Magyar igazságügy, 1885 (12. évfolyam, 23. kötet 1-6. szám - 24. kötet 1-6. szám)

1885/23 / 1. szám - Adalékok az európai államok börtönügyének legújabb történetéhez. 1883-1884. 1. [r.]

So IRODALOM jének felíbrgatására irányul, akkor nem lehet kétséges, hogy az ily törekvés által fenyegetett államok annak repressiójában érdekelvék s arra jogositvák.« A következő két fejezet a ki nem adatás elvének keletkezési történetét tárgyalja. Most, midőn azon elv képezi a szabályt, hogy politikai bűntett miatt kiadatásnak helye nincs, ellenben közönséges bűntettek miatt a nemzetközi jogsegély ezen neme mind nagyobb és nagyobb terjedelemben elismerésre talál, kétszeres érdekkel bir a múltba vetett pillantás azon eredménye, hogy a »régi jó időkben« ép ellenkezőleg állt a dolog. Nem »elvileg«, mert hiszen a kérdéseknek elvi megoldásával akkor nem igen törődtek, hanem tényleg. Külföldre menekült közönséges bűntettesekkel az illető államok nem törődtek ; a külföldön elkövetett bűntett pedig a menedékállamban az akkori elzárkózottsági viszonyok mellett csak ritka esetekben keltett feltűnést és érdeket. De ha politikai bűntettesnek sikerült elmenekülnie, a megsértett állam mindent elkövetett a kézrekerités érdekében, s nem csak diplomatiai fogásokhoz, hanem, ha ezek eredményre nem vezettek, cselhez s erőszakhoz is folyamodott. Csak politikai bűntett esetében merülhetett fel azért a kiadatás kérdése, s az esetről-esetre döntetett el, nem bizonyos elv, hanem önkény s a megkeresett állam közvetlen vagy közvetett érdeke szerint. Vannak esetek, melyekben a politikai bűntettesek kiadattak; vannak esetek, a midőn a kiadatás megtagadtatott. Egyenesen politikai bűntettesek kiadatására vonatkozó nemzetközi szerződések sem hiányoznak. A franczia nagy forradalom forduló pontot képez. Azon körülmény, hogy a forradalmat követő háborúkban fél Európának legitim dynastiái száműzettek, s hiveik az új uralom ellen külföldön menedéket keresni kényszerültek, volt az, mely az eurupai continens irányadó hatalmasságainál a politikai asylum-jog nemzetközi elvét tolta (a mint látni, önérdekből] előtérbe. De nagy befolyással volt erre a nápolyi kormány által egy esetben tanusitott qualifikálhatlan eljárás. Az esetet érdekességénél fogva röviden közöljük. Galotti Antal nápolyi katonatiszt a carbonarikhoz ment át s részt vett az 1820. évi forradalomban. A Bourbon-hatalom visszaállítása után in contumaciam halálra Ítéltetvén, Corsica szigetére menekült. Nápoly követe a franczia kormánytól Galotti kiadatását kérte, lopás és testi sértés miatt, s a franczia kormány kívánatára határozottan s hivatalosan kijelentette, hogy a Galottit terhelő cselekmények nem politikai jellegűek. E nyitatkozat folytán Galotti kiadatott; a kiadatási engedély azonban visszavonatott, még mielőtt Galotti Nápolyba ért volna, mert a franczia kormány megtudta, hogy mystificáltatott, s a hogy Galotti terhére rótt bűntettek politikai természetűek. Az erre azonnal kiadott contreordre azonban a hajót, melyen Galotti szállíttatott, a tengeren már utói nem érhette ; a nápolyi kormány pedig az ekként hatalmába került Galottit visszaadni vonakodott. A franczia kormány hadihajókat küldött a nápolyi vizekbe, de ez is csak annyit eredményezett, hogy Galottit nem végezték ki, hanem 10 évi deportatióra ítélték (1829.). Végül 1836-ban Lajos Eülöp kormányának sikerült kieszközölni, hogy Galotti szabadlábra helyeztetett.