy «hazai jogunkban a tulajdonnak törvényes korlátozásai a szomszédok érdekében nincsenek* (58. 1. ; hát Buda városi jogkönyvéről, meg a Codex iuris tavernicalis-ról — hogy csak a könnyebben hozzáférhető hazai jogforrásokat említsem, — szerző nem bírt tudomással?) és «döntvénytárunkban is hiába keresünk