Magyar igazságügy, 1885 (12. évfolyam, 23. kötet 1-6. szám - 24. kötet 1-6. szám)

1885/23 / 1. szám - Adalékok az európai államok börtönügyének legújabb történetéhez. 1883-1884. 1. [r.]

72 IRODALOM valamint a későbbiek akként oldatták meg ezen kérdést, hogy a protestánsok az affiliált községekben általános elvi szempontból csak a stoladíjakat tartoznak'fizetni, ellenben párbért csak akkor, ha az eddigi szokás a mellett szól, vagy ha erre önkényt vállalkoznak. II. József türelmi pátense valamint későbbi rendeletei továbbra is fentartották a nyilvános és magános vallásgyakorlat eszméjét, habár ez utóbbi sokkal tágabb, a keresztény türelmességnek megfelelőbb értelmezést nyert. A protestánsok stola-díj- és párbér-kötelezettségére nézve maradt minden a régiben. A keleti szertatású nem egyesült egyház, daczára régiségének, csak az 1690. évi u. n. nagy szerb bevándorlás következtében nyert nagyobb jelentőséget. Innen kezdődik a küzdelem is közte és az uralkodó kath. egyház között, mely szintén az 1790/1. évi törvényhozásig tart. A hazánk területén helyet foglalt szerbek részére kiadott privilégiumokban a szerb népség a patriarcha alatt egyházilag szervezett külön politikai egészül jelentkezik. A patriarcha a szerb népségnek egyházi és világi feje ; valamint az egyházi különállásban nyert kifejezést a szerbek politikai különállása, ugy egyházi kiváltságaikba burkolvák politikai kiváltságaik is. E kiváltságok épen ugy nem illettek a magyar államszervezet keretébe, mint a hogy sértették az uralkodó kath. egyház előjogait. A harcz szükségkép megindul. Nagyobb jelentőséget és folytonos istápot adott ezen küzdelemnek azon körülmény, hogy a patriarcha és püspökei a szerbek által élvezett privilégiumokat a többi itt lakó keleti szertartásúakra is ki akarják terjeszteni. E küzdelemből annyit világosan látunk, hogy már III. Károly uralkodása alatt a nyilvános és magános vallásgyakorlat közötti különbség a keleti szertartású nem egyesültekre is alkalmazást nyer. A keleti szertartású nem egyesültek is csak ott tekintetnek a kath. egyház kebeléből kiváltaknak, a hol nyilvános vallásgyakorlattal birnak ; minden más helyen a kath. parochia kötelékébe tartoznak és a parochialis terheket viselni kötelesek. Mig azonban a protestánsok nyilvános vallásgyakorlata a törvényben névszerint felemiitett helyekre szoríttatott : addig a keleti szertartású nem egyesülteké merőben a király kegyétől függött és igy ez utóbbiak mindenütt megkapták azt, hol annak szüksége igazoltatott. A keleti szertartású nem egyesültek a nyilvános vallásgyakorlattal biró helyeken épen ugy mint a protestánsok, a stola-díjak és a párbér fizetése alul mentesek ; ellenben a többi községekben a kath. lelkésznek a stola-díjakat általános jogtételnél fogva, a párbért pedig a particularis szokás alapján megfizetni tartoztak. A munka III. fejezetének i-ső §-a az 1790/1. évi törvényhozást s azzal kapcsolatosan bonificatio intézményét ismerteti. A protestánsok és keleti szertartású nem egyesültek felmentése a parochialis terhek alul maga után vonta a bonificatio intézményét. Az 1791. aug. 16-án 14,540. sz. a. kibocsátott terjedelmes helytartótanácsi rendelet állapítja meg azon alapelveket, melyek szerint a kath. lelkészek az elvesztett szolgáltatásokért bonificálandók addig is, mig a bonificatio végleges szabályozást nyerhet. Ezen rendelet értelmében minthogy e vallásalap a különféle terhek viselésére elégtelen, egyelőre a vidéki lelkészeknek az új parochiákban megállapított ,300 forint congrua erejéig adható kárpótlás, az első osztályú városok lelkészeinek pedig 600 forint és a másodosztályú városokénak 450 forint erejéig. Azon lelkészek tehát, kik a protestáns szolgáltatások elvesztése után is az érintett szabálvszerü