Magyar igazságügy, 1886 (13. évfolyam, 25. kötet 1-6. szám - 26. kötet 1-6. szám)

1886/25 / 4. szám - A Zeitschrift für das Privat- und öffentliche Recht der Gegenwart... értekezése [ismertetés]

Lapszemle 309 kérdés, hogy valamely népnek és kornak hivatása van-e a törvényhozásra, korántsem azonos azon kérdéssel, hogy jogtudománya nagy tökélyre emelkedett-e ; hanem azon kérdéssel talál megoldást, váljon valamely kor és nemzet bir elegendő gyakorlati-jogi szellemű erőket, vannak-e kellő látókörű és concentrationalis tehetségű férfiai arra, hogy a jogi tapasztalatok tömegét a törvény kis világába foglalni képesek ? vannak-e oly férfiai, kik a jogi és culturalis fejlődés vérkeringését ismerik, s igy oly müvet alkothatnak, mely nemcsak pillanatnyilag, hanem évtizedekre a kellő útra tereli a jogéletet.» Szerző a tudománynak fontos, de segédszerepet ad a törvényhozásban. Mondhatni-e, hogy a legislatio közegei a törvénynek legjobb magyarázói ? Bizonyára Ők is lehetnek kitűnő interpretatorok, de nem ama minőségüknél fogva. Ezek folytán a magyarázati szabályokat újból kell megállapítani. A magyarázat feladata : a törvényt olykép feldolgozni, hogy a benne foglalt elvek napfényre jussanak, ugy hogy a rendelkezés valódi jogi jellegében mint az elv folyománya mutatkozzék, azon minősülésben és hatáskörben, mely ezen elv folytán megilleti. Oly törvénynél, mely megtámadási jogot ad, vizsgálni kell, váljon dologi avagy kötelmi jogot állapit-e meg; a kereskedelmi társaság sok kérdése azon fordul meg, váljon amaz intézmény jogi személy-e stb. A magyarázó főfeladata a törvényben rejtő jogelveket feltalálni ; de nem a törvény, hanem a tudomány dolga ily elveket kimondani s elméletileg kifejteni. Ha a törvény erre vállalkozik, a haladó tudomány csakhamar halomra dönti, élettelenekké teszi intézkedéseit. A törvény csak a gyakorlati következményt jelezze, csak utaljon az elvekre ; a tudomány dolga a jelenségek okait felkutatni s a jogász művelete itt olyan, mint a természettudósé. Ha ellentét mutatkozik a szó és az értelem között, semmi kétség benne, hogy az utóbbit kell érvényre emelni. E müvelet eszközei különbözők. Először is az illető törvényhozás egészét kell szemügyre venni, azután a jog általános szabályait kell segítségül hivni, végre a törvény czélirányzatát kell tekinteni. Azonban a rendezendő viszonyok elve maga sem mindig biztos s az illető életjelenségek is kétségesek lehetnek. Ennek kitudása az alsóbb magyarázat dolga, de ez a magasabb interpretatiónak alapköve is, épugy mint a természettudományokban a megfigyelés pontossága az első. A törvény teste a szó, mely az értelem hordozója ; a hol a törvény nem szól, ott nincs rendelkezés, bármi okból maradt az el. Lehet, hogy a törvényhozó feleslegesnek vagy magától értetődőnek tartotta ; ez a magyarázónak közömbös s akár egyetért e fölöslegesség tekintetében, akár nem, —• nincs intézkedés. De csakis a törvény szava dönt. A mit azok, kik létrehozásában közreműködtek, ez alkalommal mondottak, az kivül álló nyilatkozat, mely megvilágíthatja a tételt, de nem értelmezheti. A törvényhozási előmunkálatoknak tulajdonított fontosság tehát túlzás. Wáchter óta (különösen Württemberg. Privatrecht II. k. 248. 1.) azon nézet dominál, hogy a törvényhozás factorainak nyilatkozatai bizonyos hivatalos anyagot nyújtanak a törvény magyarázatához ; kivált Mohi és King tették magukévá e felfogást, mely azon tételen sarkall, hogy az összes törvényhozási factoroknak valamely törvény érteleméről való egyhangú nézete megállapítja a magyarázatot. De miután ily egyhangú nyi-