Magyar igazságügy, 1885 (12. évfolyam, 23. kötet 1-6. szám - 24. kötet 1-6. szám)

1885/24 / 2. szám - Az "animus domini" bírálata. 1. [r.]

124 SZEMLE Én azt olvastam ki a. szerző müvéből, hogy ö Kálmán királynak azt a tör. vényét, melyet a házasság felbonthatlanságáról hozott, mint olyant értelmezi, mely a felbonthatóság javára hozatott. Ez tőlem hiba volt, a szemem tévedett. Nem akarom magamat menteni azzal, hogy nagyon is ad intellectum olvastam s egy kis szerkezeti hiba — a kellő contradistinctio elmulasztása, — vezetett félre. A bírálatomhoz képest mindenesetié minimalis elégtételt megadom a szerzőnek, mert tartozom vele. Kováts Gyula budapesti kir. itélö táblai pótbiró. Az anthropolog büntetőjogi iskola köréből. Garofalo Rafael, a lapunk olvasói előtt ismert olasz jogtudós, egy fölötte érdekes munkál tett kőzz ily czím alatt: »Criminologia, studio sul delitto, sulle sue cause e sui mezzi d' repressiore«. Torino, 1885. (A bűntettről, okairól és elnyomása módjairól.) Közelebb részletesen fogunk foglalkozni e művel, mely közel 500 nagy nyolczadrét lapon összegezi az új iskola búvárlatainak eddigi eredményeit. Mutatványul közöljők ma az előszót, mely mesteri irályban tájékoztat a Garofalo által fényesen képviselt irány czélzatairól : »Korunk társadalmában egy furcsa ellenmondást észlelhetünk. Látjuk, hogy a többség mindenben feltétlenül, mindenhatóan uralkodik, még ott is, hol illeték telensége nyilvánvaló vagy részrehajlatlansága lehetetlen. Csak egy tér van, melyen, jogaiban kétkedve, megáll; csak akkor feszegeti uralmának határait, mikor a legnyomorultabb, legkártékonyabb kisebbséggel áll szemközt: a büntevők kisebbségével. Míg az erkölcsi érzék minden irányban terjed s folyton növekvő finomságra tesz szert; mig egy újkori nemzet és egy vad törzs között valóságos örvény tátong: addig néhány rendhagyó egyéniség a vadak szokásait éli közöttünk és társadalom naponta elviseli e borzalmas látványt. Legbensőbb érzelmeit, legszenteb jogait sérti a bűntett, de a társadalom nem talál módot e szégyen, e fájdalo enyhítésére. E szenvtelen lemondásnak oka nagyrészt az, hogy oly elmélet van túlsúlyba mely határokat jelölt a bűntett elleni társadalmi reactionak; tette ezt a bűnüg térre helytelenül átvitt néhány jogi elv nevében. E tan, magának a jelenségnél vizsgálata nélkül vállalkozott arra, hogy előírja a reactio absolut és változatla szabályait. Távol attól, hogy a baj kiirtását vagy legalább jelentékeny csökkentésé tűzné magának czélul, csak néhány eszményének valósitására törekszik. Ha valamel pontban győz, legyen az bár ellentétes' a legközönségesebb józan észszel, a leg nyilvánvalóbb társadalmi szükséglettel, ujjong diadalán és cseppet sem törődi azzal, hogy eltért a megbízástól, melyet a hiszékeny, félrevezetett társadalom re' ruházott. így aztán »az iskola dicsősége« gyanánt ünneplik a legveszedelmesebb individualismus győzelmeit. Kürtölik a büntetőjog haladását, holott folytonosan gyarapszik a baj, melyet a tudomány gyógyítani volna hívatva. Az eredmény az lett, hogy nem engedtek érvényesülni egy nagy, általános természettörvényt, mely mai életviszonyaink alapja, minden civilisatio forrása: a selectiót.